Hogy' állunk Istennel, mi magyarok

Jó kis tükröt tartottál elénk :)

"Nem megtorol;

Csak válaszol,

És bennünk lakozik,

És útravalót ad nekünk,

Ha nem is létezik."

Nagyon igaz sorok! Tetszik a téma is és jó ujjak irányitották a tollat! :)

Nagyon igaz...

Először is, meg kell hogy mondjam, a széttöredezett sorok eddig engem kicsit elriasztottak a verseidtől, ezért nagyon örülök, hogy ezt így rendbe szedted. Sokkal olvasmányosabb, igenis sokat számít a megjelenés.
Másodszor a vers tartalma nagyszerű. Ki hogyan látja Istent? Minden egyes versszak valamiféle látásmód mögé bújik és úgy teszi fel a kérdést. Van itt materialista, csodaváró, dogmatikus egyházi tanokba kapaszkodó, Istent a természettel azonosító, Istent múltba vesző kultúrkincsnek tekintő szemlélet. Minden bizonnyal még lehetne bővíteni a sort.
Végül: jó a vers, de nekem valahogy a Homéroszos versszak valamiért kilóg a sorból. Nem tudom megmagyarázni igazán, hogy miért, de nem érzem olyan jónak, mint a többit. 
 

A tartalom ebben az esetben fokozottan nem az én asztalom, de lehet, hogy később kitérek rá. Ez azonban egy jó vers, például már azért is, mert a címe figyelemfelkeltő: nem igazán mehet el mellette senki. Egyetértek, hogy olvashatóbbá teszi a szöveget a plusz üres sorok elmaradása. Ugyanakkor számomra még olvashatóbb lenne hagyományos formában. Hogy mire gondolok? Egyrészt: itt mély gondolatokról van szó, bőven teret lehetne adni hosszú soroknak. Másrészt: nekem gördülékenyebb lenne, ha csak új mondatok kezdődnének nagybetűvel (noha természetesen tudom, hogy "márkajeled" mindkettőnek az ellentéte). A rímek gondosan ki vannak dolgozva, mint minden versedben.

Sokféle közelítés szerepel a versszakokban, én egyet hiányolok, éppen azt, amelyik miatt mostanáig távol maradtam ettől a világtól: hogy az istenhitben nagyon sokan felmentést találnak az emberi felelősségvállalás alól.

Jó esik olvasnom Téged, megnyugtatsz, eligazítsz a világban!

Tudom, hogy a szabad akarat sarkalatos pontja a lírádnak, de nem csak a lírádnak, hanem az életednek is. A prendesztinéció elve revizióra került sokszor már a protestantizmus különböző ágain belül is, általában véve az egyén predesztinált sorsát értették azonban efölött. Érdekes továbbgondolni a szabad akaratot az ember és a vallás összefüggésében.

Szerintem az, aki sztereotípiák által festett képeken és a történelmen keresztül néz a keresztény egyházra, az nyílván sok tekintetben béklyót lát a vallásos életben. Sőt ugyanígy gondolkoznak azok is, akik nem ismerik a tanításokat teljes mértékben, és számonkérik az emberi felelősséget és csak az isteni akarat predesztinált eljövetelébe fektetett túlzott bizalmat vagy "lezserséget" látnak ebben. Ez nem így van. A hívő élet egyáltalán nem valami "tétova várakozás" egy isteni közbeavatkozásra. Valóban vannak kérések, valóban vannak imák, valóban jönnek válaszok és valóban vannak csodák. Ezt megéljük, de nemvárakozunk ölbetett kézzel. Isten nem a lusta várakozókat hívja el, hanem azokat, akik a rájuk bízott "javakat" tettekkel forgatják meg... és nem kis szobájukban imátkozva várnak a csodára. Ima után ki kell jönni a kis szobából.