Távoli halk zene

Már ötvenedik fénylő tavaszom kezdődik el immár,

És entrópia hív vacsorára a távoli kertbe,

Itt bent vércukor adrenalinnal vívja tusáját,

S távoli halk zene, meg szerelem int még maradásra.

—————-

Ó, az a ködbevesző, halk, meghitt, távoli dallam!

Hány ezer év örömét és fájó kínjait őrzi?

———

Visszhangot vet az Élet partjain egyre a dallam;

S szikraesőben zúdul az égből a földre az ének.

—–

Nincs vagyonom, kincsem, sose járom körbe a Földet,

Mért kóvályognék, mikor itthon hallom a hangot?

———

Itt a hazám, ide küldött dolgom tenni az Isten;

És én itt helytállok, amíg el nem fogy az élet.

 

Hozzászólások

Nagyon elgondolkodtato számomra maga a főszereplő, a dallam. A szférák zenéje? Az univerzum zenéje? Sok lehetőséget nyit a vers... Az entropia, a rendezetlen állapot rendezettség fele való törekvése, tehát az egyensúly, helyreáll...
A dal lehet valamiféle elhívás, persze mar aki hallja.
Igazi vers, nemcsak formában, hanem abban, hogy valamiféle titkot is rejteget.
Nagy gratulacióm érte.


lnpeters képe

Nagyoon szépen köszönöm!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Köszönöm, remek reggeli olvasmány volt!

M. Karácsonyi Bea képe

Nagyon komoly és nagyszerű vers.Gratulálok.