A VADKANRA FOGOTT GYILKOSSÁG (Hogyan halt meg Zrínyi Miklós?) - 2.

A vasvári béke

 

Elengedhetetlen, hogy legalább a vasvári béke fontosabb pontjait ne soroljam itt fel.

Emlékeztetek rá, ezt a békét jelentős győzelem után kötötték, és hosszú ideig titokban tartották.

 

Vasvári béke

Frieden von Eisenburg

(Elnézést, németül sokkal jobban hangzik)

 

A megállapodás alapját az egykori zsitvatoroki béke szövege alkotta, de ez az ötvennyolc esztendővel korábbi békekötéshez képest néhány új ponttal is kiegészült – amelyek a császárra és országára nézve egytől egyig súlyos hátrányt jelentettek. Ezek a következők voltak:

 

  • Zrínyi-Újvár nem épül újjá.

 

Zrínyi-Újvárat Zrínyi a mai Őrtilos közelében, a Mura és a Dráva összefolyásánál építtette. Zrínyi kényszerhelyzetben volt, mert a török akart itt várat emelni, a boszniai pasa már terepszemlét is tartott. Ha a török vár felépül, Kanizsa közelsége miatt a Muraköz, Zrínyi otthona védhetetlenné válik.

 

A vár fedezte a Stíria felé vezető utat. Ez azért lényeges, mert tárgyalások voltak arról, hogy a császári hadvezetés átengedi Magyarországon és Stírián a vele hadban álló Velence területét támadni akaró törököt.

 

A várat egy holland hadmérnök, Wassenhoven ezredes tervezte, lényegesen modernebb erődítmény volt a hazai végváraknál. Az előző esztendőben több támadást vert vissza. Montcuccoli török kézre játszotta, a nagyvezír felrobbantotta.

 

  • A császári csapatokat Erdély területéről ki kell vonni. II. Rákóczi György és Kemény János – a török ellen harcoló erdélyi fejedelmek – családjából soha többé senki sem kerülhet Erdély trónjára, az ország uralkodója Apafi Mihály marad.
  • Erdélyben a török sem állomásoztat semmiféle katonaságot.
  • Székelyhíd várát le kell rombolni.

 

Erdély teljesen védtelen lesz a budai pasa esetleges hadjáratával szemben.

 

  • Török kézen maradhat Érsekújvár és Várad.

 

Ezek rendkívül súlyos pontok. Az ország két igen fontos várát a török az előző években foglalta el. Ezernél több újabb magyar falu került miattuk a hódoltsághoz. Ha a békealkudozást komolyan veszik, Érsekújvárt a török visszaadta volna.

 

Így azonban a magyarországi török hódoltság elérte legnagyobb kiterjedését. A török kézen lévő Érsekújvár olyan, mint egy Bécs torkának szegezett kés. Erődíteni kell (kéne) vele szemben Komáromot és Győrt. A várat bázisul használó török portyázók így is szinte bármikor a császárváros közelébe juthatnak. Ez lenne a császár érdeke?

 

  • A török tulajdonába kerül Lugos, Karánsebes és Jenő vára.

 

Az említett várak Nagyváraddal együtt Erdélyt védelmezték a törökkel szemben. Oszmán megszállásuk teljesen kiszolgáltatottá teszi a fejedelemséget.

 

Ezek a béke leginkább húsba vágó pontjai. A vasvári béke semmivé teszi Zrínyi generációjának és az elődöknek minden erőfeszítését, és a szentgotthárdi győzelmet.

 

Ez a béke külön vizsgálatot érdemel. Kinek állt az érdekében, és miért? A birodalomnak? Annak nem – sőt. Ausztriának? Annak még kevésbé. Most először szabadulhatott volna meg nemzetközi segítséggel a töröktől, amely bármikor veszélyeztethette a fővárosát.

 

Miért köt egy állam ennyire kedvezőtlen békét? Miféle külön érdekek játszottak itt szerepet?

  • Kiknek voltak üzleti kapcsolataik a török birodalommal – esetenként még a rabszolga-kereskedelem terén is?
  • Kiket vesztegetett meg a Porta? – mert a török egyidejűleg Kréta szigetén Velencével is hadban állt, és a XVII. század második felében ez már neki is sok volt.

A kortársaknak vannak tippjeik.

 

Ezekben a körökben kell keresni Zrínyi Miklós gyilkosainak megbízóit.

 

A történettudomány ködösít, füstfelhőbe burkolja a vasvári békét, mint valami menekülő naszád. Számomra eddigi legrosszabb teljesítményét is alulmúlta azzal a butasággal, hogy a vasvári béke „szükségszerű” volt.

 

A”szükségszerűség” jelszava ma már pavlovi reflexként működik egyes történész körökben, “minden úgy volt szükségszerű, ahogy történt”, és ha feltűnik a megfelelő jel, a papagáj már csörrenti is, hogy “szükségszerű volt”.

 

Na, de mégis…

 

Hogy’ lehetett szükségszerű a vasvári béke? Hol van itt a történészi lelkiismeret? Nem fél a szakmai utókortól? Vagy egyszerűbben – a közönségtől? Talán mindenki ostoba?

Mi visz rá erre valakit?

  • szervilizmus?
  • komprádor lelkület?
  • korlátoltság?
  • mindhárom együtt?

A vasvári béke lezárt egy korszakot. Új helyzet alakult ki, amelyben Magyarország bel-és külföldön leghitelesebb, egyedüli vezetésre hivatott személyisége gróf Zrínyi Miklós volt. Vele bármi – nélküle semmi…

 

Sajnos, ez be is igazolódott.

 

Miért nyilatkoztak úgy többen a kontinensen (meg a Brit-szigeteken is), hogy Zrínyi kezében Európa sorsa? Nem akárkik. Például Comenius.

 

Újabban néhány történeti mű – például R. Várkonyi Ágnes kiváló tanulmánya - már pedzegeti, miféle erővonalak központjában is állt Zrínyi Miklós.

 

Ezért gyilkolták meg.

 

Van az éremnek még egy másik oldala is.

 

Tudjuk a történelemből, miféle következményei lettek a vasvári békének és Zrínyi halálának. A magyar rendek több évtizedes szervezkedése, a török kiűzésére tett előzetes intézkedéseik mind kudarcot vallottak, a török tovább pusztíthatta az országot.

 

Innen indul a Habsburg-ellenes függetlenségi harcok sorozata a Wesselényi-féle összeesküvéstől a Rákóczi-szabadságharcig. Távlatosan mind-mind a vasvári béke következménye volt.

 

A harcok végét jelző nemesi-rendi kompromisszum, a szatmári béke lényegében az 1608-as törvények alapján állt. Jelenlegi történetírásunk elégedett vele. Valóban annyira “kedvező” volt?

 

A szomszédos országok történetírása egyöntetűen kétségbe vonja és elítéli. A magyar történészek ezt vállrándítással, felsőbbséges gőggel szokták tudomásul venni.  A szomszéd országok történetírása a maga szempontjai alapján ítél – szól más esetekben a semmitmondó szlogen. Miért vannak más szempontjaik? Hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy Trianont is ezek az úgynevezett más szempontok generálták.

 

A Habsburg adminisztráció a töröktől visszafoglalt országrészeket hódított tartományoknak tekintette. A legelső koncepció még arról szólt, hogy ezeket nem is egyesítik újra Magyarországgal. Később a magyar főnemesség nyomására ez megváltozott, de nem volt benne köszönet. Az egykori birtokaikat visszaszerezni akaró nemesi családokat súlyos fegyverváltság fizetésére kötelezte a Neoaquistica Comissio, az Újszerzeményi Bizottság.

A szatmári béke csak ezzel szemben jelentett kompromisszumot. A megállapodás egy olyan berendezkedés alapját képezte, amely úgy tett, mintha a török hódítás előtti Magyarország tökéletesen helyreállt volna. Ezt az állapotot “szentesítette” a szatmári béke.

 

Tudjuk már, hogy ebből mi következett…

 

Vajon ma tudjuk már kezelni a szomszéd népek “eltérő szempontjait”? Dehogyis! Nevetséges nacionalista dühvel fenekedünk, fakarddal csörtetünk, vagy valamiféle utópisztikus európaiság, világpolgárság irányába retirálva rájuk hagyjuk.

 

A huszadik század figyelemre méltó gondolkodója volt Mahatma Gandhi.

 

Gandhi szerint az alábbi dolgok miatt összeomolhat a társadalom és az ember:

 

1. gazdagság munka nélkül
2. élvezet lelkiismeret nélkül
3. tudás jellem nélkül
4. kereskedelem erkölcsösség nélkül
5. tudomány humanitás nélkül
6. tisztelet áldozat nélkül
7. politika alapelv nélkül

 

A fenti értékek az alapelvek betartása nélkül Gandhi szerint romboló hatásúak. Nehéz volna vele nem egyetérteni. A magyar közéletben mindez fennállt a szatmári békétől kezdve, és – fennáll ma is.

 

Hogyan kellene kezelnünk a szomszéd népek eltérő szempontjait? Ideje volna komolyan vennünk a sorsközösséget. A problémák megoldásával, együttműködéssel. Minél előbb, annál jobb; minél később, annál nehezebb. Ez egyetlen nagyhatalomnak se érdeke, ez csak a mi érdekünk, itt élő népeké.

 

Zrínyi Miklós – illetve a vele kapcsolatban álló Comenius – eleve egy leendő közép-európai konföderációban gondolkodtak…

 

(Hogy mi történhetett volna akkor, ha Zrínyi életben marad, ha nem sikerül a merénylet, arról szól készülő regényem.)

 

Mi történt volna, helyesebben mi történhetett volna, ha az uralkodó a vasvári béke megkötése helyett elszánja rá magát, hogy az európai segítségre támaszkodva kikergeti Magyarországról a törököt? Ebben az esetben és ekkor ez sokkal több lett volna annál, mint háború és béke kérdésében dönteni. Ez az osztrák Habsburgok politikájában tökéletes szemléletváltást hozott volna. Talán ez volt a Habsburgok magyarországi történelmében a legnagyobb kiaknázatlan lehetőség.

 

Abszurdumnak tűnik első hallásra, de képzeljük el, hogyan festene ma Európa, 2014-ben, ha a Közép-Európai Konföderációban egy köztiszteletben álló Habsburg uralkodó lenne az államfő, akinek a státusza sokban hasonlítana az angol királyéra. Ez az állam a rendiségből alakult volna ki, talán forradalmak nélkül, az itt élő népek sorsközössége lenne az alapja. Nemcsak demokrácia-fogalmunk lehetne teljesebb, az európai történelem is merőben másképpen alakulhatott volna.

 

Esetleg nem ismernénk azt a fogalmat, hogy világháború.

 

Ez a lehetőség a Habsburgok számára itt veszett el, végérvényesen.

 

A történészek zöme persze a gondolat ellen is tiltakozna, hiszen az ő fantáziátlanul kisstílű és brutálisan végzetelvű, „minden szükségszerű volt, ami megtörtént” szemléletükbe nem fér bele. A végén majd eljutnak addig az ostobaságig, hogy Zrínyit szükségszerűen ölte meg a vadkan.

 

A vadkan meséjének elfogadása felment a problémák továbbgondolása alól.

 

Tehát:

 

Mi történhetett volna, ha I. Lipót – a korabeli nemzetközi közvélemény óhajtásának megfelelően – 1664-ben rászánta volna magát a török elleni komoly harcra?

 

Egy valamit tüstént le kell szögeznem: a török elleni háború nem vallásháború volt. A törökkel nem az volt a baj, hogy mohamedán volt, hanem az, hogy az oszmán állam fegyveres ereje pusztított és gyilkolt béke idején is, hogy ilyenkor is falvakat égetett fel, mindent tönkretett, amihez hozzáfért, értékeket és embereket rabolt el. Élősködött az alávetett és a szomszédos népeken.

 

A jelenlegi “miért nem engedtük át a törököt”, vagy “miért nem tudtunk együtt élni” vele, meg ez ehhez hasonló kérdések forrása a tökéletes tudatlanság. A török uralom elviselhetőségéről a szerbeknek, bolgároknak, macedónoknak és görögöknek más a véleményük, és ők tájékozottabbak.

 

Szóval, hogyan folytatódhatott volna az említett esetben a történelem?

 

Ezt a kérdést a kortársak is feltették. A francia diplomácia nem hitt benne, de tartott tőle. Úgy gondolták, ebben az esetben az osztrák Habsburgok erkölcsi tekintélye hatalmasan megnövekedne, ezért a Rajna-vidéken az ellenük való nyílt fellépés aggályos (is) lehetne.

 

A Rajna mentén ekkor még nem a franciákat utálják, az majd csak szűk húsz év múlva következik be. Egyelőre még a császár személye az elkeseredett gyűlölet céltáblája; az ő abszurd hatalmi törekvéseinek és erőszakos ellenreformációjának a számlájára írják a harmincéves háború borzalmait. A Rajna vidékén Franciaország jelenleg kifejezetten népszerű.

 

A franciák meg vannak róla győződve, hogy a török elleni harc, Magyarország felszabadításának vállalása egyben óhatatlanul a birodalom súlypontjának áthelyeződését is jelentené. Ez pedig érinti az egész európai hatalmi struktúrát. A teljesen abszurddá vált, végképp az ellenreformációhoz kapcsolt, emiatt meddővé lett és a német vallási megosztottság miatt reménytelenné vált német-római császári hegemóniatörekvések helyett az egykori magyar nagyhatalom feltámasztásának törekvése megerősíthetné az osztrák Habsburgok európai pozícióit.

 

Azt gondolták, I. Lipótnak erre komoly sansza van, mert papnak nevelték, a bátyja hirtelen halála miatt került a trón közelébe, és a harmincéves háború miatt semmiféle felelősség nem terheli. Hiteles uralkodó lehet.

 

Hogy ezt mennyire gondolták komolyan? Akadt francia, aki aggódott, ne engedjék a hugenottákat külföldre költözni, mert esetleg a török kiűzése után a református lakosságú,  ritkán lakott, de kiváló lehetőségeket hordozó magyar Alföldre jönnek, és szorgalmas munkájukkal az ellenséget erősítik…

 

Ebben az esetben nem gyilkoltatják meg Zrínyi Miklóst. Sőt. Megbecsülik, amennyire csak lehet. Hiszen éppen ő a nemzetközi összefogás egyik legfontosabb szervezője. Lipót király egyszerűen “beleülhetett volna a készbe” magáévá tehette volna a magyarok elgondolásait, sőt státuszából fakadóan az élre állhatott volna. Ma legnagyobb királyaink közt tartanánk számon. Akkora lovasszobra állna a budai várban, hogy elszédülnénk, ha rátekintenénk. Nem lenne magyar, aki megkérdőjelezné a Habsburgok jogát a trónra…

 

Montecuccoli a szentgotthárdi csata után aligha maradhatott volna főparancsnok. A külföldi tábornokok Zrínyit követelték. Ez a kinevezés ebben a helyzetben lavinát indíthatott volna el, hiszen nemcsak arról lett volna szó, hogy érvénytelenné vált a “hogy németek közt horvát parancsnokoljon, az igen erős dolog” elve.

 

Nagyjából így kezdődhetett volna…

 

Helyette?

 

Magyarország instabil része lett egy alapvetően instabil birodalomnak