Egy kőfaragó

                                                                           Szegény kőfaragót gondok gyötörték,
                                                                              két keze erejét lassan megtörték...
                                                                           Miért kell nekem magamat áldozni?
                                                                            Éjt nappallá téve kövekkel pörölni!

                                                                              Bárcsak én is gazdag lehetnék!
                                                                            Előkelő úri társaságban forognék!
                                                                               Pompa venne körül engemet,
                                                                            szolgák hada keresné a kedvemet!

                                                                               Irigység és gyűlölet szállta meg!
                                                                              Hirtelen furcsa pillanat rázta fel!
                                                                             Minden hatalom, amit csak kigondolt,
                                                                               azon nyomban teljesen övé volt!

                                                                           Gazdag üzletkötő, bankár, milliomos!
                                                                        Semmiben hiányt nem érző "főkolompos"!
                                                                                S amilyen irigység vitte idáig,
                                                                                olyan gyűlölet kísérte házáig.

                                                                            De vágya hatalma nőtt, csak nőtt!
                                                                            Égen fénylő Nap, dörgő Viharfelhő,
                                                                            a gyengét elsöprő pusztító Szél!
                                                                            Félelmet, rettegést hordozó Tél!

                                                               Végül kősziklaként, a rendíthetetlenség bűvöletében,
                                                                  kopácsolás hangja szállt fölfelé a sűrű légben.
                                                                  - "Van-e nálam hatalmasabb?!" - nem értem!
                                                       Letekintve  -  a mélyben -  egy kőfaragó farigcsálta Őt éppen!!!