Ménesnek örzője

Szőre lónak, szép telivérnek, ékes,
Háta fényes, csillog a barna bőre,
Vágtalázban űzte a vére tőlem,
Ösztön a kínja.

Erdejében bújva a hős királynak,
Rejtve ős zuzmók mezején, remegve,
Megpihen már, lanyhul a terhe végre,
Űzi az álma.

Éjre nappal jő, ebek orra nedves,
Érzi, táltos ló nyoma messze kúszik,
Hajtja árkon, űzi a szikla szélen,
Jaj, oda veszne!

Én a vérem hullatom érte mégis,
Tisztem átkos, lenni uraknak kénye,
Szolga sorssal verve lovásza lettem,
Én a gonosznak.

Én is állat lettem e véres mában,
Feltüzelt szívem dobogás a lónak,
Engedem, hagynám, meneküljön végleg,
Menjen a szélnek.