Indulóban

Kertedben állok, hallgatok,
már örök adósod vagyok,
virágaidból tépek.
Csokornyi jó hírt szaggatok,
kezemnek súlya visszafog
még átölelni téged.
 
Virágod szélbe szórom el,
pedig te vagy ki megfelel
hóbortos álmaimnak.
Csókjaink lengve folynak el,
megint a hajnal oly közel,
fényei áttolulnak.
 
Borostás arcom arcodon
keresi ízét vad-mohón
nyelved igézetének.
Ölellek még a pamlagon
és álmaid varázsolom,
de már messzebbre nézek.
 
Batyumba raktam illatod,
belőled lopott falatot,
hamuba sült pogácsát.
Távoli tájra indulok,
lelkemnek mégis itt hagyom
egy utolsó fohászát.