Naiv bohócok

(Erdélyben)

Dagasztóteknőben szép álmok ringattak, 
csonttá száradt kovász volt ott a ciráda, 
egyszerű gyermekként úgy éltem, mint gazdag 
kertészetnek gonddal istápolt virága.

Kinőtt, kapott ruha, kenyérjegy, meg sorszám 
mellett luxus volt a szülői szeretet, 
malacot neveltünk moslékon meg korpán, 
mert apám a gyárban keveset keresett.

Gyomláltuk a sorsot, bús robotba jártunk, 
hogy meglegyen mindig a betévő falat, 
nem törődött velünk zsivány, gőgös pártunk, 
türelemmel vártunk a rőt csillag alatt.

Szikra fénye gyulladt egyszer a jégcsapon, 
feléledt a remény, itt még lehet bármi, 
eufóriánkban hittük, de még vakon, 
hogy a globalizmus nem fog felzabálni. 

Rövid időn belül megváltozott minden, 
ami fekete volt, úgy tűnt, hófehér lett, 
más aréna dukál, vadkeleti szinten, 
de az új cirkuszhoz nem olcsó a bérlet.

Olyan lassan készült, mint a Luca széke, 
világszámhoz nyomták a színes plakátot, 
silány ripacskodás lett mégis a vége, 
ilyet a publikum még aligha látott.

Negyedszázad telt el, jó türelmünk fogytán, 
kong a cirkuszcsarnok, lom lesz már a lóca, 
amíg szépen, lassan kihullik a rostán 
a hazai porond sok, naiv bohóca. 

Hozzászólások

lnpeters képe

Csak hulljanak mihamarabb! Kiváló, műfajteremtő vers!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

hubart képe

Köszönöm szépen, Lacikám! 

Kinek a kezében van a szűrő?:) Nagyszerű vers, szeretettel gratulálok!

 

hubart képe

Jó kérdés!  A miénkben, de a félre- és megvezetés, no meg a fásultság lefegyverzi a legjobb szándékot is. 

Köszönöm szépen, kedves Csilla! 

Haász Irén képe

Jó vers, több okból is.Tetszett.

hubart képe

Köszönöm szépen, kedves Irénke!