Remény

Nagyapámnak volt egy lova,

Remény volt a neve,

Apró koromban szekerén

Poroszkáltunk vele.

—–

Én simogattam a nyakát,

És ő húzott: Remény,

Húzta kocsinkat dombra fel,

El is fáradt szegény.

——-

Így húz tán még azóta is

Nap mint nap – hegyre fel,

És válaszol, még akkor is,

Ha senki sem felel.

A ködbe bújó távlatok

Közt rejtőző Remény

Vezet, mint meghitt gyertyaláng,

Imbolygó messzi fény.

 

Hozzászólások

Mysty Kata képe

  Remény lovon

  Remény jő,

  lesz vezető

  Fényerő...

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

lnpeters képe

Köszönöm, Kata!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Reményez méltó szépségű vers ez Laci!


lnpeters képe

Köszönöm, Barátom!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

lnpeters képe

Nagyon szépen köszönöm!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Szép út ez, vezessen még sokáig.