Perellek Uram!

Uram én kritizálni jöttem,
hisz teremtésed a földi pokol,
amíg fent az angyalok cicáznak,
addig itt lent, az ördög szónokol.
Hagyjuk a magasztos szép szavakat,
én azt hiszem, ezt elszúrtad nagyon,
és ha nem vigyázok balga szavaimra,
a templomi szolgák vernek agyon.
Te teremtetted a fájdalmat,
a betegséget és a rút halált,
nevedben haltak meg millióan,
ne mondd nekem, hogy ez nem talált.
Magadhoz szólítottad a jókat
s itt hagytad a gonoszt nekem,
én nem kívántam megszületni,
ne mondd nekem, hogy gyermekem.
Mert kezdetben volt Ádám és Éva,
és Te teremtetted az almafát,
majd kígyót küldtél az almával ebédre,
azóta kereshetek új hazát.
Szóval, a lelkiismeretedre bízom,
de ne legyen nyugodt éjszakád,
hisz virrasztottam miattad eleget,
döngetve a templom ódon kapuját.
Fejet előtted soha nem hajtottam,
de halottaim előtt szó nélkül teszem,
itt eleve mindenki bűnösnek születik,
én ezt személyes sértésnek veszem.
Persze tudom, ez téged nem érdekel.
Te csak gőgösen trónolsz a felhőid fölött,
vígan parolázol az angyalok hadával,
nem hallod meg hány híved könyörög.

Már csak az orvosok hadára várok,
mikor találnak ki megint új csodát,
addig, a találkozás reményében
naponta fogyasztom az utolsó vacsorát.