A szférák zenéje

A plágium és a visszaélések miatt, az eddig publikált verseimet mind elhozom. Többségüket Mistletoe és Summer nickek alatt tettem közzé. 
 



A szférák zenéje
 

Összegyűltünk, mind feketében, 
Szívünkben vákuum, sírások a gyászban. 
Itt van a család apraja-nagyja, 
Mind téged siratunk, drága jó Apa. 
Sokszor jutsz eszünkbe nap, mint nap, 
A lelkünk a fájdalomtól dagad. 
Még emlékszem az utolsó együtt töltött percekre, 
Még mindig könnyek ülnek meg a szememben. 
Az utolsó szavad az volt, hogy jó, 
Amit érzek, nincs arra szó. 
Elvett tőlünk a sötétség, a tudatlanság, 
Majd ha eljön az idő én is utazok hozzád. 
Majd felkerülök egy kis felhőre, s kinő a szárnyam 
Pengetem a szférák zenéjét, aranyhárfával. 
Szárnyamból kitépek egy kis tollat, 
S máris íródik egy mondat. 
Sőt, nem is mondat, rímbe szedett szavak 
Emlékek tömkelege zaklat. 
Sok mindenre emlékszem, sokra nem, 
De te, drága jó Apám, itt élsz a szívemben. 
Sok mindent akartam volna még elmondani neked, 
De a halál hirtelen elvett tőlünk téged. 
Ez bánt, s gombolyag tekeredik a torkomban, 
Mély fájdalom, egy nagy vákuum a lelkemben. 
Még nem tudtam elmondani, 
Mit szerettem volna, s jó szorosan átölelni. 
Sírverset írni nem akarok, mert az csak álca vegyület, 
De sírkövedre még azért felírnám a szót: Szeretlek! 
De az idő makacs volt, csak úgy kapkodta a lábát, 
S a halál már kinyitotta vitorláit annak, ki urnába hált. 
Elvitt Téged, fényes udvarába, 
Csak úgy potyognak fekete könnyeim. 
Még nem tudtam elmondani: 
Mennyire szeretlek. 
S már kihunyt a nap, 
Feljött a hold, 
Emlékeimben kutatok, 
Fellázad bennem a düh, a halál szívtelensége, 
Elvette Apámat, örökre vége. 
Nincs már több remény, 
Csak a fájdalom ég, 
Az utolsó könnyemben, utolsó szavad, 
Egy utolsó ölelés, mély álomba ringat.
 
2008. szeptember 13.