Légvár alatt

Beküldte Sztancsik Éva - 2018, május 13 - 14:47
 
Fáj már szorítani azt, ami nem enyém,
sajog a tenyerem, zsibbadnak ujjaim -
engedlek, légy szabad múltidő kebelén,
bár, pengethetsz kicsit érzésem húrjain.
 
Játszd el búcsúzóul kedves, szép dalomat,
amelyre hosszasan, ölelőn táncoltunk -
(most újból éjfél van, emléked csalogat)
reggelre azonban el fog fogyni Holdunk.
 
Lezuhan, mint akkor... elgurul távolra...
egymásé mi ketten nem lehettünk soha.
Életet próbáltunk, s míg a Sors cáfolta -
a tetszhalott elhunyt, rádőlt a temploma.
 
(2018. május)

Hozzászólások

hubart képe

hubart

2018, május 15 - 18:58

Húha! Elbocsájtó szép üzenet a javából! :) Remélem, költői fikció, nem valós élethelyzet!

Sztancsik Éva képe

Sztancsik Éva

2018, május 16 - 22:06

Kedves Feri! Köszönöm szépen olvasásodat, érdeklődésedet...azt kell mondjam, hogy valamelyest "valódi", hiszen vallom: írásainkban benne vagyunk, szinte akaratlanul is. :) Szeretettel láttalak.