Ólom a jelen

Egyenletesen rohanó időben

egyenletlenül, szűk mértékkel élek.

Korda-fegyelem tudatban, ösztönben

futóversenyt nem kínál már idősnek.

Petyhüdt izmokon halk akarat nyugszik.

Ólom a jelen, pehely súly a távol.

Fáradt kezem már segítségre vár itt,

de versbetűket még könnyedén számol.

Mondják, mindannyian csak addig élünk,

amíg ész, szív harmóniában ébred,

szemben haladva kibuggyanhat könnyünk,

sugárzó fényben veled célba érek.

Jeles napokon ajándékaim közt

akad még virág, fogadod szeretve.

Nem kellenek fennhéjázó örömök,

mosolyba bújjon életünk jókedve.

Szikkadt bőrömön fénytelen barázdák.

Fejemen hó szürkés - fehér sapkája...

Ezt a telet tőlem nem búcsúztatják,

régi fészkén helyet talál – a gólya.