A Tündérkert fölött

Az ősi táj rögén a réti fű se nő,
a szél elül, fenyőfa ága sem remeg,
a sziklabérceken megáll a vén idő,
a szürke fellegek ma könnyet ejtenek.
 
Ott lenn, a völgy ölén sok ember ünnepel,
a Tündérkert fölött mint horda ül ma tort
ki ősi kultúrát buzogva tüntet el,
és mindent szétzilál, mi egykor egybeforrt.
 
Kis nemzetünk szelet vetett, s vihart kavart,
de úgy tekintik, mintha egyre vétene.
Igaztalan fenyít, mi már száz éve tart
a büszke nagyhatalmak ócska szégyene!
 
Ki még konok magyar, s a lelke felzokog,
a fájdalom reá ma eltaposni hág.
Az ördögökkel cimborálni nem fogok,
de tollhegyemre tűzlek én, bitang világ!
 

Hozzászólások

Nagygyörgy Erzsébet képe

Kedves Feri!

Újabb remekedet örömmel olvastam, jól megírtad a lényeget.

Erzsike

hubart képe

Valakinek erről is szólni kell. Aki ezt szűkebb hazámban megtehetné, sunyit, mindenki tudja miért...

Köszönöm méltató szavaidat, kedves Erzsike!  :) 

 

Örülök, hogy ismét olvashatom! Nagyszerű vers, kedves Feri, szívből gratulálok!

 

hubart képe

Bár korábban időszerűbb volt, jobb későn, mint soha! :) Örülök szavaidnak, kedves Csilla, köszönöm a gratulációt! :)