Aquincum

 
Fény ura, Mitrász, áldjon ez ének,
pengjen a lanton antik húr,
zengje a dallam múlt örökének
megbecsülését, Akvinkum!
 
Százhuszonöttel fényes a torta,
gyertya ha rajta fellobban.
Öt negyed évszázad nyoma ott van
majd ezeregyszáz év romban.
 
Ókori létet játszhat a néped
légionárius táborban,
s római polgár napja meg éje
ünnepi fényt kap a tárlókban.
 
Szíved a város, húspiacod már
étkeit adta ezreknek.
Áldozatot várt fórumi oltár
s amfiteátrum az ezrednek.
 
Centurió ha fürdeni hódolt,
várta a fürdő, gőz és kád,
illik a korhoz, városi módhoz,
hunnak, avarnak bő példák.
 
Flóra rügyet bont, illata föltölt,
hozza a sok-sok vendéget,
lantzene hallik, írnak a költők,
köztük a jókedv sem késhet.
 
Flaccus-utód költ, Mars hada verseng,
csattog a kard, de nem vért vesz.
Flóra szivének kedves a verseny,
szép tavaszában megférnek.
 
Jós ha lehetnék, szent, avatott szóm
Delphoi nélkül is terjesztik;
jóslatom ím - ércnél maradandóbb
hit - : a jövőd szép, s lesz szebb is!
 
(Az idei Aquincumi Költőversenyen döntőbe került egyik versem)

Hozzászólások

Csilla képe

Ez is szép lett, ügyes vagy! :) Terveztem én is, hogy írok a pályázatra, aztán elmaradt. Megérdemelted a döntőbe jutást!

 

Haász Irén képe

Köszönöm, Csilla! Minden évben írok, be is szoktam jutni a döntőbe, volt, hogy díjat is nyertem. Szívesen olvastam volna, mit hoz ki Belőled...!

hubart képe

 Jól felépített, gondolatgazdag vers!  Szeretettel gratulálok a sikeredhez!

Haász Irén képe

Nagyon köszönöm, Feri! Sok mindent belezsúfoltam, ünnepi jubileum volt az idei.

hzsike képe

Lüktető ritmus, remek tartalom! Gratulálok a döntőbe jutáshoz Irénkém!

Nagy ölelésem itt is. :)

Haász Irén képe

Köszönöm, drága Zsikém!

lnpeters képe

Gyönyörű!

Pete László Miklós (L. N. Peters)