Anya

Altatót fújt a szél... bús, fájó altatót
dúdolt a téli éjben... akkor elvesztél
a végtelenségben... Hófehér takarót
akartál, amit magadra terítettél,
s míg színeid álmodod... átmelengeted,
hogy tavaszi virradatra kendőd legyen.
Kendőd a könnyű, zöld selyem...
Emlékezetből majd újra hímezheted.
Az ibolyakék, tarka, napszínű sárga
nem lesz árva magány az öltéseiden.
Könnyek és türelem... szeretet táplálja.
Parány nő, s óriás anyai szíveden. 

2018. 01.22  /Anya temetése. Imádott hímezni, szerette a színeket./