Időanyó

 

Időanyó

Kiszáradt, zsenge levél rezeg,
Tovatűnt már a fájdalom,
Minden emlék, ami volt egykoron.
Az idő múlik, ez csak az én dalom.
 
Kiszáradt, zsenge levél rezeg,
A homokóra lassan lepereg,
Most ősz van, ásítozik a Világ,
Megőszülvén bölcs képet vág.
 
Kiszáradt, zsenge levél rezeg,
Az élet nedve szívja lelkemet.
Gyűrűm csillan a kezemen,
Megremeg egy fényszöveten.
 
Kiszáradt, zsenge levél rezeg,
Elő a rokkát, fonom én ezt:
Az újesztendőt. S majd jön a tél,
Hol a bánat könnyet ereszt.
 
Kiszáradt, zsenge levél rezeg,
Hópehelyzápor borítja az eget.
A régihez új fonalat veszek,
Sokféle színt: pirosat, sárgát, zöldet...
 
Kiszáradt, zsenge levél rezeg,
A tavasz beköszönt, rózsaillat lebeg.
A hőség betapaszt, hűs szellő legyez.
Angyalok szeméből a homok lepergett.
 
Fonom én a rokkát, fonala
Színekben álló szálak,
Viszem tovább az újesztendőt,
Amíg a csillanásból merítek erőt.
 
S majd, ha megnyugszom, átveszik helyemet,
Ott a rokka, már nem fon szövetet görcsös kezem.
Jön az új évszázad, s csillagszemével látja – mivé lettem én:
Kiszáradt, zsenge rezgő levéllé.
 
 
2008. november 12.