A VADKANRA FOGOTT GYILKOSSÁG (Hogyan halt meg Zrínyi Miklós?) - 27. rész

27. Rész

 

Ezt sokszor leírták, bizonygatták, de attól még nevetséges. A német-római császárnak talán érdeke, hogy a székvárosa a török portyázók célpontja legyen? Érdeke, hogy egyik országa közepén nagy költséggel fenntartott, de komoly támadások ellen nem igazán kielégítő erődvonalat tartson fenn egy agresszív ellenséggel szemben? Érdeke akkor is, ha éppen kedvező alternatíva adódik az ellenséges hódoltság felszámolására? Aligha.

 

Most lássuk újra a korábban már idézett varázsmondatot:

Ø  A magyarországi királyi jövedelmek nem fedezték a végvárvonal fenntartásának költségeit.

Ez a témával foglalkozó szakirodalom legsokoldalúbb mondata, szinte mindenhez érvként használják. Ha a kanonizált nézetektől eltérő vélemény merül fel, azonnal csattan ez a látszólag mindentudó mondat, és használója azt képzeli, hogy már meg is nyerte a vitát.

 

Csakhogy…

 

Ezermester nem mester. Ez a mondat korántsem ér annyira sokat, mint ahányszor használják. Nézzük meg egy kicsit aprólékosan, valójában mit is jelent ez a mondat, utána pedig azt is vizsgáljuk, mennyire mond igazat.

 

A mondat nagyjából a következőket akarja közölni:

 

„A hazánkban beszedett királyi jövedelem együttvéve sem volt elég arra, hogy fenntartsa a török ellen létesített erődvonalat.”

 

A királyi jövedelem jelentheti egyrészt az adókat, másrészt a korabeli Királyi Magyarországról királyi felségjog alapján beszedett egyéb jövedelmeket. Egészen a szarvasmarhák kiviteléből adódó jövedelmekig – utóbbiakkal például Takáts Sándor foglalkozott annak idején.

 

Ezen jövedelmek rendszere annyira szerteágazó, útjuk az uralkodói kincstárig annyira bonyolult, hogy most semmiképpen sem taglalnám őket. A lényeg a mondat állítása: mindez együttvéve sem elég a végvári rendszer fenntartására. Ezért időnként a cseh vagy morva rendek, esetleg a német birodalmi rendek pénzbeli segítségére volt szükség.

 

Mire nem volt elég a hazai királyi jövedelem? Miből állt a végvári erődrendszer fenntartása?

Nézzük tételesen!

Ø  A várak karbantartása, korszerűsítése.

Ø  A védelemhez szükséges eszközök (ágyúk, lőszer stb.) biztosítása, karbantartása, pótlása

Ø  A végvárakat védelmező katonák ellátása, élelme, ruházata, fegyverzete, zsoldja.

Ezek a legfontosabb tételek, de ne gondoljuk azt, hogy ezeken kívül más nincs. Az előkelő parancsnokok ellátása is ide tartozik. Ne higgyük, hogy ez csekélység; az ilyen főparancsnok javadalmazása gyakran 50-100, vagy még több katona ellátásán is túltett. Akadt olyan (külföldi) főkapitány, aki azért nem volt hajlandó elfoglalni a helyét, mert nem találta megfelelőnek a lakóhelyét. Az előző parancsnok szállásával nem érte be…

 

A várhoz gyakran várbirtokok is tartoztak a vár ellátására rendelt falvakkal, ezek ügyes-bajos dolgait is a várból kellett intézni. A vár mellett lévő város is a vár hatalma alá tartozott. A várban lévő egyházi személyzet ellátása általában nem a kincstárat terhelte, de a templomok renoválása, újjáépítése időnként igen. Képzeljük el, hogyan festhetett egy-egy főtemplom a visszavert török ostrom után. Székesegyházaink egy része el is pusztult a török időkben.

Voltak tehát járulékos költségek is, de ezek egy részéből az őrség számára bevételek is származtak. Ahogy az ellenséges foglyok tartásából is. A magyar végváriak kénytelenek voltak béke idején is portyázni, foglyokat szedni, mert gyakran egy-egy előkelő török váltságdíjából tartották fent magukat.

 

Utóbbi megjegyzés fontos kérdést generál.

 

Vajon az osztrák kincstár állta ezeket a költségeket?

 

Folytatása következik.