Síron fekve - Angyalhang

Síron fekve – Angyalhang

Apámhoz 
 
Már vége a könnyeknek,
Már vége a szavaknak.
Elakadtam, nincs mit ki nyitni,
Minden titkok könyvét égetni.
 
Már vége a könnyeknek,
Sóhajom szál messze széllel,
Bús Hold fénye nyaldossa kereszted,
Vándorútra készteti szellemed.
 
Ráborulok, míg van erőm,
Sírások közepette, míg van erőm.
S hallom már nincs már semmi
Nincs már, nem vagy itt Apám!
 
Lehelet megfagy a levegőben,
Remeg porcikám, fázom,
Fekszem, nem helyezkedek,
– Itt vagyok, hozzád jöttem!
 
Emlékek üvegóceánja vár reánk,
Mit e két szív nyer magának,
Most én mesélek Apa, ülj le mellém,
Takarj be angyalszárnyaddal.
 
Mosolyod jövőt ígért, nem ürességet,
Nem tudom megmagyarázni,
Belső hang vezérelt, angyal volt az,
Jobb lett volna vigyázni.
 
– Most látod utoljára. – Még mindig fáj.
A kereszt, feszület vérző ostyán,
A szívem a végtelen karóján,
Hánykódtam hiába.
 
Minden kihalt, nincsen láng,
Lement a Nap, tovatűnt koronája,
– Bárcsak lenyugodhatnék a Nappal,
– Bárcsak elvinne Napbárkám nyugatra.
 
De most Hold néz le rám, síró szemével,
Takargatja be lassú felhőraj,
S körülötte hajóroncsok, világító lámpásraj,
Takargat be puha hóval, kezével.
 
Már vége a könnyeknek,
Már vége a szavaknak,
Csak a vak halál takar,
Csak az éj titkolózik sírva.
 
2008. november 15.