SZENT JÁTÉK VAGY PROFÁN JÁTSZADOZÁS? (Mi a líra és van-e feladata?) - 33.
33. Rész
Nagy sportegyesületünk területén elvárják a fiataloktól, hogy minden felnőttnek előre köszönjenek, ráadásul a létesítmény egész területén tilos a fülhallgató. Ugyanakkor a tévéből gügye reklám üvölti a fülünkbe, hogy „hallgass zenét bárhol és bármikor”. Ez a két példa jellemzi szent és profán alapvető különbségét a hétköznapok szintjén. A reklám a felelőtlenség terméke, semmi egyéb nem érdekli, csak az, hogy minél nagyobb számban adhassa el a portékáját. Ha a világot fülhallgatós idióták népesítik be, azokat kell vevővé tenni; tevékenységének következményei nem érdeklik – ami a felelőtlenség tipikus esete.
Ezzel szemben a sportegyesületben tudják, hogy eredményes munka csak ott folyhat, ahol gátat vetnek a profán közönynek, a bunkóságnak.
Mi is hát a profán?
A profán látszólag mindenben a szakrális pontos ellentéte, de ez így helytelen megfogalmazás, hiszen a két fogalom egyáltalán nincs ugyanabban a dimenzióban.
A profán alapja a közöny. Ha valamit profánnak tekintek, azzal szemben teljesen közömbös vagyok, iránta sem kötelességet, sem felelősséget nem érzek. Nem számít, hogy létezik-e, vagy sem. A profán maga a parttalan értékcsökkenés. Ami profán, az megunható, elhajítható, lecserélhető. Jellemző rá az érzelmi viszony teljes hiánya. Természetesen nem lehetséges, hogy egy társadalomban minden kapcsolat szakrális legyen, az meg főleg nem, hogy mindig minden tárgyat és dolgot szentnek tekintsünk. A többi emberrel való kapcsolatunk sem lehet mindig szakrális jellegű. A társadalom mindig szent és profán valamiféle egyensúlya mentén képes működni, ennek megbomlása súlyos zavarokkal jár. Ha az egyensúly a tárgykultúra terén a szent javára tolódik el, a társadalom esetleg bálványimádóvá lesz, vagy a hétköznapi élet válik lehetetlenné a mindent megbéklyózó, az élet összes területére kiterjedő szakrális kötöttségek és a velük járó örökös szertartások tömkelegében. A mai európai és észak-amerikai társadalmak zömében az egyensúly egyértelműen a profán javára tolódott el.
A profán szemlélet mögött megbújó közöny számos társadalmi probléma okai közé tartozik. Ilyenek például:
- Alkoholizmus
- Kábítószer
- Öngyilkosság
- Válások elszaporodása
- Elmagányosodás
- Emberi kapcsolatok kiüresedése
Az önmagunkkal és másokkal szembeni közöny eleve lehetetlenné tesz mindenféle tartalmas közösségi életet. Az ember ilyenkor kapcsolataiban degenerálódik. A profán létmód – erkölcsi és érzelmi értelemben véve vegetatív, primitív létmód. A túlságosan sok szertartás béklyózza az embert, a rítusok teljes megszűnése azonban tartalmatlanná, céltalanná teszi az életet.
A teljesen profán ember nem képes többé sem igazi örömre, sem ünnepre. Voltaképpen nincsenek is ünnepei; születésnap, karácsony, nemzeti ünnep mind ugyanazt jelenti a számára: alkoholvedelést. Az ivászaton kívül semmi egyéb módon „ünnepelni” nem képes.
„Úgy berúgok, hogy…”
Halljuk gyakran valami ünnep közeledtével az ilyen nyomorultaktól. Az ünnep csak ürügy a számukra ahhoz, hogy a közöny legalpáribb válfajába meneküljenek. A közöny a profán élet minden szegletét megszállja, a távlatokat nemcsak tagadja, pusztítja is.
Mit nyújt a közöny világa a profán módon létezőknek?
A profán létmódban az emberi életnek semmi más célja nincs, mint a fogyasztás.
A világgazdaságot uraló tőke alapvetően profán szemlélete még olyan helyeken is erősen érezteti hatását, ahol a profán gondolkodásmód az emberek nagy tömegeitől merőben idegen. Elsősorban a tradicionális közösségek bomlásában és a szakrális eltorzulásában. Hatalmas iszlám tömegek özönlötték el Európát, és a múlt század hetvenes éveitől egyre hangosabb azon mohamedán „próféták” szava, akik a kontinens eliszlámosodását jósolják. A jelen helyzetben ez korántsem lehetetlen.
Az agresszív vallási fundamentalizmus a szakrális torzulásának, szakrális és profán torz keveredésének eredménye. Az öngyilkos merénylők, a terroristák elvben foggal-körömmel ragaszkodnak saját kultúrájuk szakrális értékrendjéhez, de cselekvésükben már a profán logikáját követik, amikor fizikailag próbálják megsemmisíteni az ellenséget – itt a Földön. Kilépnek a transzcendensből, voltaképpen el is árulják azt, és közönséges, profán háborút vívnak. Az öngyilkos merénylet egyáltalán nem a szakralitás, csak a profán fanatizmus eszköze, ahogy az minden gyilkosság és gyilkos önfeláldozás.
Az erőszak nem fér össze a szakralitás lényegével.
Ez akkor is igaz, ha az erőszak látszólag „szakrális” célokat követ. Nem tekintem szakrális cselekvésnek a következőket:
- A dzsihád, a „szent háború”, vagy a keresztes háború minden megnyilvánulása.
- Erőszakos hittérítés
- Inkvizíció
- Eretneküldözés
Sem ezeket, sem ezek bármely fajtáját.
Ezek egyike sem tekinthető a közösségért és az élet érdekében végzett felelősségteljes cselekvésnek, akkor sem, ha vallásos, sőt dogmatikus szentesítést kapnak. Valójában a hatalom megszerzésének vagy fenntartásának eszközei, céljaik profánok és – undorítóak.
Lehet-e a költészet – profán?
Honnét is jött, és mit jelent a líra profanizálódása?
Folytatása következik.