SZENT JÁTÉK VAGY PROFÁN JÁTSZADOZÁS? (Mi a líra és van-e feladata?) - 41.
41. Rész
Alapvető felfogásunk is ellenkezik. Parti Nagy úgy véli:
„Úgy tűnik, a költészet az a műnem, amelyik a legépebben kijött a 20. századból. Tán mert annyira atavisztikus, annyira luxusa a létezésnek, hogy nem tudott a tömegmédiák, a nagy hepi-üzemek gazdaságos fűtőanyaga lenni."
Az idézet nagyon jellemző. Egyetlen passzusával sem értek egyet.
„Úgy tűnik, a költészet az a műnem, amelyik a legépebben kijött a 20. századból.”
Nem. A költészet az a műnem, amely a legkevésbé épen került ki a XX. századból. Témájában és formáiban is degenerálódott, szétesett, belterjessé vált.
Van azonban a kijelentésnek egy másik értelme is:
„Úgy tűnik, a költészet az a műnem, amelyik a legépebben kijött a 20. századból.”
A költészet a XX. századból a XXI. századba átlépve semmit, vagy csak nagyon keveset változott, ami Parti Nagy igényeinek tökéletesen megfelel.
Ez nem feltétlenül pozitív. Sőt.
Csakhogy…
A „költészet” itt egyértelműen azt jelenti: kanonizált költészet. Az valóban nem sokat változott, jobb nem lett, gyengébb talán igen.
A nem kanonizált költészetre nem vonatkozik Parti Nagy megállapítás, az a kánon számára nem létezik, nincs. Ez persze önveszélyes szemlélet. A nem kanonizált költészet a XXI. század első másfél évtizedében igen sokat fejlődött, a mindennapi életben sokkal jelentősebbé vált, mint a hivatalos, kanonizált líra.
Melyek a költészet legfontosabb tulajdonságai Part Nagy szerint?
„Tán mert annyira atavisztikus,”
Önmagában abszurd, ha egy költő ósdinak, elavultnak minősíti a költészetet. Ez is kórkép: a költő nem találja a líra helyét a világban. Parti Nagy Lajos – mint intelligens ember – sejti, hogy a protokoll bájvigyor, a csörömpölő díjkollekció, az „irodalmi élet” belterjes pletyka-univerzuma nem képesek betölteni a társadalomban a költészet valódi funkcióját.
A másik oldalról nézve Parti Nagynak kétségtelenül igaza van: a jelenlegi kanonizált líra valóban atavisztikus; légüres térben mozgó, idejétmúlt képződmény.
„annyira luxusa a létezésnek,”
Ebben a mellékmondatban összegezhető a jelenlegi kanonizált líra szinte egész probléma-komplexuma. Érdemes alaposabban megvizsgálni.
„annyira luxusa a létezésnek,”
Parti nagy szerint tehát a költészet „luxusa a létezésnek,” azaz valami olyasmi, ami az életnek nem feltétlen, nem „kötelező” velejárója, ami nélkül az emberi társadalom működni képes. Desszert az élet asztalán – vagy annál is kevesebb.
A költészet lényegének ez a téves felfogása alapjaiban befolyásolja a kánon szemléletét, poétikáját, esztétikáját, a líra szerepéről vallott felfogását.
„annyira luxusa a létezésnek,”
Valóban így volna? A költészet valóban „luxusa a létezésnek”?
Egyáltalán nem. Előtte azonban érdemes egy kissé körüljárni ez a kijelentést.
„annyira luxusa a létezésnek,”
Ez a félmondat tömören a kánon önigazolása. Sápadtnak elég sápadt, de beletartozik abba a rendszerbe, amelynek alapján a kánon önmagát definiálja. A kozmopolita gondolkodásnak is fontos eleme.
„annyira luxusa a létezésnek,”
Lényegében azt állítja, hogy a társadalom valójában nem igényli a költészetet. Milyen esetben lehetne igaz ez a kijelentés?
„annyira luxusa a létezésnek,”
Érdemes végiggondolni, milyen feltételeknek kellene teljesülniük ahhoz, hogy Parti Nagy félmondata igaz lehessen. Alább megmutatom.
A költészet oldaláról:
- A költészet alapjában jelentéktelen, esetleg éppen szubkulturális jelenség.
- A költészetnek semmiféle fontos társadalmi funkciója nincs.
- A költészetnek az emberi kultúrában semmiféle küldetése nincs.
- A költészetnek a társadalomban nincsenek feladatai.
- A költészetnek a költő puszta önkifejezésén kívül semmiféle célja nincs.
- A költészetnek semmiféle kötelessége sincs.
Azért részleteztem ennyire, és ezért is éleztem ki – vállalva az ismétlés, az egyes tézisek közötti nyilvánvaló átfedések veszélyét is – hogy alaposan körüljárjam a kérdést. Ha a költészet csak „luxusa a létezésnek,”, akkor ezek vonatkoznak rá.
Ez nyilván nem lehet igaz, hiszen ebben az esetben a költészet nem érdemelne semmiféle kiemelt státuszt, és főleg nem érdemelne államilag fenntartott díjakat.
Ugyanez az ellentmondás tűnik fel akkor is, ha más oldalról nézzük a problémát.
Van a kérdésnek ugyanis több más oldala is.
A társadalom oldaláról:
- Az emberek nem igénylik, és nem hiányolják a költészetet.
- Az embereknek nincs szükségük költészetre.
- A mindennapi életben a költészetnek semmiféle szerepe nincs.
- A költészetet ráérő emberek művelik valamiféle exkluzív klubban.
- A költészet a művelőin kívül senki mást nem érdekel.
- A költészet abszolút luxus, alapjában nem jó semmire.
- A társadalomban a kánon tagjain kívül senki sem foglalkozik költészettel, nem ír és nem olvas verset senki.
H így lenne, semmi sem indokolná a társadalomban a költészet évezredek óta meglévő magas státuszát.
A kánon oldaláról:
- A költészet zárt kisvilág, ami semmivel sem tartozik a társadalomnak.
- A társadalom kötelessége a költészetet becsülni és eltartani, de cserébe a költészet semmivel sem tartozik.
- A költészetnek nincs felelőssége, csoportos értelmiségi játéknál nem egyéb.
- Az tartozik a költészet szférájába, amit „a költészet világa”, azaz a kánon, annak nyilvánít.
Vaskos ellentmondás feszül tehát a költészet társadalmi helyzete és felelőssége között. Ez csak akkor oldható fel, ha tüstént hozzá is tesszük: a fentiek nem általában a költészetre, hanem csupán a kánonra és a kanonizált költészetre vonatkoznak.
A kánon tehát önmagát leplezi le. A költészet nem „luxusa a létezésnek”, hanem ezer évek óta igen fontos eleme az emberi kultúrának, amely voltaképpen nem is létezne nélküle.
Más kérdés a költészet haszna és a költészet értelme. Erről konkrétan ugyan nem esik szó az idézetben, de logikailag mégis beszélnem kell róla. Ha a költészet csak „luxusa a létezésnek”, akkor az emberiség számára a költészetnek se haszna se értelme nincs.
Folytatása következik.