Vénusz hintája

 
Hintázik az ágon az Esthajnalcsillag,
(Vajon mitől boldog ily fagyos reggelen?)
vakítón csillámos, angyalfényű silbak
vigyázza egünket felhőtlen, fesztelen.
 
Szemébe ha nézek, jaj, oly sokat látok...
eszembe juttatja a megtett utamat -
tükrében múltidőt nevetek  és fájok,
gyatrán villannak fel kiégett sugarak.
 
Egy halvány parázsra rátelepszik lelkem,
(már nem éget, nem szúr, csak néha pislákol)
hamujában mélyen érzésgyermek rebben,
felnőni nem hagyott rejtelmem istápol.
 
Támaszom e semmi, gyámoltalan álom,
s kacsint felém Vénusz ág-bogas hintáján -
mellé kéne ülni, szállni csillag-szánon,
siklani valami ismeretlen pályán.
 
(2018. december)

Hozzászólások

hubart képe

Nagyon szép a versed,  az én fantáziámat is megmozgatta :) 

 

 

Sztancsik Éva L. képe

Igen, olvastam a "fantáziádat"...:) Nagyon jó, köszönöm szépen.