Múzsák és Szerelmek 6 ./ Babits Mihály /

     Előzőek: József Attila, Radnóti Miklós, Kosztolányi Dezső,  Juhász Gyula , Szabó Lőrinc 

                          

Babits Mihály

O lyric love

 

Terólad száll a dal, zivatarverte líra,
lantverte zivatar, lírai szerelem!
feletted ég az ég, alattad messze nyílva
a pokol, ingatag jársz ingatag helyen.

Örök parázsmező égeti földi lábad
s az égő fájdalom táncolni megtanít:
ütemes sántaság, mint aki tűzbe hágott
s kit kígyó csíp bokán, kapkodja lábait,

Kiáltanál, tudom, de zene lesz a jajból
mert egy ajk hangszerűl hangolta ajkadat
egy szép zenés ajak, mely dalt fakaszt a dalból,
mint hangvillát ha ütsz, másik is hangot ad.

Ó hóbillentyűs ajk zenés, meleg csodája
hogy gyengéd hangjaid betöltik az eget
s mint rezgést rabul ejt a zongorák pedálja
ha elhallgatsz, a lég zenéje emleget.

Ó kedvesem, ki vagy? Előtted messze nyílva
az ég, sugárosan jársz sugaras helyen;
utánad dús pokol, zivatarverte líra,
lantverte zivatar, lírai szerelem.

        1883.   november 26-án született Szekszárdon,  erősen vallásos értelmiségi család gyermekeként.               Édesapja, id. Babits Mihály törvényszéki bíró volt, édesanyja Kelemen Auróra művelt, versszerető asszony. Tanulmányait Pesten, Pécsett, a ciszterciek gimnáziumában végezte, majd érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar-francia (az utóbbi helyett később latin) szakos hallgató lett. Négyesy László híres stílusgyakorlat óráin ismerkedett meg Juhász Gyulával és Kosztolányi Dezsővel. Latin-magyar szakon szerzett diplomát.

         Első műveivel a Holnap című antológiában jelent meg (1908). Fekete ország című versével nagy botrányt kavart, mert Ady Fekete zongora c. művével egyetemben érthetetlennek találták.1909-ben első verseskötetével - Levelek Iris Koszorújából - az új magyar költészet első vonalába lép .A Nyugat munkatársa lesz. A sokáig eldugott vidékeken tanárkodó költő   1909 és 1910 nyarán újra Itáliában járt, a következő évben pedig Dél-Franciaországon át Párizsba látogatott. 1911-ig Fogarason, majd 1911–1916 között több budapesti gimnáziumban tanított.Egyre nagyobb műfordítói munkát végez, belefog  Dante Isteni színjátékának   lefordításába (ez lett élete legnagyobb és legjelentékenyebb fordítói eredménye), hamarosan kiderül, hogy kitűnő kritikus és esszéíró.   A polgári forradalom pedig egyetemi tanárnak nevezi ki. Az egyetemi katedrán éli át a tanácsköztársaság hónapjait is. De a szocialista forradalmat nem érti: jóindulatú idegenként szemléli a proletariátus küzdelmét. Az ellenforradalom mégis kommunista forradalmisággal vádolja. Megfosztják katedrájától, a nyugdíjat is megvonják tőle. Ettől kezdve csak az irodalomból él.

            Török Sophie, született Tanner Ilona, teljes nevén: Tanner Ilona Irén Lujza Kamilla (Budapest, Kőbánya, 1895. december 10.[1] – Budapest, 1955. január 28.[2]) Baumgarten-díjas író, költő, Babits Mihály felesége.

  Élete

            Római katolikus családban született, édesapja Tanner Béla kassa-ujfalui születésű kereskedői könyvelő, édesanyja a pozsonyi születésű Weiszbrunner Antónia. Iskoláit a fővárosban végezte, majd a Külügyminisztérium tisztviselője lett. 1921. január 15-én Budapesten házasságot kötött Babits Mihállyal[3] (korábban Szabó Lőrinc menyasszonya volt). Gyermekük nem született, egy leányt csecsemőkorában örökbe fogadtak, ám Tanner Ilona közvetlenül a halála előtt kitagadta gyermekét az örökségből.

Első versei: A Hét, illetve az Új Idők hasábjain jelentek meg, házassága után a Nyugat közli rendszeresen verseit, kritikáit és néhány novelláját.

Verseiben a tépelődő, vívódó női lélek fájdalmait szólaltatta meg. Szabad versei szélsőséges énképet sugároznak: a mély önmegvetés és a kritikátlan önimádat skáláján minden szín megtalálható bennük. Prózája a modern női lélek sokoldalú, érzékeny rajzát mutatja.             

Találkozás a Múzsával

      Török Sophie (ekkor még Tanner Ilona, a továbbiakban T.) 1920. november 12-én kereste fel néhány versével Babits Mihályt, 1921. január 11-én (a hetedik találkozás után) Babits feleségül kérte, és január 15-én megtartották az esküvõt. Érdemes rekonstruálni aktuális helyzetüket találkozásuk idején, és megismerkedésük néhány pontját (legnagyobbrészt T. 1923 körül keletkezett  Naplójegyzetei  alapján, melyben "házassága történetét" írja meg).1

       Ami T.-t illeti, huszonöt éves az elsõ találkozáskor, számos objektív nehézséggel körülvéve, de elsõsorban saját rendíthetetlen ambíciójától hajtva. Folytonos anyagi gondok között élõ, a deklasszálódással küzdõ polgári családban nõ fel. Szüleivel, öccsével és két húgával él egy fedél alatt. A családi légkör meglehetõsen feszült, nem kedvez sem a független magánéletnek, sem az intellektuális gyarapodásnak. A családtagok mindvégig rossz szemmel nézik T. "külön útjait". Anyjával való kapcsolata mindazonáltal szeretetteljes, gondoskodó. Apjához sokkal hûvösebb viszony fûzi, de amikor az haldoklik, hirtelen támadt érzelmekkel fordul felé, és halála után intenzíven gyászolja. Huszonkét éves ekkor, és ettõl kezdve tulajdonképpen családfõi szerepet vállal biztonságos hivatalnoki állásával. Közben egyetemre készül, doktorátusról ábrándozik, de már érettségije is kudarccal végzõdik.2

               Az ezt követõ három-négy év a gátlások és lázadások, az identitáskeresés jegyében telik. A kitûnni vágyás egyre erõsebb, ennek iránya, formája azonban sokáig bizonytalan. Színészettel próbálkozik, 1917-tõl szorgalmas Nyugat -olvasó, a Belvárosi kávéházba jár, saját "tömegével [írja] a verseket, de tökéletes analfabéta [...] és [sejtelme sincs] a technikáról". Eszményképei Ady és Lesznai Anna; a Babits-versek hatással vannak rá, de "még nem [...] elég intelligens a megértésükhöz".3

                   1920 tavaszától néhány versét elküldi a Nyugat nak, eredmény nélkül, de rövidesen közlik egy-egy versét a Hét ben, a Vasárnapi Újság ban, az Új Idõk ben. Ez még inkább motiválja a Nyugat nyilvánosságára, és levelet fogalmaz Babitsnak, melyben versei sorsa felõl érdeklõdik. Végül novemberben, megunva a várakozást, elhatározza, hogy (újabb verseivel) személyesen keresi fel Babitsot. Kitartó rámenõsséggel kutatja fel a költõ lakását, és ez az elsõ találkozás az irodalommal való személyes kapcsolat kezdetét jelenti. Mintegy két hét múlva újra elmegy "végleges válaszért".        ***         Majd személyes találkozást provokál.   

A Babits lakásán tett látogatás nem tanú nélküli. Szabó Lőrinc, a költő lakótársa és tanítványa, akivel ez időben együtt fordította az Erato versgyűjteményt, is jelen volt. Az akkor még egzisztencia nélküli fiatal költő Babits segítségével élhetett Pesten.
Szabó Lőrincnek megtetszik a bátor, kék szemű látogató. Hevesen udvarolni kezd neki. Ilonkának előbb imponáló, hogy valaki komolyan veszi, költészetről, gondjairól, családjáról lehet beszélgetni a "csúnya, fekete fiúval". Ez özvegy Adyné, Csinszka jelzője Szabó Lőrincre, akit szintén zavart a Babits körül tüsténkedő fiatalember. A már Babitsné aztán naplójában elég kíméletlenül jellemzi Szabó Lőrincet. Nehéz pontosan kiolvasni a visszaemlékezésből, hogy mi történt köztük. Pajtáskodás, névházasság terve, hogy Ilonka kiszabaduljon a családja nyomasztó közelségéből? Mindenesetre mindkettőjük számára elfelejtendő, elnyomandó emlék maradt a néhány találkozás. Szabó Lőrinc később kellemetlen emléknek minősíti kettőjük kapcsolatát. Babits és Szabó Lőrinc is eltávolodtak, utaik elváltak.
Végül Babits egyszer, mikor Ilonka "véletlenül", egy üres estéjén a Centrálba téved, megkéri a kezét.

    ***  Egy MÁSIK VARIÁCIÓ

    Ekkor ismerkedik meg Babits akkori lakótársával, Szabó Lõrinccel, akinek jelenléte mintegy katalizátorként felgyorsítja T. és Babits megismerkedésének folyamatát. Ez kissé paradox, ugyanis Szabó Lõrinc az elsõ pillanattól T. meghódítására pályázik. Az õ viszonyuk alakulása önmagában is, T. és Babits szempontjából pedig külön is érdekes. T. kezdetben Szabó Lõrinccel kerül barátságba, akinek külseje, lénye, rámenõssége ugyan taszítja, de egyfelõl végre intellektuális, irodalmi eszmecseréket folytathat, másfelõl, úgy érzi, a lakótárs-barát vonzalma közelebb viheti Babitshoz. (Valóban õ hívja fel erotikus szabadverseire Babits figyelmét.) ("[...] én nem voltam szent, és megszoktam lelkiismeret-furdalás nélkül embereket céljaimra felhasználni."4) Szabó Lõrinc pedig egy ideig nem adja fel hódítási kísérleteit, és élvezi saját bennfentes-tanítós szerepét is, egy idõ után viszont õ kezd úgy tekinteni T.-re, mint lehetséges közvetítõjére abban, hogy "eltörölhetetlenül Mihályhoz kapcsolódhasson". Ismeretségük után alig tíz nappal megszületik egy "pro forma" házasság terve Szabó Lõrinccel, amely T.-nek a családtól való elszakadás lehetõségét jelenthette. És – mivel megengedi, hogy nála lakjanak – még inkább Babits közelségét meg a könyvekét. Úgy tûnik tehát, hogy a kezdeményezés T. és Szabó Lõrinc kezében van. A házasságról azonban Babits beszéli le Szabó Lõrincet.

                        Noha T. számára Babits "szent", akivel nem lehet a megszokott módon kacérkodni, azért nagyon is konkrétan eljátszik ezzel a gondolattal. Ezzel együtt, mint többször utal rá, a valóságos szerelem, az érzéki kötõdés ekkor máshoz fûzi,

   Ebben az időben (1921-ben) nősül, felesége a Török Sophie néven író Tanner Ilona, költőnő. (A költő 1912-ig egy vaskos füzetbe jegyezte, ill. másolta minden versét; mivel Török Sophie, a felesége 1935-ben a füzet kemény födelére ráfestette Carpaccio zenélő angyalát, a kéziratgyűjteményt  Angyaloskönyv néven tartjuk számon.) Élete irodalommal-kultúrával telik.

       Forrás: http://dorysmay.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1131404

    Török Sophie-t Taner Ilonkának hívták. Ezt a nevét férje, Babits Mihály adta rá, egyrészt T-vel kezdődő szép,  magyar írói névül, másrészt Kazinczyra, mint irodalmi vezéralakra való vágyódó tekintettel, akinek felesége e név viselője volt.

 Írók mellett, zsenik árnyékában     Forrás:://www.alexandrakonyveshaz.hu/index.php?mod=konyvjelzo&id=374

                                                       

 

Szerelmi vers

 

A szemedet, arcod mélységes, sötét szürke tavát
homlokod havasa alatt, homlokod havát
elfeledtető fényes nyári szemed szédületét
szeretem és éneklem e szédület szeretetét.

Mélységes érctó, érctükör, fémtükör, mesebeli,
szédülsz, ha belevillansz, ki tudja, mivel van mélye teli?
Szellemek érctava: drága ércek nemes szellemei
fémlenek villanásaiban, de mily ritka fém szelleme tudhat így fényleni?

Mély, fémfényü, szürke, népszinü szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,
csendesen, - hallani nem lehet, talán látni sem:
az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem!

 

 

                          "Azt hiszem Mihály egész idő alatt nem nézett rám, hanem firkált az asztalra, zavartan, izgatottan beszélt, s nyilván előre elgondolt terv szerint, de úgy, mint aki fejest ugrik valahova, s nem tudja még, mi vár rá, de csak hamar túllenni rajta, akárhogy! ... Sejtelme se lehetett, ki vagyok! Milyen vagyok? Félt a magánytól, s szinte kétségbeesett gyors elhatározással megkérte az első leányt, aki az útjába került, akinek az arca megtetszett, s akihez nyárspolgári tortúrák nélkül a legkényelmesebben hozzáfért... Sokszor olyan nagyon fáj ez nekem, hogy el sem mondhatom: nem a sors hozott minket össze, hanem egy ostoba véletlen, nem érdemeim tettek Babits Mihály hitvesévé, hanem mert éppen kéznél voltam, nem szeretett, nem kívánt, mint egyetlen nőt, aki boldoggá teheti - csak a magánytól menekült..."
Babits sohasem nyilatkozott házasságának indokairól, fogadjuk el Ilonka magyarázatát?  

    A háziasszonyi teendőket már házasságuk elején tehernek érezte: „Oh szerelem! Nagymosás és paradicsomfőzés undok / gőzei alatt / felemeled-e még egyszer / elalélt gyönyörű fejed?” – írta egy kéziratban maradt versében 1924-ben. Önmagával, alkotómunkájával való elégedetlenségét házasságára is kivetítette. „Szép így, lassan lépkedni, / meghitt kettesben összefogózva, / – de egyedül, ó egyedül talán / szállni is tudnék” – vetette papírra 1937-ben.

    „Sötétben élek, / s csak az lett enyém magamból, / mit lényed édes fénye átvilágít” – írta évek óta gégerákban szenvedő férje, Babits Mihály halála előtt egy esztendővel megjelent kötetében, már a közeli vég tudatában Török Sophie.          

     Nem csoda, hogy a Babitscsal kötött váratlan házasság, melyet remélni sem mert, nem tudta belső bizonytalanságát, kiegyensúlyozatlanságát megszüntetni. Bár már tapasztalnia kellett a költő állhatatos szerelmét, esküvőjük után még évekkel is úgy gondolta, hogy Babits pusztán meggondolatlanságból vette el. „Félt a magánytól, s egy szinte kétségbeesett gyors elhatározással megkérte az első leányt, aki útjába került, akinek az arca megtetszett, s akihez nyárspolgári tortúrák nélkül a legkényelmesebben hozzáfért […]

Lázongó ember, aki nem találta a helyét feleségként, íróként és anyként sem.
Lesznai Anna Török Sophie verseiről azt mondja, az a félelem költészete. (Lesznai Anna: Török Sophie, a félelem költője - Ny. 1934. II. 473-475.)     

          A rajongó fiatal nő, aki az irodalom körébe akart kerülni, és aki csodálattal tekintett az idősebb és nagy hírű, tudós költőre, csak később ismerte föl, hogy a házassággal igen nagy terhet vállalt. Babits Mihályt, a férjét szerepe és munkája lekötötte. Az irodalmi élet disszonáns hangjai is bekúsztak mindennapjaikba. S gyorsan jöttek a betegségek egymás után.
Török Sophie egy nemrég közölt 1927-es jegyzettöredékében "az őrültek házának" nevezi otthonát. Éppen az ő szélsőséges hangulatváltozásai és Babits neuraszténiás szorongása tehette olykor viharossá a fényképeken oly barátságos lakásaikat, esztergomi nyaralójukat.
A szökevény szerelem című Babits-vers 1933 nyarán született:

"Annyi év, annyi év;
a szerelem tart-e még?

Azt hiszem, kedvesem,
ez már rég nem szerelem.
A szerelem meggyújtott,
meggyújtott és elfutott
itthagyott
itthagyott

A szerelem messze van már
és kacag
kacag

Mit kell itt szerelem, kedvesem?
Úgy tudlak már csak szeretni
mint magamat szeretem
égve és égetve, kegyetlen
s érzem, hogy kacag mögöttem
a szökevény szerelem."

    Az idézett részletekből a költő férj a mindent egybekapcsoló szövetségre inti társát, aki talán még mindig lobogásra vágyott.

  T. gyermek utáni vágya szintén egyfajta ambíciónak tûnik. Az anyaság az alkotásnak, nyomhagyásnak, önmaga kiterjesztésének egy formáját is jelentheti. Naplójegyzetei elején írja: "[...] s még csak gyereket sem tudok szülni! – pedig oly mély bennem a vágy, hogy ne múljak el nyom nélkül." Egy interjúban pedig, kissé ellentmondásosan, így nyilatkozik: "Hogy mit akarok nevelni belõle? Ami én szerettem volna lenni, bár ez kissé furcsa lenne. Én ugyanis filozófus akartam lenni." Majd: "Én azt vettem neki, amit kívánt. Hintalovat, autót." De: "Az ember egy kicsit mindig azt veszi a gyereknek, amit maga is szeretett volna kapni." Majd: "Nem a mi életünk folytatása. Ildikó folytassa Mihály életét? Vagy az enyémet? [...]                                        Polgárlelkekben talán tényleg az élet folytatásának tetszik a gyermek, de írónál? Az író annyira be van zárva saját egyéniségébe, olyan egységes egész... Hol lehet azt folytatni?"24 Egyfelõl egy magáénak vallott írószerep folytathatatlanságát hangsúlyozza, ugyanakkor mégis ennek a szerepnek (vagyis egy igazából beteljesítetlen alkotópályának) a betöltését várná Ildikótól.

               Török Sophie-nak van egy lámpása, amit magasra tartva a túlérzékenységgel látottak alá is bepillanthat; hogy tudja, és meri megvetni magát. Mert ez a szituáció lehetőség magunkból a még többet látást képes előhozni, ugyanis az önvédő ösztön a tudat alól felmentéseket nem küldhet, mivel le van fojtva.

                 Többlépcsős lélekállapot, legfelül csak autentikus őszinteség, tetteinek tárgyilagos elmarasztalása, legalul olyan irtózás elviselhetetlen énjétől, ami az iszonyig is elér. Ez a szuverén maga-ellenesség nem kisebbségi érzés folyománya, hanem az önmaga iránti - elleni - maximalizmus velejárója. Vagyis érettség, de gőg.

 LESZNAI ANNA: TÖRÖK SOPHIE, A FÉLELEM KÖLTŐJE

VII.  

Azelőtt mindent szerettem, amit te

 szerettél. Mindent és mindenkit: hová

eljutott szemed becéző sugára.

Elszórt magadat szerettem bennük és áldott volt

az idegen, kit drága vágyad illetett.  

 

De ma még jobban szeretlek!

És mindent gyűlölök benned, ami nem

Én vagyok! Minden idegen asszonyt, ki

  halvány emlékeidből visszaint. Mert ma

gazdag vagyok és élő meleg ajkadról

  szürcsölöm életedet.

 

Gazdag vagyok és kevély és

 fukar! Elszórt mosolyaidnak zsugori

zsarnok őre. Nem játék többé.

Nem távoli hideg imádat ez! Az életemmel

szeretlek, s mindent gyűlölök benned

ami nem én vagyok.

 

VIII.

Kinyíltam csókjaid alatt

 mint harmattól verdesett virág.

És összetörtem csókjaid alatt

  mint harmattól verdesett virág.

Repesve hajladozom

 eleven ajkad felé.

Mint szomjas virág

harmatos ég felé.

Gyenge száron földig hajlok előtted

s feliszlak reszkető gyönyörrel.

S tán meghalok - mint viharos cseppektől

ostorozott virág gyönyörrel.

       

    Költészete egységes fűzér, sőt mondhatni egyazon vers állandó megismétlése... verse nem behízelgő - nem is a formai tökély szuggeráló erejével hat.    Nála a forma és tartalom egységes varázsa az őszinteségből ered.     Ez az elkülönítő félelem jellegzetes a polgári világ magánzárkáiban vergődő asszonyok sorsára, akiknek rendeltetése a család, és akik számára a család nem összekötő kapocs a társadalommal, de elzárt kagyló, melybe minden behatoló porszem betegséget, kínt jelent. T. S.-t a félelme úgy veszi körül, mint a láng nem tud áthatolni rajta, elválasztja mindentől."

             "... S vajon feljegyzi-e nevemet az irodalomtörténet, mert jó ebédeket főzök az uramnak, s ha fáj a torka, borogatást teszek a nyakára? Munkáira alig teszek hatást, csak feleség vagyok, semmi egyéb, s az irodalom számára sokkal fontosabb nálam az a fogarasi kis cukrászleány, kihez legszebb verseit írta."
Az idézet Tanner Ilona, írói nevén Török Sophie, Babits Mihályné naplójegyzeteiből származik. Ebben elmeséli megismerkedését későbbi férjével, Babits Mihállyal, az 1921 és 1925 között keletkezett, nem a nyilvánosságnak szánt feljegyzés, csak halála után jelent meg.

Lázongó ember, aki nem találta a helyét feleségként, íróként és anyként sem.
Lesznai Anna Török Sophie verseiről azt mondja, az a félelem költészete. (Lesznai Anna: Török Sophie, a félelem költője - Ny. 1934. II. 473-475.)    
      Babits 1938-tól már súlyos beteg. Gégedaganata operációkat, röntgenkezeléseket igényelt. Egyre rövidebb periódusokban volt tűrhető egészségi állapotban, olykor hosszabb időre beszédképtelen is volt. E hónapok termékei a beszélgetőfüzetek. 16 spirálfüzet és sok száz cédula, amire Babits írta közlendőit, kéréseit, válaszait. A margóra pedig Török Sophie jegyezte fel a beszélgetőtársak nevét s kommentárjait. Az irodalomtörténet legmegrázóbb, különleges ikerműve ez.  

       Babits Mihálynak feleségét mindenkitől : férfitól, nőtől féltékenyen féltő szereleme mindvégig az értés csúcsa képes maradni, az asszonyszerelem azonban a szülés élményének elmaradásától súlyosan sérül. Ilonka féktelenségének faragását már szabadsága elleni merényletsorozatnak tekinti, férje féltett szeretete néha zsarnokságként fojtogatja.

        1 941. augusztus 4-e, Babits halála, az ő életét is kettétöri. nemcsak lelkileg marcangolja cafatokká a jóvátevés lehetetlenségével súlyosbított gyász, lassan megvert eszmélete végleg összezavart emberként tartja magát számon, és testileg is rommá romlik. ,, Még ellenségeid se tagadhatják - mondta egy barátságos ítélethirdető -, hogy te aztán megfizettél mindenért!" írja egyik versében. Szorongó magányában összezavartságából belülről egy gondolatindítással, egy lényegmegragadással mégis kitalál. Véglegesen ítél önmaga fölött. Az elmarasztaló önítélet azonban már a bűnbánathoz, ezzel a megtéréshez áll közel. Ilonka utolsó döntése egész addigi világérzésétől és lélektörténetétől elüt. 1952 októberében meggyón, áldozik, ezzel csönd lesz benne. Nyomorúságának elfogadása és vezeklési gondolat fogja le benne a régi lázadót. Még sokáig vár így összecsomagoltan, míg 1955-n egy januári kora délután ágyában hirtelen felül, és örökre visszahanyatlik.

   

    Nem érdemeim tettek Babits Mihály hitvesévé, hanem mert éppen kéznél voltam, nem szeretett, nem kívánt, mint egyetlen nőt, aki boldoggá teheti – csak a magánytól menekült,s meggondolás nélkül, teljesen ismeretlenül feleségül vett, csak hogy legyen mellette valaki…” – írta „Most én vagyok hang helyetted” című, a Palatinus Kiadónál 2000-ben megjelent visszaemlékezéseiben (46–7.).      

  „Azelőtt félelem nélkül írtam és éltem. Ma nem ez a helyzet. Nappal elfoglal a hivatal [rövid ideig a mai Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban dolgozott], meg az ezer szaladgálnivaló, éjszaka mosni és stoppolni kell. Az elmúlt időkben sok rosszat éltem át, és olyan idegállapotban vagyok, hogy alig tudok valamit dolgozni. Amióta legkedvesebb barátnőmet, Hoffmann Editet elvesztettem, annyira nincs kivel beszélnem, hogy legtöbbször hallgatok” – nyilatkozta 1946-ban egy újságírónak. („Most én vagyok hang helyetted”, 196.) Egy évvel később szanatóriumba került, ahol megismerkedett az irodalmi terveket dédelgető Koháry Saroltával. A világtól elzárkózó, ötvenhárom éves költőnő barátságába fogadta a harminc év körüli fiatalasszonyt, aki Török Sophie 1955-ben bekövetkezett haláláig lehetőségei szerint mindent megtett, hogy enyhítse magányát. Koháry Sarolta 1973-ban közreadta a költőnő életrajzát (benne a Török Sophie által írt töredékek beépítésével önálló alkotássá formált Majthényi Flóráról szóló betéttel), 1988-ban pedig Csontig meztelen címmel megjelentette válogatott verseit.

          ADALÉK A MÚZSÁHOZ

Tanner Ilona középosztályból származott, apja könyvelő volt, anyja dzsentri-lány. Eredetileg német anyanyelvű volt, a magyarral az iskolában ismerkedett meg. Nagy reményekkel indult az életnek, de kis eredményekkel kellett beérnie. Doktorátusról ábrándozott, de még az érettségi sem sikerült. Ennek fényében érthetőek és pszichésen indokoltak az akkoriban kialakuló önbizalom és identitás problémái, a „felfelé törekvés, a kitűnni vágyás olthatatlan és egyre sürgetőbb vágya.”

 

Első szerelme egy háromhetes reichenbergi nyaralás alkalmával bontakozott ki. A tartalékos zsidó hadnaggyal folytatott viszony egészen különös formát öltött. Tizenöt évig (!) leveleztek egymással. Ilona különféle kérész életű munka- és tanulási lehetőség után a külügyminisztériumban kötött ki. A hely csak azért említésre méltó, mert az itteni főnökétől lett aztán terhes, és az ebből adódó abortusztól meddő.

Babitshoz Szabó Lőrinc ágyán keresztül vezetett az út. Noha taszította a férfi rámenőssége és erőszakossága, jót tett szellemi hiúságának, hogy végre „intellektuális, irodalmi eszmecseréket folytathatott, és írók személyes életébe láthatott bele.” Ezek után kereste fel 1920-ban Babitsot, zöngéivel a hóna alatt és reményekkel a szíve körül.  Olyan gyors sikerre azonban, ahogy az megtörtént, ő maga sem számíthatott. 1921. január 11-én, a hetedik találkozás alkalmával ugyanis Babits megkérte a kezét, január 15-én pedig összeházasodtak. Ilona tulajdonképpen egy férfi-alku öntudatlan alanya volt. Szabó Lőrinc, az odaadó tanítvány átengedte, átterelte ágyasát mesterének. Meghalni is kész volt érte, mit számított akkor ez a nemes férfi-áldozat!

„Ott lakni a sok könyv között, egy födél alatt azzal a furcsa, hallgatag emberrel...” – hangzik sajátos szerelmi vallomása. „Hogy Mihály megcsókolt engem, az nem okozott érzéki örömet, a nagy ember kegyét éreztem benne, s fölemelkedést egy szédítő magas polcra: fiatal, kezdő költő voltam, s a költők fejedelmének bizalmasa lehettem – ez szédített meg.” Egyik visszaemlékező szerint Ilona „a szerelmet hátmasszírozásért cserébe” engedte.

Ilona lázas naplóírásba kezdett, mintha egy percet sem akarna elveszíteni azokból az időkből, amiket a nagy költőfejedelem mellett élt meg. Feljegyzett mindent, ami fontos és ami nem. „Emlékgyártás” vette kezdetét, ahogy Borgos Anna fogalmazza. Naptárt vezetett szexuális aktusaikról, megszállottan fotózott, lelkes fonoamatőrként számos hangfelvételt készített a házban megforduló emberekről.

 Kudarc és hiány. Ez volt Török Sophie életének két gyökérszava, ez jellemezte házassága előtt és ez Babits halála után is. A költővel folytatott évei sem hoznak kitörést, semmilyen tekintetben. Megmarad mindig ugyanannak a frusztrált, szellemi és testi értelemben is kielégítetlen embernek egész életében, aki tudatosan élte meg a zseni-feleség hálátlan szerepét. „Olyan volt, mint bohóc a szám után, amikor leszedte a festéket.”

Török Sophie lényegét két szóba sűrítettük, Harmos Ilonáét egyetlen is tökéletesen kifejezi: ellentétek.

Egész életét végigkísérték a polaritások. Szülei tűz-víz volta és a maga kettős pólusai: zárkózottság és a barátkozó hajlam, az introverzió és a színésznőség. „Az ügyesség, az okosság, a szépség, az egészség éppúgy megvolt benne, mint a <>, a dacosság, a betegesség, a rosszaság… gyakorlatias erő és tétova, szorongó gyengeség.”

  FORRÁS:  Borgos Anna Portrék a Másikról című kötet

 „Ilonkát néha szenvedélyes kapcsolatok fűzik nőkhöz is, van hogy saját alkalmazottjához. Fülledt barátságok ezek, örömökkel, bántásokkal, féltékenykedéssel, sértődésekkel, oktalan problémákkal és szenvedésekkel, amik aztán nyomtalanul eltűnnek, tökéletes közömbösséget hagyva maguk után. Ilonka itt is játszik, többet ad bele, mint amije van, hogy több legyen az életében, és önmaga túlzásait is elhiszi”, írja nem kevés tapasztalatára hagyatkozva Kosáry Sarolta, az utolsó barátnő.

 

            Csatolt képek:

       Babits M.

      Tanner Ilona

       Együtt  + Ildikóval

       Vers