Vérzik az alkonyi ég

Szélparipán eltávolodik most már ez az ősz is,
látod-e kedves, lám hogy vérzik az alkonyi ég itt?
Érzed-e most is a nyári melegnek a csókjait égni? 
Támad a tél, idegen zajokat generál a fülembe.
 
Köd gomolyog lent, könnyes a fenyves, lassul az elmém.
Este van, alszik a táj, mily némán gördül a Föld ma. 
Testemen érzem a fagy rianását, dúlja a lelkem,
és valahogy tudom én, megdermed bennem a szív is.
 
Végül a tél sem tombol, csendesül, olvad a jégcsap, 
hisz sebesen fut a vér, s merülünk el a szép szerelembe. 
Hidd csak el, eljön a május, s új tavasz illata árad,
eljön a boldog idő, majd vágyakat érlel a fákon.