A szabad akaratról – XXVII.

A szabad akarat a szabadság legfontosabb megnyilvánulása, az emberi autonómia alapja. Ezt megalapozni a gazdaság vagy a politika nem képes, ezek legfeljebb biztosíthatják a szabad akarat gyakorlásának számos szükséges, de nem elégséges feltételét. Szabad akaratának gyakorlására kizárólag az egyén képes, ez nem társadalmi, és nem közösségi aktus, de a szabad akaratot gyakorló emberek közössége, társadalma jóval fejlődőképesebb, mint a szabad akaratuk gyakorlásáról lemondó embereké.

A szabad akarat nem függ az állam- vagy kormányformától. A legnagyobb zsarnokság idején is elképzelhető, hogy valaki szabad akaratát gyakorolva cselekszik, és egy viszonylagosan demokratikus államrendben is milliók mondhatnak le szabad akaratuk gyakorlásáról.

A szabad akarat nem azonos a liberális szabadságjogokkal. Ezek megléte – illetve viszonylagosan nagyobb arányú megléte, mert a meglétük mindig viszonylagos – természetesen kedvezhet a szabad akaratnak, de nem pótolhatja az annak gyakorlásához szükséges egyéni lelki érettséget.

A pénz jelentősen korlátozhatja a külső cselekvés lehetőségét, de nem a szabad akarat gyakorlását. A szabad akarat nem anyagi, hanem erkölcsi-lelki kategória. A pénz megléte vagy hiánya nem gyakorolhat rá olyan hatást, mint például az újabban már a hagyományos liberális szabadságjogokkal együtt emlegetett szabad utazás kategóriájára – utóbbi természetesen pénzfüggő külső cselekvés, és mint ilyen, alapjában jelszószerű, illuzórikus és hamis.

Szabad akaratból erőszak nem fakadhat. A háború, amely a történelem régebbi korszakaiban az élet egyik lehetséges kerete volt, mára alapvetően erkölcstelen fogalommá vált. “A háború lehetetlenségének hirdetése értelmiségi kötelesség.” (ECO, U. 1998: 22.)

Szintén nem fakadhat szabad akaratból semmiféle bosszúállás. A háború és a bosszú elvének elvetése a két legfontosabb elv, amelyekkel az elmúlt XX. század az emberiség fejlődéséhez hozzájárult. Igaza csak annak van — és szabad akarattal is az rendelkezik — aki képes a megbocsátásra. A megbocsátás elve önmagunkra is vonatkozik; meg kell tudnunk önmagunknak bocsátani azokat a dolgokat, amelyek önvádként nyomasztják a lelkiismeretünket. Nekünk és a többi embernek ez is közös érdekünk. Ahogy a végzet semmiféle formája nem létezik, ugyanúgy nem létezik “örök életre” tönkretett lelkiismeret, és nem létezik “végképp elrontott” élet; az ember lehetőségei határtalanok.

Szabad akaratból fakadó szabad cselekvés minden olyan emberi megnyilvánulás, amely összhangban van az emberiség morális egységének és a szeretetnek az elvével. Ezen kereteken belül az ember egyetemes mozgástérrel rendelkezik; megvalósíthatja és kiteljesítheti önmagát, részesülhet a kommunikáció és a közösségi élet által létrehozott dologi és nem dologi természetű javakból, alkothat és boldog lehet.

Mindannyian magunkban hordozzuk a szabad akaratot és az ahhoz szükséges erkölcsi megfontolás képességét. “…cselekedd azt, ami méltóvá tesz rá, hogy boldog légy.” (KANT, I. 1995: 607.)

VÉGE