„Nagy Hívás”

Válaszokat várok a forgó keréktől,
kijelentéseket a múló időtől,
megbízható információt a következő téltől,
körvonalozó sejtelmet,
hogy végre s újból,
megint, mint egykor…
Talán, ha a talányokat
összébb tolnánk, s a
miértekre valaki felelne,
s a valamiért nem neked
kéne elmenned;
a legkisebbet küldik,
tudtad, s mégis;
ma nyűgös vagy, mint
egy átlőtt vad,
felkelnél, ha nem
szorítanának le, mint legyet
a gombostű alá,
felkelnél, az óra már
fejbe vert, felkelnél,
hátba szúr a van, meg a
nincs esetlen súlya;
lesz még jussod jussod felé?,
Adná a gyapotfelhős ég!,
Vörös fény a tovább,
haladsz, mint eltérített
csigaház, mint megfeneklett kút;
nézel az őserdő-lián-jövőbe,
megcsókolnak a korhadt ízek,
jaguár-fekete csend kúszik a fákon,
a pára beléd hatol, mint kígyóméreg,
szúnyograj dobál rád maláriát,
rettegve futsz lajhár-önmagad elől,
talán még eléred a kések temetőjét,
hogy nyúlként pihenj,
füledben Liszt őrült etűdöket játszik,
Saint Saens Haláltáncát járod,
egyhelyben-futó vagy egy sakktáblán,
szemben a sötét Megrontó néz,
hideg van,  fagyott ujjakkal kaparod
becsület-eged,
világosodik,
elveszett tekercsek hangján
szólalsz meg, az elfeledett
Igazság evangéliuma lázad,
Atyában-Fiú-erős-kapocs
láncolja elméd,
Mánit hallod a hegyeken túl,
a Fény harcosa mindent átvilágít,
keresztre feszítik őt is,
Veszak-völgyében Budha emelkedik
a Nagy Hívásra, Jézust hallod:
„A Világosság pontjából,
mely Isten elméjében él, árassza el
a Világosság az emberek elméjét…”
a kegyben részesültek szívükbe
róják a tűz-mantrákat,…”a Szeretet
pontjából, mely Isten szívében él,
árassza el a szeretet az emberek
szívét…”az áhitat kelyhei megtelnek,
a lehetőségek új ruhára vágynak,
hiába tapadnak a keselyű-árnyak,
a szirénázó, rabló kezek…”Valósítsa
meg a Világosság, a Szeretet és az
Erő a Tervet a Földön.”