Fennsíkon

 

Hullámzik és villódzik és ragyog,

mint a folyó – benne kis hal vagyok -,

megkettőzve tükröz és varázsol

a lég. Tornyos felhőket harácsol,

a halványkék ibolyaszínt mutat

a távolban – magas hegyvonulat

a láthatár. Tüdőt tágít az ér,

és elemi nyugalommal felér

a csendesülő szív bizodalma:

itt a helyed. A gond sem fojthat ma.

 

Gomolyfelhők, mint halottas menet

vonulnak lassan, könnyet ejtenek,

hol a csúcsok felhőket döfnek át.

Villantanak néhol egy glóriát,

s csak ámulom a száraz biztonság

öléből azt a sugár-színpompát,

melyből szivárvány hét színe fakad

reményt árasztva ég boltja alatt…

Használd ki az idődet – súg nekem

a múló perc, a szívem, a szemem,

s körül a síkon minden élőlény –

siratva halj, és sokat érőn élj!

Hozzászólások

Csilla képe

A csendesülő szív bizodalma... Gyönyörű, megindító vers, még olvastam volna tovább. Szeretettel gratulálok!

 

Haász Irén képe

Köszönöm szépen. Különösen örülök, hogy megindítónak találtad.

Nagygyörgy Erzsébet képe

Kedves Iréke!

Szép vers lett.

Erzsike

Haász Irén képe

Köszönöm az olvasást, Erzsike!

hubart képe

Csupa szín és életigenlő ragyogás ez a vers, kedves Irénke! Örömmel olvastam! Gratulálok! 

Haász Irén képe

Örülök, hogy tetszett, Feri! Köszönöm.

hzsike képe

Nagyon megmerítkeztem ebben a szépséges versedben, Irénkém. Szeretettel gratulálok. 

Ölelésem ma is. :)

Haász Irén képe

Viszontölelésem és köszönetem, drága Zsikém.

Mizsi képe

Tetszik. :)

Haász Irén képe

Kedves Zsuzsa, köszönet az olvasásért, véleményért.