Sarki fény

Nem sajnáltatom magamat,

de titkomon már nincs lakat:

bagollyá váló ritmusom

az éjszakának eladom.

Tart még az őszi sarki fény,

nem utánozni jöttem én.

Megfordult velem a világ,

pihenés helyett tettre ránt..

Bár vonz az ágy, mint szerető,

a gondolat csak egyre nő.

A percjelző zajszintet mér

fülemben, szárnyas ellenfél.

Nem is huhog, kattog inkább,

az életrendem délibáb.

Álom helyett mint fényes ég

vette át nappal szerepét.

Belül szikrázó látomás.

kint lámpa fénye mélyre ás,

villájával a retinát

könny függönyében döfi át.

Papír sajnál, nem önmagam,

Toll tilt, nem ír, de hasztalan.

Betűt, ezer szót szül a csend...

Glédában áll a regiment.

Gondolatfogságból kitör,

elszántan vár csak először,

majd fegyvere sercegve szól.

Rímhalott hever valahol.

Egy szimbólum-vezér kiált:

Még nem nyertem meg a csatát!

Rőt digitális szám jelez:

alighanem már reggel lesz.

Úgy vonz az ágy, mint szerető.

A feszültség csak egyre nő.

Nem élvezem, nem érzi más,

de fontos most e vallomás:

bagoly-álmom nappalra vált,

kizár a sorból a világ,

tévében dúl a harci zaj,

én harcban állok magammal:

az álmatlanság nem erény,

idegjátékok főterén

tüntet és lázad már a szív,

párom kávézni halkan hív.

A hang nem jut el fülemig.

De lucskos lett az esti ing!

Egy félkész vers – reménytelen.

Egy ernyedt kéz a mélybe' lenn.

A sarki fényem – szívtelen!