Blogok

Mit jelent a szó: Líra?

 
Mit jelent a szó: Líra ?
 
Értelmét a görög líra, a lant szó adja meg. A vers a legrégibb időkben ének volt, a görögöknél az éneket lanttal, vagy fuvolával kisérték.
A költők mindmáig ritka esetekben térnek el a vers énekelhető formájától. A költeményeket gyakran szokták megzenésíteni. A költő nemegyszer mondja magáról, hogy énekel. Közkeletű kifejezés: megénekelni valakit, vagy valamit.

Meddő talány

Ha már a kezdet kezdetén 
a bánat sír e tollhegyen, 
miért is írok verset én? 
Azért, hogy eggyel több legyen?
 
Ugyan, ma már kit érdekel
e sok szemét, a holt papír?
A polcon úgy sem férnek el, 
s az élet sokkal jobbat ír!
 
A vers, a könyv csupán kacat,
a tűzben ékes lánggal ég, 
a tinta rajta folt, maszat, 
elég lesz ebből, már elég! 
 
Nevetni, sírni, írni kár, 
fölösleges az érzelem, 

Atlantisz az Idők mélyén

Atlantisz az Idők mélyén;
Rossz tagadás meredélyén.

Mivel nem illik a képbe,
Feledtetésre ítélve.

A Múlt hallgatag bugyrában,
Minden gonoszság útjában.

Atlantisz az Idők mélyén,
Örök Emlékezet szélén.

A jól nevelt történelem
Eleve rendelt síneken

Globál teóriák nyomán
Fut doktrína-szekér után.

Atlantisz az Idők mélyén,
A jövő-borotva élén.

Múlt és Jövő foglalata;
Minden dogma cáfolata.

Remények örök mezsgyéjén;
Atlantisz az Idők mélyén.

Boldog percek

A tél cukorral hinti házunk,
virágot vés az ablakunkba;
elállt a szél, amúgy se fázunk, 
havat seperve fűt a munka. 
 
A perc pörög, de kész a járda,
egy új szeánszra hívsz be, kedves, 
e lak se szent apácazárda, 
ha vágyak angyalszárnya repdes. 
 
Fejed kitárt karomra hajtva 
pihensz, s a holdsugárra szállunk
együtt fürödni tejbe-vajba,
ma nincs ki boldogabb minálunk!
 

A Tél szürkévé öregszik

A Tél szürkévé öregszik,
Vén tűzhely köré telepszik.

Nem mondhatja el senkinek;
Magát emészti a hideg.

Fényes hóból szürke sárba;
A profán örökre árva.

A vén Tél szürkévé vénül,
Tavaszba hanyatlik végül.

Fehér fényű fagyos dogmát
Búcsúztat szürke valóság.

Hagyományos közösségek
Mentén fut tovább az élet.

Isten nem holmi pereces;
Csak az talál,
Aki keres.

Föloldozás

Gyönyörnek, kínnak szent hona
e test, a vágyak temploma.
Szemed, mint gyertyafény ragyog,
ha gyónni újra kész vagyok. 
 
De jaj, naponta vétkezem, 
s a szívem, ím, eléd teszem,
az üdvömért, hogy elfogadd –
feloldozásért áldozat.
 
Tíz ujjam ír ma testeden,
kivételes kegy ez nekem.
Bejárom hetyke halmait, 
szerelmet őröl malma itt.
 
Pihegve száll a gond azon,
hogy én epedve szomjazom;

Hajnal

Hajnali mozdonyok

 
Hajnali mozdonyok füstkeze nem integet már,
Ollókezű sugarak tördelik a párolgó homályt,
Kábulatból rohan fel a vakond-szemű határ,
Tapad a rög, cseppenként issza a lapályt.

Kezemben ásónyomok, mély barázda vezet,
Arcodból havat törlök, holdatlan magányt,
Magokkal díszítem a már görbült teret,
Vad-édes gyümölcsök ígéretét talált,
Tavaszt nyíló földemben kezed.

Téli ebnek ura fakó

Téli ebnek ura fakó;
Lábunk alatt ropog a hó.

Panasz árad, ezer akó,
Vén Január - égi bakó.

Kásává öregszik a hó;
Pesszimizmus - sehollakó.

Téli ebnek ura fakó;
Meleg zugban álommanó.

Téli mosoly: hideg, fakó,
Téli égen szürke zakó.

Téli ebnek ura fakó;
Tavasszal elolvad a hó.

 

Doromboló

 
(Egy cicushoz)
 
Hideg a szél,
de te ne félj -
takarózz be,
itt egy tenyér.
 
(Szakad a hó,
jövök, hahó!
Kitartásod
szívfacsaró.)
 
Bújj ölembe,
száll az este -
lehull közénk
éj-köpenyke.
 
Doromboló
kis szőrcsomó -
szereteted
hűen folyó.
 
Hideg a szél,
de te ne félj -
írjad kottád...

A néhai második magyar hadsereg

Don-kanyarban,

Don-kanyarban,

Reménytelen messzeségben,

Messze, sivár idegenben,

Farkasordító hidegben

Étlen-szomjan,

Fagyott kézzel

Didereg,

Egy magára hagyott magyar sereg…

 

Semmi váltás,

Utánpótlás,

Nincs szállító kapacitás,

Még levél se jön…

Csak a muszka mozgolódik

Túl a Donon,

Lövészárkon,

A sötét ködön…

 

Don-kanyarban,

Don-kanyarban,

Sívó pusztaság…

Kétszázezer szegény magyar

Számára

Ennyire szűkült

Akkor…

Szimpatikám

Az utcasarki gyógyszertárba,
ahol rakáson áll a méreg,
egy szőke lányka csókra vár ma,
s a röpke percre én betérek.
 
Alig takarja táraasztal, 
rövid köpenyke – kinn a térde,
s a keble halma még marasztal,
de vényt, remélem, nem kér érte!
 
Ha fűt a csók mellékhatása, 
a sors a tervem üsse nyélbe,
csak Aesculap ma meg ne lássa, 
a kockázatról nem beszélve!
 

Oldalak