N e g y v e n

Aznap könnyezett az ég, ki tudja, hogy
miért. Fehér ruhámnak éke égi
kék virágain fuvallatot hagyott
az őszelő... Összeköttetett, mégis
 
színe vált a sors-igenlő pillanat.
Élet lapjain kifulladt kétkedés;
alkoholnak átka, képtelen szavak,
türelmük véges, ingatag ... Évre év
 
simult, s csodás gyerekzsivaj viháncon
szőtte át a túlfeszített perceket.
Tudásuk olthatatlanul parázslott,
megkopott hitükre vérteket vetett.
 
Aznap nemhiába könnyezett; lehet,
jó előre félte’ azt a negyvenet.
 

Hozzászólások

Csilla képe

A vége nagyszerű! A többi is, de nekem többször-olvasós; egy egységnek érzem az első három strófát, talán az áthajlások miatt. Gratulálok! 

 

) Őszintén köszönöm a véleményedet! Reméltem - ha nem szájbarágósan is - de értelmezhetővé lett az írásom! Csakugyan az áthajlásoknak adtam azt a feladatot, hogy tartsák egyben a tartalmat, a pontosvesszőnek pedig, hogy még szorosabbra fogják a szomszédságukban lévő gondolatokat.