A MÁSIK MAGYARORSZÁG (Vers-kantáta)

Én nem ismerem a sztárok nevét.

 

Nem igazodom ki

Jellegtelen

Arcéleken,

Nem tudom melyik

Egyen-sovány,

Smink-halovány,

Diétázó gebe

Mikor megy oda-ide;

Hogy éppen szakácskönyvet dedikál,

Vagy a Blöff-szigeten csótányt zabál.

Már nem tudom,

Ki kicsoda,

A tévé elé nem ülök oda.

 

Én most is szeretek, hiszek, remélek;

Ahol élek:

Egy másik Magyarhon,

Ahol tűzpiros még az alkony,

Ahol a tárgynak tapintása van,

Ahol az ember munkába rohan.

 

Úgy gondolom,

Ez egy másik Magyarhon;

S én ITT lakom.

 

 

Én nem tudom, hogy melyik kicsoda

 

Hogy melyik a Boci,

És melyik a Buci,

Kinek sztriptiztáncos anyuci,

Ki volt pornószínész,

Ki az, aki megvész,

Ha elvész

A százhuszonkettedik rész;

Hogy a Mega-Micsodát,

Meg a Micsoda-Csodát

A nézők izgulni

Győzik-e,

S hogy csalja-e a nejét

Győzike.

 

 

Én most is szeretek, hiszek, remélek;

Ahol élek:

Egy másik Magyarhon,

Ahol az ember reggel talpon,

Ahol valódiak az illatok,

Ahol az arcokon mosoly ragyog.

 

Ahol a fagy vág,

Egy másik Magyarország:

A valóság.

 

 

Én nem hiszem, hogy szkeptikus vagyok.

 

De mégsem hiszem,

Amit mondanak,

Nyögnek

Vagy vonaglanak,

Amit bókolnak,

Amit szónokolnak;

Ha kenve-fenve

Kamerák előtt,

Hódoló bájvigyor között

Ajándékot csomagolnak;

Ha Demokrácia-Grácia kisasszony

Plutokrácia úrral enyeleg,

Arról, hogy ki meleg,

S egyetértenek a felek:

Hogy fellendülés közeleg,

S hogy nagyon istenes

Havonta egy hajléktalannak

Egy tál leves.

És nem hiszem,

Hogy az a ráció,

Hogy a délceg globalizáció

Közönséges vad haramia,

Mint a zsiványok kiglancolt fia;

Szűk a bele,

Nagy a szele,

S aki dolgozik,

Koldulnia kellene.

És azt sem hiszem,

Hogy jövőt formáz

Az émelyítően

Rózsaszín cukormáz,

S nem ráz

A gáz

Ára.

Butaság vására:

Műszélben hajladoz

A műselyem-pipacs;

S vigyorog a ripacs.

 

 

Ahol élek:

Egy másik Magyarhon,

Ahol a szónak még súlya van

Ahol az érzés nem haszontalan.

Ahol az első csók bátortalan.

 

Ahol a számlák

Az ember húsát rágják,

Egy másik Magyarország:

A valóság.

 

 

Én azt hiszem, mégis magyar vagyok.

 

Nagy Európa Unió,

A színes rongy-golyó,

Hazug álmok óceánja,

Dollár-hordák tatár kánja,

Se nem szánja, se nem bánja,

Húsunk és vérünk kívánja.

Ki tizet

Fizet,

Egyet vihet,

Ha egyet sem,

Többet fizet.

Aki szegény: mindent fizet!

Nem küldöm ki,

Akármennyit ígérnek,

Nem küldöm ki a gyermekem

Cselédnek,

Csak fásultan hallgatom,

Nem tagadom,

Nem cáfolom,

Amit a köz feje zagyvál,

Média csócsál,

Reklám hadovál:

Hogy egy másik nyelv

Ami „szerelem” szót nem ismer –

Mennyivel kifejezőbb

A magyarnál.

 

 

Ahol élek:

Egy másik Magyarország,

Ahol csikorognak a rosták,

Ahol a fagy hideg,

A friss tea meleg,

Ahol valóban élnek emberek;

S ahol a remény még élni akar,

Ahol az étel íze is magyar,

A csók is magyar, s ettől emberi,

Ahol a pár a párját ismeri,

Ahol minden nap az ÉLET egy napja,

S a csókot senki sem azért adja,

S a csókot senki sem azért kapja,

Mert ott a kamera.

 

Ahol élek,

Ott a lényeg;

Legyen temetés vagy lagzi,

Ez Magyarország:

Az igazi.