Fűzfasípon

Szirénem lantja tengerárba hullott,
utánamenni vészes buzgalom,
alantas vágyak hidrakedve dúl ott,
nekem csak fűzfasípon kél dalom.
 
De mégse fals faricska-sípom hangja,
s nyitott fülekre vágyna már e dal,
szelíd kolomp a mellkasom harangja –
a tengerár vad orgiára vall.
 
Pokol zajával szembeszáll az ének,
erőtlenül, de mégis boldogan,
ha hódolón a múzsa víg kegyének
az ajkamon ma újra dal fogan.