A VADKANRA FOGOTT GYILKOSSÁG (Hogyan halt meg Zrínyi Miklós?) - 8.

Ezt persze itt nem hangsúlyozza ki, azzal magára vonná a hivatalnok figyelmét. Inkább a könyvének többi részein mesél arról, milyen előrehaladást ért el a különféle nyelvekben, melyikkel hogyan boldogult. A hivatalnok ezeket úgyse jegyzi meg, és úgysem kombinál.

Ha pedig Bethlen nem tudott horvátul, akkor nyilván fogalma sem volt akkor arról, hogy mit is mond Zrínyinek Paka, hiszen nem értette.

 

Ebben az esetben Bethlen finoman közli velünk, hogy Paka állítólag – a hivatalos, kötelező és kincstári álláspont szerint – egy vadkanról beszélt Zrínyinek, ő a közelben állt, hallotta, hogy Paka mond valamit, de nem értette. Ezért nem is tanúsíthatja. Bethlen nagyon vigyáz, hogy ez ne legyen túlságosan nyilvánvaló. Ezért csak néhány mondattal később rekonstruálja a szituációt:

 

„Az úr mindjárt mondá nékünk Zichyvel ketten, látván, hogy el akarunk menni véle: Öcsémuraim, kegyelmetek csak maradjon itt; Vitnyédinek, Guzics kapitánynak: Csak beszélgessen itt kegyelmetek öcsém uramékkal, csak meglátom, mit mond ez a bolond, t. i. Póka, mindjárt visszajövök.”

 

A két arisztokrata vendég – Bethlen és Zichy – közvetlenül Zrínyi mellett. A két kevésbé rangos személy – Guzics kapitány és Vitnyédi István – néhány lépéssel arrébb, ahogy azt a barokk társasági etikett előírja. Ezek szerint Bethlen és Zichy talán hallhatta, mit is mondott Paka, Guzics és Vitnyédi azonban nem.

 

Ki értett közülük horvátul? Egyedül Guzics kapitány.

 

Paka bármit is mondott Zrínyinek, azt kettejükön kívül senki sem értette.

 

Bethlen azt is megírja, amit várnak tőle, hogy állítólag Paka ezt mondta:

 

„Én egy kant sebesítettem, mentem a vérin, ha utána mennénk, elveszthetnõk.”

 

Ez a közlés mindkét lábára sántít, és ezt Bethlen tudja. Csak néhány mondatban azért összefoglalnám, milyen kifogásokat támaszthatunk a vadkan-mese ilyetén indítása ellen – azon kívül, hogy Bethlen Miklós, a szemtanú világosan értésünkre adta, hogy nem értette, amit Paka mondott.

1.      Ha Paka most jött az erdőből, miért nem tűnt fel eddig a hiánya, miért nem keresték?

2.      Paka szakképzett vadász, „jáger”. A dolga a vadászat. Miért nem fejezi be maga? Miért hív bárkit, különösen miért hívná éppen Zrínyit – a vadászat befejeztével?

3.      A vadászat végét jelző kürt akkor szólal meg, amikor a vadászmester szerint a vadászatnak valóban „vége”. Ha sebesült, veszélyes vad maradt a bozótban, a vadásznak kötelessége felkutatni és megadni neki a kegyelemlövést. Sőt ilyen esetben figyelmeztetni kellene – vagyis: kellett volna – a vendégeket a potenciálisan veszélyes állatra.

4.      Miért nem felettesének, a vadászmesternek jelent Paka, miért az urat zaklatja?

5.      Hol van az a sebzett vadkan, merre kódorgott, ha az egyébként szervezett vadászat többi résztvevője nem észlelte?

6.      Hol járt eddig, merre kóvályott Paka, ha eddig nem volt kapcsolatban a többi vadásztársával?

7.      Mi volt Paka feladata a vadászat idején? Melyik vendéget kísérte? Vagy neki csak az volt a dolga, hogy az erdő ismeretlen részeiben vadkanokat hajkurásszon? Van ilyen poszt a csapatban?

Ma a szabad társadalmi konvenciók korában élünk. Szinte bárki bárkivel viszonylag könnyen kapcsolatba léphet; legalábbis az elmúlt időkhöz képest. 1664 azonban a barokk idején volt, amikor etikettek születtek, és nagyon is szigorú társasági-társadalmi konvenciók voltak érvényben.

Zrínyi toleráns volt, nem pöffeszkedett, kedves és közvetlen modora miatt nagyon szerették.

De ez mégis a barokk. Zrínyi fegyelmet tartó, fegyelmet tisztelő ember, és most éppen két arisztokrata vendégével beszélget.

Az, hogy egy uradalmi vadász fesztelenül a gróf elé járul, és utánkeresésre invitálja az erdőbe a nagyurat – abszurdum.

Zrínyiről nemigen tételezhetjük fel, hogy maga hágná át az általa kialakított és fenntartott rendet. Ha Paka valóban egy sebzett vadkan miatt járulna elébe, azonnal hívatná a vadászmestert, vagy Pakát utasítaná tüstént hozzá. Ehelyett azonban perceken belül ellovagol Paka társaságában.

Mit mondhatott Zrínyinek Paka?

Bethlen keményen rászedett mindenkit, aki a vadkanban akart hinni, és gyakorlatilag ezeket ma is rászedi. Oka volt rá. Persze, az is elképzelhető, hogy az osztrák hivatalnokok, akik Magyarországot primitív kulturálatlan, barbár országnak tekintették, elhitték, hogy egy magyar főúri vadászat úgy zajlik, hogy ki-ki beveszi magát az erdőbe, aztán összevissza cserkészik és lövöldöz.

 

Az osztrák hivatalnokoknak felmentést ad a hagyományos korlátoltság. A sertés-mítosz mai védelmezői azonban úgy tesznek, mint azok a fundamentalisták, akik körömszakadtáig ragaszkodnak a Biblia abszolút szó szerinti értelmezéséhez.

 

Kérdés: Mit mondhatott valójában Paka Zrínyi Miklósnak?

 

Erre a továbbiakból következtethetünk:

 

„Az úr mindjárt mondá nékünk Zichyvel ketten, látván, hogy el akarunk menni véle: Öcsémuraim, kegyelmetek csak maradjon itt; Vitnyédinek, Guzics kapitánynak: Csak beszélgessen itt kegyelmetek öcsém uramékkal, csak meglátom, mit mond ez a bolond, t. i. Paka, mindjárt visszajövök. Csak bocskorban lóra kapa, stuc kezében,”

 

Mit mondhatott Paka?

 

1. Valami olyat, amelynek a valódiságáról Zrínyi személyesen akart meggyőződni.

 

Az első, ami nyilvánvaló: Zrínyi nem akarta, hogy bárki is vele menjen, amikor utánajár annak, amit Paka mondott.

 

„látván, hogy el akarunk menni véle”

 

Bármiről is van szó, Zrínyi egyedül akar utánajárni.

 

„mindjárt mondá nékünk Zichyvel ketten, látván, hogy el akarunk menni véle: Öcsémuraim, kegyelmetek csak maradjon itt”

 

 Bethlen itt is kihagy néhány momentumot.

 

Zrínyi tanújelét adta annak, hogy Paka társaságában távozni kíván.

 

„látván, hogy el akarunk menni véle:”

 

A két ifjú arisztokrata Zrínyivel akart tartani, ő azonban ezt lényegében megtiltja nekik.

 

„Öcsémuraim, kegyelmetek csak maradjon itt”

 

A házigazda udvarias kérése – illik betartani.

 

Nemcsak az arisztokratáknak szól a tilalom:

 

„Vitnyédinek, Guzics kapitánynak: Csak beszélgessen itt kegyelmetek öcsém uramékkal,”

 

Nyomatékos kérés, elsősorban Guzics kapitányhoz. Azt aligha gondolhatta Zrínyi, hogy éppen Vitnyédi akarna vele lovagolni. Ha azonban Zrínyi Guzicsot maradásra kéri – gyakorlatilag utasítja, akkor teljesen logikus feltételezés, ha arra gondolunk, azt akarta, hogy senki se menjen utána. Guzics a fegyveresek elöljárója. Ha ő nem mehet, a parancs minden katonának szól. Senki sem mehet Zrínyivel. Vajon miért?

 

Aki kieszelte, ismerhette, tudta, miféle természetű ügy lehet az, amiről Zrínyi úgy véli, egyedül kell utánajárnia.

 

Mit mondhatott neki Paka?

 

Nézzük a lehetőségeket:

 

1. Valami olyan információt közölt, amelyről úgy gondolta, hogy személyesen kell meggyőződnie róla.

 

2. Bármit is mondott Paka, Zrínyi nem hitt neki.

 

„csak meglátom, mit mond ez a bolond, t. i. Póka, mindjárt visszajövök.”

 

Árulkodó szavak.

 

„csak meglátom”

 

Olyasmiről lehetett szó, amiről szemrevételezéssel meg lehetett volna győződni. Zrínyi azt gondolta, hogy nagyon gyorsan, talán néhány perc alatt tisztázhatja.

 

„csak meglátom”

 

Látni és nézni indult Zrínyi – nem sebzett vadkannal hadakozni.

 

3. Zrínyi úgy vélte, Paka valami olyanról beszél, amelyre nem terjed ki az illetékessége. Bármiről is volt szó, abban Paka nem volt kompetens, Zrínyi azonban igen.

 

„„csak meglátom, mit mond ez a bolond,”

 

Mit gondolhat ebben a pillanatban Zrínyi? Miért nevezi bolondnak Pakát?

v       Paka feltehetően valami olyasmit mondott, amit Zrínyi ostobaságnak tartott.

v       Lehetséges, hogy Zrínyi eleve korlátolt embernek tartotta Pakát, talán erre vonatkozott „a bolond”, de most a jáger állítólag látott valamit, ami elég fontos ahhoz, hogy maga a horvát bán személyesen járjon utána.

v       Paka valószínűleg elnézett valamit

v       Valamiről alapvetően téves következtetést vont le.

v       A kelekótya Paka talán összekeveri a szezont a fazonnal, de biztos, ami biztos.

v       Paka esetleg eleve „bolond” státuszban volt Csáktornyán.

Magam arra hajlok, hogy Paka talán eleve „a bolond” státuszában lehetett Csáktornyán. Azt viszont érdemes lenne tudni, hogy mióta.

Esetleg évek óta? Vagy csak az utolsó néhány hónapban vívta ki magának? Nem mindegy.

A bolond státusz egyáltalán nem lehetetlen, hiszen úgy tűnik, Paka párját ritkítóan ostoba ember lehetett. Semmi esélye. Mit akart elérni? Miért vállalta, hogy részt vesz ura meggyilkolásában?

4. Zrínyi úgy vélte, Paka állítása gyorsan tisztázható.

 

„csak meglátom, mit mond ez a bolond, t. i. Póka, mindjárt visszajövök.”

 

Bármiről is volt szó, Zrínyi Miklós úgy érezte, nagyon rövid idő alatt meg lehet róla győződni. Azt gondolta, nem követ el udvariatlanságot, mert a vendégeit csak nagyon rövid ideig várakoztatja meg.

 

„mindjárt visszajövök”

 

Ez néhány perc, legfeljebb egy negyedóra. Így nem sebzett vadkanra vadászni indul el az ember. A sebzett vaddisznó nagyon veszélyes lehet, és teljesen kiszámíthatatlan, hogy mennyi idő kellene az elejtéséhez.

 

A jelek szerint azonban Zrínyi Miklós úgy vélte, rövid időn belül újra csatlakozhat a vendégeihez, és csak annyi időt lesz távol, amennyit az illem még megenged.

 

5. Zrínyi talán azt gondolhatta, hogy csírájában el kell fojtania valamilyen kellemetlen híresztelést, ami Paka ostoba „észleléséből” fakadhat.

 

Mit mondhatott Paka Zrínyinek?

 

Csakis valami olyasmit, aminek az igazságtartalma néhány perces szemrevételezéssel tisztázható. Hogy mi lehetett az? Teljes bizonyossággal sohasem tudhatjuk meg.

 

Tippelni azért lehet. A Zrínyiről szóló alternatív történelmi regényemben a szituáció így fest:

 

„Amint Pókát megpillantotta, Magliani úgy érezte, hogy a szíve a torkában kalapál. Minden most dől el.

Körülnézett. Senki sem figyel rá. Nem gyanakszanak. A keze reszketett. Jobb lesz megnyugodni…

Póka ekkor járult Zrínyi elé. Lesunyt fejjel, alulról végigpillantott a jelenlévőkön. A bán közelében a két fiatal főnemes: Zichy és Bethlen Miklós. Egyik sem ért horvátul. Legalábbis remélte, hogy nem. Kissé arrébb Vitnyédi István. Horvátul ő sem tud. Ebben Póka biztos volt. Nyugodtan felemelte a fejét, amikor Guzics kapitányt pillantotta meg Vitnyédi balján. Megtorpant. Guzics született horvát. Póka megdermedt. Legszívesebben elmenekült volna. Ennek rossz vége lesz! Csuklott. Már nem visszakozhat. A bán várakozásteljes arccal nézett rá.

- Jelentem nagyságodnak… - makogta Póka. – Az erdőn túl égnek a falvak. A kontyos lehet… Vagy a tatár! Van a sűrűben egy kis domb! Arról nagyságod is láthatja!

Bethlen látta, hogy előhozott a fátum valami jágert, aki horvátul magyaráz Zrínyinek. Akaratlanul is közelebb húzódott. Egy szót sem értett, igaz, nem is nagyon hallotta a suttogást.

Póka torka összeszorult. Zrínyi bán elképedve nézett rá. Maga is horvátra váltott, kérdezett valamit, Póka kapkodva válaszolt.

Bethlen felfigyelt. Mi történik itt? Ki ez a fickó, és mit akar Zrínyitől? Fülelt, hallotta is a párbeszédet, de érteni semmit sem értett belőle.

- Valamit elnéztél! – mondta Pókának a bán.

Póka válaszul hadart valamit.”

 

Természetesen nem állítom, hogy pontosan így is történt. Ez azonban egy olyan ürügy, amely az összes feltételt teljesíti. A vasvári béke után néhány hónappal Zrínyi aligha hiszi el, hogy a török éppen az ő szeme láttára fog békét szegni. Viszont a felvetés néhány perces szemrevételezéssel tisztázható, és a bán ezt minden teketória nélkül meg is tenné.

 

Milyen más ürügyek képzelhetők el?

 

Paka talán azt is mondhatta, hogy felfedezett valamilyen

v       Épületnyomot

v       Nem elmozdítható tárgyat

Vagy bármi egyebet. Kérdés, vajon Zrínyi ezek közül mit tart annyira fontosnak vagy sürgősnek, hogy azonnali szemrevételezéssel győződjön meg róla. Változatlanul az első változatot tartom a legvalószínűbbnek, de ezt a lehetőséget sem tudom kizárni. Paka nyilvánvalóan ismerte Zrínyit, tudta, mivel lehet a bánt az erdőbe csalni.

 

Még valami. Paka pontosan tudta, hová indulnak. Talán Zrínyi is. Viszont a társaság többi tagja közül elvileg senki sem tudhatta.

 

Paka horvátul beszélt, a körülöttük állók közül senki sem értette, a távolabb állók nem hallották, mit mondott. Ezt igazolja, hogy Bethlen határozottan azt állítja, hogy Zrínyi kétszer is elmondja a tilalmat. Először a két arisztokratának:

 

„Az úr mindjárt mondá nékünk Zichyvel ketten, látván, hogy el akarunk menni véle: Öcsémuraim, kegyelmetek csak maradjon itt;”

 

Utána pedig:

 

„Vitnyédinek, Guzics kapitánynak: Csak beszélgessen itt kegyelmetek öcsém uramékkal,”

 

Zrínyi tehát külön szólt Vitnyédinek és Guzicsnak. Nyilván azért, mert ők ketten nem voltak hallótávolságban. Guzics volt az egyetlen Zrínyin kívül, aki érthette volna Paka horvát szavát.

 

Milyen nyelveken értett Paka?

 

A kérdés egyáltalán nem felesleges.

 

Zrínyi csáktornyai udvarában a következő nyelvek voltak használatban:

 

Ø  Magyar

Ø  Horvát

Ø  Német

Ø  Olasz

Ø  Latin

 

Természetesen nem ismerte mindenki a felsorolt összes nyelvet. A vár népe leginkább magyarul vagy horvátul beszélt, a mindennapos együttélés miatt feltételezhető, hogy valamennyit ezen a két nyelven mindenki értett.

 

A német és az olasz a vendégek nyelve volt, a latin meg a hivatalos találkozóké.

 

Paka melyiket beszélte? Feltételezhetjük-e, hogy horvátul is, magyarul is tudott?

 

Horvátul biztosan tudott. Ha azt tételezzük fel, hogy csak ezt az egy nyelvet beszélte, nehézségeink támadnak Zrínyi Miklós állítólagos utolsó szavaival kapcsolatban. Abból értett valamit Paka? Ha nem, ki fordított neki? Magliani? Esetleg Zrínyi az ominózus (és rettenetesen rossz) utolsó mondatát is horvátul mondta volna el? Ezt akkor ki fordította magyarra, ha Paka magyarul nem értett? Magliani? Ezek szerint Magliani magyarul is, horvátul is beszélt?

 

Magliani és Paka kommunikáltak egymással, még Magliani meséjéből is ez sül ki. Milyen nyelven?

 

Magliani, a „vendég gavallér” mindenképpen gyanús.

 

Akkor sem járunk jobban, ha azt tételezzük fel, hogy Paka horvátul is, magyarul is értett. Ebben az esetben azt kell gondolnunk, hogy Paka éppen azért beszélt horvátul, hogy a Zrínyi mellett álló ifjú magyar arisztokraták ne értsék. Ha magyarul vagy németül szólal meg, azok is értik. Bethlen olaszul is tud, talán Zichy is. A Csáktornyán használatos nyelvek közül egyedül horvátul nem értenek.

 

Ebben az esetben Paka eleve gyanús. Miért titkolózik a két fiatal főnemes előtt? Miért kell egy állítólagos vadkant eltitkolni?

 

Egy pillanatra álljunk meg itt, rögzítsük a helyzetet. Ez az utolsó pillanat, amikor Zrínyi Miklóst a bizalmasai még élve és egészségesen látják.

 

Zrínyi, Bethlen és Zichy a hintó mellett állnak, beszélgetnek. Vitnyédi és Guzics valamivel arrébb. A kocsik kint állnak, már indulásra készülnek. Bethlennél konkrétan egy hintó szerepel, talán a fiatal Zichy és a többiek lovon mentek ki a vadászatra.

 

„Vitnyédi az elsõ, én a hátulsó ülésben bal s õ jobbfelõl ültünk csak hárman”

 

Ez a hintó úgynevezett „kétfelé eresztős” kocsi volt, más néven landauer. A vadásztársaság többi tagja talán lóháton érkezett, de kellett lennie még több kocsinak, ha másért nem, a zsákmány miatt. Nem valószínű, hogy „a gyalogosok” futva szaladtak a hintó után. Úgy gondolom, a hintó mellett talán két-három kocsi állhat az erdő szélén. Az urak beszélgetnek, a közrendűek nyilván dolgoznak.

 

Miért nem indultak még el haza?

 

Kézenfekvő a válasz: valószínűleg a vadászok és az egyéb kisegítő személyzet még bőven el volt foglalva a zsákmány rendbe tételével. Esetleg a fegyverek karbantartásával. Az urak valószínűleg arra vártak, hogy a kis karaván együtt indulhasson vissza a várba, ahogy érkeztek.

 

„löve egy nagy emse disznót, a gyalogosok is lövének egyet a hálónál”

 

Minimum két vaddisznó volt a zsákmány. Ezekkel (is) foglalatoskodhatott a vadászat személyzete. Nem tudni, hányan lehettek összesen. Pakának is közöttük lett volna a helye.

Ha azt számítjuk, hogy néhány inas, lovász, kísérő fegyveres is lehetett, az egész vadászat résztvevőinek számát negyven-ötven főre tehetjük. Ezek közül már senki sem tartózkodhat az erdőben.

 

„Kisereglénk a hintóhoz, az úr is, hogy immár hazamenjünk; estefelé is vala.”

 

A gyilkosok rendkívül ügyesen választották meg a merénylet időpontját. Abban a pillanatban, amikor számukra éppen minden feltétel adott a sikerhez. Most van az a pillanat, amikor az éberség a minimumra csökkent. Hamarosan sötét lesz.

 

„estefelé is vala.”

 

Ekkor érkezik Paka. Mivel?

 

A szövegösszefüggés alapján azt kell mondanom: lóháton. Mert hogy Zrínyi lóháton fog távozni:

 

„Paka után elnyargala”

 

Feltételezhetjük, hogy Paka lóháton érkezett, azaz inkább a lovát kantárszáron vezetve. Honnan? Az erdőből? Onnan biztosan nem. Az előzőekből világos, hogy senki sem vadászott lovon.

 

Megint egy olyan apróság, ami az esettel foglalkozók figyelmét el szokta kerülni. Paka visszatér a vadászatról – ha ugyan részt vett rajta. Ha részt vett, nyilván valamilyen feladata lehetett. Talán az egyik vendéget kísérte. Utána kijön az erdőből, fogja a lovát, és Zrínyihez megy. Olyan jelentenivalója van, ami egyedül Zrínyire tartozik.

 

Bethlen nem említi- van-e Pakánál töltött fegyver. Nála lehet a vadászpuskája, ami a számára lényegében munkaeszköz. A vadászat után ki szokták lőni a puskákat, ez a szabály elvileg rá is vonatkozott. Talán megtette, talán nem. Ne feledjük: éppen az ilyesféle tevékenység helyett állt oda Zrínyi elé. Bethlen nem állítja, hogy Paka puskája elsült volna, de az ellenkezőjét sem. Voltaképpen még azt sem közli, van-e Pakánál fegyver.

 

Feltételezhetjük, hogy van. Paka vadász. A puska foglalkozásszerűen van nála. Zrínyi meggyilkolásának tervében Paka puskájának talán fontos szerepe van.

 

Zrínyinél is fegyver van.

 

„Csak bocskorban lóra kapa, stuc kezében,”

 

Zrínyi kezében tehát töltött vadászpuska. Nem fog lőni vele. Bethlen határozottan állítja, hogy Zrínyi puskája nem sült el, és ezt módjában volt személyesen is ellenőrizni.

 

„csuda, olyan vitéz, sem lõtt, sem vágott a kanhoz, stuc, spádé lévén nála.”

 

Zrínyinél tehát a vadászpuska mellett egy spádé (tőrkard) is volt. Egyiket sem használta.

 

Vessünk erre az állóképre még egy pillantást. A magyar történelem egyik, mára már kellőképpen nem értékelt jelentőségű sorsfordulóján állunk. Zrínyi még a hintója előtt áll, és Pakával beszélget. Ebben a pillanatban még elvben minden lehetséges, a magyarok reményei még érvényben vannak. A jövő korántsem tűnik könnyűnek. A vasvári béke Magyarország számára elfogadhatatlan, és nem csupán azért, mert törvénytelen.

 

A magyar rendek legjobbjai évtizedek óta dolgoznak Európában azért, hogy majdan létrejöhessen egy összefogás, amely kellő erőt gyűjthet össze ahhoz, hogy hazánk a török élősdi uralmától megszabaduljon. Már Pázmány Péter is dolgozott ezen, utána Pálffy Pál, most pedig leginkább Zrínyi Miklós. A mindenki által elismert vezető.

 

A koronás királyok nem mindig igyekeztek a bizalomra rászolgálni, a Habsburgok ekkor általában nem sokra tartották a Magyar Királyság hagyományait. Magyarország a szemükben jelentéktelen határtartomány, vagy puszta hadszíntér volt, és ők olyan délibábot kergettek, amely sohasem lehetett az övék: a császári egyeduralom alatt álló katolikus Németország, illetve az erre támaszkodó európai Habsburg hegemónia ábrándját. Érdekes módon a magyar rendi vezetők már évtizedekkel korábban megértették a Habsburg célkitűzések hiábavalóságát, írtak is erről, de ettől függetlenül derekasan támogatták az uralkodót a harmincéves háborúban, azt remélve, hogy az európai konfliktus lezárása után az uralkodó végre a török ellen fordul.

 

Ekkor sem volt a bizalom feltétel nélküli. A Királyi Magyarország minden jelentős gondolkodója úgy vélte, a török vazallus államként létező Erdélyi Fejedelemség puszta megléte a magyar államiság és a magyar nemzet fennmaradásának legfontosabb záloga. Pázmány Péter írta az alábbi nagyon fontos sorokat egy levelében:

 

„tekéntetünk van mostan az mi kegyelmes keresztény császár urunk előtt, de csak addig durál az az német nemzet előtt, míglen Erdély-ben magyar fejedelem hallatik floreálni, azontúl mindjárt contemptusban jutván, gallérink alá pökik az német, akár pap, barát, vagy akárki légyen.”

 

Ennyit a feltétel nélküli bizalomról. A magyar vezetők jól ismerték már a bécsi politikai köröket, pontosan tudták, mi telik tőlük.

 

A helyzet mostanra megváltozott. II. Rákóczi György erdélyi fejedelem szerencsétlen lengyelországi kalandja után az önálló Erdély önmaga árnyékává vált, helyzete rosszabbodott.

Ebben a helyzetben a Habsburgok kaptak Magyarországtól még egy esélyt. A vasvári béke megmutatta, hogy ezzel nem tudnak, és nem is akarnak élni.

 

Ebben a pillanatban még mindenre van esély. Ahogy Zrínyi Miklós horvát bán – a magyarországi rendi remények, tervek és elképzelések letéteményese – hamarosan eltűnik az erdőben a társaság és a történelem szeme elől – ezek a remények csírájukban hamvadnak el. Negatív irányba fordul a magyar történelem. A kortársak számára katasztrofálisan és váratlanul. Következik majd a vasvári béke miatti dilettáns rendi szervezkedés. A résztvevők a komoly harcokat a következő nemzedékekre hagyják.

 

Az erdő mellett álló társaság még nem is sejti, hogy tőlük néhány percnyi távolságra hamarosan végbemegy a magyar történelem egyik legelvetemültebb politikai gyilkossága.

 

„Csak bocskorban lóra kapa, stuc kezében, Póka után elnyargala;”

 

Bethlentől tudjuk, hogy Zrínyi a bocskor felett bő, térdig érő csizmát viselt, talán olyasfélét, amilyet a metszetek és képek tanúsága szerint a kor dragonyosai hordtak.

 

„Õ maga levetvén a nagy bõ csizmát, melyeket a telekes bocskorra is felvonhatott”

 

A csizma alatt telkes bocskort viselt a bán. Hogy most nem vette vissza a csizmáját, annak több oka is lehet. Vagy egyszerű feledékenység, vagy annak tudata, hogy az út egy részét esetleg gyalog kell megtennie.

 

Jelentheti persze azt is, hogy Zrínyi úgy gondolta, annyira kurta lovaglóút áll előtte, amiért nem érdemes a csizmát visszavennie. Utána arra készült, hogy a hintóban ülve utazzon haza az otthonába. Nem érezte magát veszélyben.

 

Rögzítsük a pillanatot: Zrínyi Miklóst utoljára láthatjuk épen és egészségesen, képességeinek birtokában. Ebben a pillanatban még rémlenek valahol ez esetleges jobb magyar jövő távlatai, néhány percen belül azonban végképp szertefoszlanak. A jövendő lidércnyomásos lesz.

 

„Csak bocskorban lóra kapa, stuc kezében, Póka után elnyargala”

 

Zrínyit egészségben soha többé becsületes ember nem látta.

 

A vadkan mítosza éppen itt lép be a magyar történelembe, hogy a virtuális kan a mai napig ott röfögjön az akadémiai dolgozatokban. Hogyan?

 

Valakinek most kellett szóba hoznia a vadkant. Most kellett valakinek egy megjegyzéssel először megemlíteni.

 

Ez nem lehetett más, csak Magliani (Majláni). Ha bárki más volt, ő lehetett a gyilkosok újabb cinkosa. Ezt azonban nem szükségszerű feltételeznünk, semmi nem utal rá.

 

Képzeljük el a szituációt: Senki sem tudja, miért és hová megy Zrínyi, de mindenki tisztában van vele, a gróf nyomatékosan arra kérte a társaságot, hogy senki se kövesse. Paka horvátul mondott valamit Zrínyinek, és ez a körülmények miatt pontosan ugyanolyan, mintha négyszemközt mondta volna. Lehetetlen, hogy meg ne induljon a találgatás.

 

Valaki most dobja be a vadkan meséjét.