Az erdő és a tó

Színesre festem lombruhám neked,
lesz rajtam narancs, vörös és arany,
sárga fátylammal igézem szemed -
ősz van újra, s én - nézd, virágtalan.
 
Fénylő hajammal játszik még a szél,
de már érzem bús ködök sóhaját,
mosolyom lassan sírásba alél,
s tán zokognék is, ha nem hallanád.
 
Kék szemed mélyén elolvad a múlt,
s az eget híven tükrözöd felém -
végül ágam a vizedre simult,
marad tán rajta egy csöppnyi remény.
 
Hűs bőröd kérlek, hagyd érintenem,
susogok érte ámító mesét,
kopott díszeim öledbe teszem,
s hallgatom halkan csobbanó zenéd.
 
Tudom Kedves, hogy elillan a dal,
lelkünkben mégis itt marad velünk,
s mikor vár ránk a zord fagyravatal,
mi majd akkor is egymásért leszünk.

Hozzászólások

lnpeters képe

Szép, lágy ritmusú, lelkeket igába fogó vers. Merész, de természetesnek ható képrendszer. Ha valaki egyszer számba veszi - pedig számba fogja venni - melyek is a mi líránk alapelemei, az itt is megtalálható sejtelmes áttűnéseket, a mély érzelemgazdagságot, a szerelem korszerű újrafogalmazását aligha hagyhatja ki. És azt sem, hogy a háttérben (vagy nemcsak ott) mindig ott hömpölyög az Idő.

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Nagyon szép vers Ildikó!

Ha jól látom, ez egy válaszvers: mintha a megszólított egy válaszlevelet írna a korábbi feladónak. Minden jellemzőjében megfelel az előző versnek, jól láttatja az erdő és a tó harmonikus kapcsolatát, az egymásra utaltságukat, amely nem terhet, hanem örömet, talán megát az életet jelenti nekik.

Gyönyörű, hömpölygő, vegigvisz az elejétől a végéig.
Nagyon szep én-megszemelyesitesek.
A másik személy a csendesen folydogalo körforgás, az idő... (de talan ez lazább megszemelyesites)
Alapvers. Nagyon szeretem.


Mysty Kata képe

       A harmónia természete...

       a természet harmóniája...

       életünk egyik nagy csodája!

       Versed visszaadta mindezt!

       Köszönöm az élményt! Kata

 

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"