A VADKANRA FOGOTT GYILKOSSÁG (Hogyan halt meg Zrínyi Miklós?) - 40. rész

40. Rész

Széchy Károly Zrínyi haláláról

Miután ismerteti, hogy Bécsből a különféle idegen államok képviselői miféle jelentéseket küldtek haza Zrínyi haláláról, megjegyzi:

„Tudósításuk lényege teljesen egyezik, csak a színezésben, részletezésben tér el egymástól, ennélfogva a lényeg igaz volta kérdésbe nem jöhet; mert minden esetleges kétséget megcáfol és megdönt az a dolog, hogy érdemileg hasonlóképen írnak és szólnak azok is, közel és távol, kik az udvar körén és befolyásán kívül éltek.”

Széchy logikája szerint tehát az, hogy a külföldi követek mindegyike a sertés-mítosznak megfelelően tudósít, bizonyítja a vadkan legendájának igazát? Máris kibújt a szög a zsákból. A jelek szerint Széchy nagyon is szeretné igaznak látni a Zrínyi megölő vadkan történetét. Nézzük meg közelebbről ezt a tirádát:

„„Tudósításuk lényege teljesen egyezik, csak a színezésben, részletezésben tér el egymástól,”

Ezzel kezdi. Ezek szerint a különböző jelentések egymással teljesen összhangban vannak. Nézzük, így van-e. A részleteket Széchy könyvéből idézem:

Grémonville, francia követ levele:

„«Amint Zrínyi Miklós vadászik vala», «mondják neki, hogy egy nagy sebesült vadkan megölt egy parasztot és megsebesített egy vadászt. Hát elfogja a türelmetlenség, hogy kövesse és megölje, s csak egyetlen inas kiséretében megindul utána. Amint közel a bokorhoz ér, lováról leszáll, s kezében puskával behatol a sűrűbe; a dühödt vad nekirohan, s leüti lábáról; inasa lőni akart, de fegyvere nem sült el. Kissé később emberei összefutottak, kiktől az állat megijedt és megszökött, otthagyva a grófot, ki hét sebtől vérzett, a legveszedelmesebbtől a nyakán aztán elvérzett. Emberei sírva lábra állították, ő vigasztalva szólt nekik: nem lesz semmi baj, de abban a percben lelkét kilehellte. Ime a vége ennek a nagy alaknak, ki akkora elismerést szerzett.»”

Molin, velencei követ:

„Zrínyi Miklós meghalt a legboldogtalanabb és legszerencsétlenebb halállal, mely történhetett. Szórakozásul néhány emberével kiment vaddisznóvadászatra. Lődöztek… A sűrűből 12 vadkan tört elő, az egyik, szörnyű nagy, legelől futott. Miklós gróf csak egy inasával és egy lovászával utána vetette magát, megparancsolta embereinek, hogy a többi 11-re essenek. Az a szörnyű nagy állat egy közeli sűrű bokorba rejtezett. A gróf leszállt lováról, karddal és pisztolylyal kezében a sűrűbe hatolt és lövéssel megsebesítette a kant. Az a golyótól dühödve a grófnak rohant, földre taszította, lábszárain, czombjain, mellén és fején megsebesítette. Inasa és lovásza fölemelte és hét sebtől vérezve egy fa alá vitte, hol mellét verve és bűneit emlegetve lehellte ki lelkét.”

Carafa nuncius a pápának:

„Oda Zrínyi Miklós, ki annyi vitéz tettével örökítette meg nevét. A mult héten, kedden, több barátjával vaddisznó-vadászatra ment. Egy szörnyű nagy vadkant követendő, mely az erdő sűrűjébe hátrált, leszállt lováról, szolgáit a sűrűn kívül hagyta, s egyedül megindult az állat ellen, mely golyótól sebzetten akkora dühvel rohant neki, hogy a földre ütötte, megsebezte a nyakán és fején, mintegy pillanat alatt megfosztotta életétől anélkül, hogy a saját szolgái segítségére futhattak volna, kik csak sokkal később érkeztek a lármára és oly időben, a mikor már alig szólhatott néhány szót. «Nem vagyok képes híven leírni azt a szomorúságot, a mit az udvar és az egész nép érez annak a nemes lovagnak és vezérnek elvesztésén és halálán, ki a maga rendkívüli vitézségével olyan rettenetessé tette nevét, hogy a törökök ennek a szerencsétlen esetnek talán inkább örülnek, mint a reájok nézve oly előnyös békekötésnek.”

Ezekről mondja tehát nekünk a derék Széchy Károly, hogy

„Tudósításuk lényege teljesen egyezik, csak a színezésben, részletezésben tér el egymástól,”

Valóban? Szerintem mindegyik tipikus fantáziatermék. Valójában csak annyiban hasonlítanak egymásra, hogy Zrínyi halálának oka mind szerint vadkantámadás.

Nem fáradtam vele, hogy ellenőrizzem Széchy állításait. Vajon maga fordította őket? Vajon hányszor avatkozott bele ezekbe a szövegekbe? Ha azt vesszük mintának, ahogy Bethlen visszaemlékezésével bánt, minimum soronként háromszor.

Nekem mindegyik gyanús. Különösen Molin jelentése a tizenkét vadkan rohamáról. Mintha szándékos nagyotmondás volna, de a többiből is mintha irónia vigyorogna felénk… Carafa meg a vasvári békére céloz – érezhető éllel.

Mit bizonyítanak ezek a levelek? A diplomaták a hivatalos verziót jelentették haza. Minden csatornán? A velencei hírszolgálat híresen pontos és korrekt volt, a Serenissima a kor egyik legjobb kémszolgálatát tartotta fenn. Akkor miért küld olyan jelentést Molin, ami eleve azt sugallja, hogy így semmiképpen sem történhetett? Tizenkét kapitális vadkan nem intéz „lovassági attakot” a vadászok ellen. Ez merő képtelenség. Molin ne tudta volna? Vagy szándékosan tette, mert jelezni akart vele?

A diplomaták felettébb agyafúrt népek. Ezerféle kódot használnak. A Széchy idézte jelentések mindegyike tele van képtelenséggel. Hogy ebből mennyit idézett elő maga Széchy, nem tudom.

Ha egy diplomata vadászbalesetről tudósít, abban nincs semmi. De ha bő lére ereszti beszámolóját, és olyan történetet mesél el, ami eleve abszurdum, mit gondol a megbízó? Azt, hogy valami nem stimmel ezzel a vadászattal. A jelentés komolytalan, vagy látszólag az. Nem tudjuk, mit jelentett később szóban a követ.

Valamire emlékeztetnem kell.

A magyarok közül a külföldi hatalmak egyedül Zrínyi Miklóst vették komolyan. Halála után a magyar ügy számukra érdektelenné vált. Nekem ezek a jelentések – nem tudom, Széchynek mennyi „része” van bennük – azt sugallják, hogy a mindenütt hemzsegő besúgókra való tekintettel látszólag elhiszik az osztrák diplomácia hivatalos verzióját Zrínyi haláláról, de a maguk módján jelzik is, hogy mennyire kell azt komolyan venni.

A következő tudósítás is figyelmet érdemel. Ezt Wesselényi Ferenc nádor írta Rottal János (Johann von Rottal) grófnak, aki Apafi Mihály erdélyi fejedelmet tudósította róla:

„Ez elmult kedden mint egy hete az az vitéz horvát Bán valami vadászitul berekesztetött erdei disznók vadászatira kimönvén, egyet meglőtt közölök s az mely legnagyobb disznó volt közölök, kiszaggatván az hálót előbb, ment az erdőbe; ő szegény egy puskával le szállván lovárul, az kopók czihára bement a kopók után, és így nagyvéletlenül rárohanván az kopótlan bestia, nagy sebeket ejtett rajta, ugyanazon marczongtató sebekben az nagy kemény vitéz úr talpra állván, szolgáit biztatta: Semmi sem, úgymond, fiaim, hozzátok el az hintómat. Míg az hintóját elhozták, megbágyadván lefeküdt és ugyanottan szörnyű halált holt és egy ilyen véletlen és képtelen halállal mult ki az az dicséretes vitéz, kinek lelke üdvözüljön, kivánom.”

Bevallom, mosoly környékez, amint ezt a levelet olvasom. Vajon miért nem fogott gyanút Széchy professzor úr? Talán nem is akart? Miért nem nézte meg, hogy ki írta kinek?

Wesselényi Ferenc felesége, Széchy Mária Zrínyi Miklós nagynénje volt. A két család rokoni kapcsolatban állt, bizalmas viszonyban voltak. Wesselényi Ferenc csaknem első kézből rendelkezhetett információval Zrínyi haláláról. Azok egyike lehetett, akik a leghamarabb értesültek róla. Akkor az ő elbeszélése miért különbözik ilyen jelentős mértékben a szemtanú, Bethlen Miklós tudósításától?

Egy sor képtelenség található a levélben. Vegyük ezeket szemügyre.

5. A vadkan szétszaggatta a hálót.
5. Zrínyi a kopók után, lóról szállva, kísérő nélkül rohant az erdőbe.
5. Zrínyi felállt, és a hintóját kérte.

Vajon miért van tele ennyi túlzással Wesselényi levele?

Különösen érdekes a címzett személye. Rottal János gróf jól beszélt magyarul, de nem volt magyar érzelmű, a magyarok nem bíztak benne. A későbbiek folyamán igen dicstelen szerepet játszott a magyar történelemben. Az udvari körök embere. Nem lehetetlen, hogy közel állt a gyilkosság megbízóihoz. Sőt, maga is tagja lehetett annak a körnek.

Wesselényi nyilván pontosan tudta, mi történt a kursaneci erdőben Ez elmult kedden mint egy hete. Ha úgy tudná, hogy Zrínyit vadkan ölte meg, a beszámolója legalább nagy vonalakban hasonlítana a szemtanú Bethlen elbeszélésére. Nem ez a helyzet. Vessük őket össze: köszönő viszonyban sincsenek egymással.

Wesselényi helyében mit írnánk Rottal grófnak? Ha úgy tudnánk, hogy vadászbaleset, az igazat.

És ha nem?

Akkor valami ilyesmit. Túloznánk, hadd törje a fejét a fickó, hogy miféle bolondgombát termett a fáma, és mi lehet az, amit tudunk…

Olyan tények vannak ezekben a forrásokban, amelyek kizárják a gyilkosságot? Nemigen.

„ennélfogva a lényeg igaz volta kérdésbe nem jöhet”

Eléggé elhamarkodott következtetés.

„mert minden esetleges kétséget megcáfol és megdönt az a dolog, hogy érdemileg hasonlóképen írnak és szólnak azok is, közel és távol, kik az udvar körén és befolyásán kívül éltek.”

Vagy mérhetetlan naivitás, vagy – szándékos álnaivitás.

Ezután Széchy tanár úr összegereblyéz szinte minden olyan kortársi iratot, amelyben vadkanról van szó. Olyan ez, mintha valaki a Rajk-per utáni hetek forrásanyagában kutakodva azt akarná kimutatni, hogy a kortársak szerint hazaáruló volt-e Rajk László. Mert ha a kortársak zöme azt mondja…

„Mogosich Mátyás légrádi plébános a Bánffyak naplójába röviden szintén bejegyzi, hogy Zrínyi Miklós grófot a vadkan ölte meg. Ott, a szomszédságban, kétségtelenül valamely vadásztól vagy hajtótól hitelesen kellett hallania.”

Nevetséges következtetés. Boldog-boldogtalan bejegyezhette ezt a saját és a mások naplójába. Lehet, hogy hasonló helyzetben mi is így tennénk. Önvédelemből. Széchy Károly óta történt egy s más ebben az országban, ami megtanított bennünket arra, hogyan kell viszonyulnunk a hatalom követelte „igazsághoz”. Az pedig, hogy magunk mit gondolunk, bizalmasan mit mondunk, a mi dolgunk.

„Ki kételkedhetnék ennyi és ilyen egyhangú megegyezés után, hogy hősünket csakugyan a vadkan ölte meg.”

Színpadias és hatásos megjegyzés, de a pátosz hamis. Kételkedünk bizony, ahogy annak idején is kételkedtek.

„Mégis a kétség föltámadt és hagyomány gyanánt a mai emberöltőre szállt.”

Szomorú beismerése annak, hogy a gyilkosság hagyománya bizony létezett még Széchy korában is. Édeskés álpátosz próbálja kisebbíteni ennek súlyát. Széchy professzor úr talán maga sem vette észre, hogy a sertés-mítoszt elfogadtatni akaró verejtékes ügybuzgalmában keményen ellentmondott saját magának.

Rakjuk csak össze a két mondatot!

„Ki kételkedhetnék” kezdi szónokiasan, aztán meg „„Mégis a kétség föltámadt.

Hogy is van ez?

Széchy patetikusan folytatja:

„. S ott támadt föl először, a hol a veszteségbe a szív a legnehezebben nyugodhatott bele, a családnál.”

Ehhez hasonló kenetteljes indokokat szokott felsorakoztatni a sertés-mítosz irodalma a „mendemonda” keletkezésének okául. Szerintem merőben más okok miatt kezdődött a gyanú. Fentebb ki is fejtettem.

A család tagjai látták Zrínyi holttestét. A cselédség lemosdatta és felöltöztette a halottat. Közben lehetetlen volt nem számba venni Zrínyi sebeit. Itt indult a gyanú…

Széchy közlése azonban roppant fontos információt tartalmaz: a színpadias kérdés ellenére a gyanú már a családban gyökeret vert, méghozzá tüstént a gyilkosság után.

Folytatása következik.