A néhai Dobó istván

A néhai Dobó István
Akkor lett egri kapitány,

Amikor az ország felett
Utolsó kenet lebegett,

Haldokolni kezdett a Fény,
Ingyen se kellett a Remény...

Zuhanni kezdtünk a kútba,
Az ország rom,
Oda Buda...

Jutottunk a tönk szélére,
Barbár hódító kezére,

És az oszmán birodalom
Élősködött az országon.

A néhai Dobó István,
Mint újdonsült várkapitány

Volt püspöki várat kapott;
Erősítéséhez fogott.

A püspök kényelmes hona
Harcot még nem látott soha.

Dobó azonnal meglátta:
Be lehet lőni a várba

Az Almagyar tetejéről.
Nem csügged, vissza sem hőköl,

Ahogy erejéből futja,
Erősíti, ahogy tudja...

A néhai Dobó István,
Mint kiváló várkapitány

Látta, hogy a historia,
Az álnok, ravasz bestia

Aljasul, hát mögött söpör,
Magyarország létére tör.

Eső hull a régi sárra;
Szükség lesz az egri várra...

A néhai Dobó István,
A tapasztalt várkapitány

Hallja, hogy a végzet zörög,
Sohasem nyugszik a török.

Fráter György halála után
Felbőszült a vén Szulejmán,

Dühöng az oszmán hadjárat,
Hullanak a magyar várak.

Dzsihádot hírdet a szultán,
Varjak zabálnak a pusztán,

A végén a török hadak
Eger várára rontanak...

A néhai Dobó István,
A hős magyar várkapitány

Pogány végzet útjába áll;
Eger várában - ellenáll.

Ha szorongat a túlerő,
Bátorságot, fortélyt elő...

Harmincnyolc nap és éjszaka;
Remény,
Harc,
Helytállás,
Csoda...

A história néz, megáll,
Lassan más utakra talál...

Amíg Hit van, lehet siker;
Ennek szimbóluma Eger.

A néhai Dobó István,
A hős, nemes várkapitány

Török tűzzel égett bele
Örök emlékezetünkbe.