Blogok

Meghitt égi csillagfátyol

Meghitt égi csillagfátyol;
Milyen közel...
Milyen távol...

Roppant terek égi útján
Talán csak a képzelet jár.

Honnan jöttünk?
Hová tartunk?
Elég-e a Jót akarnunk?

Éjeinken átvilágol
A szép égi csillagfátyol.

 

Az úzvölgyi temetőben

 
a 2019-es úzvölgyi incidens emlékére
 
Fenyők hegyén a fény szitálni látszott, 
figyelte, lent milyen hitet takar,
hogy gyújt a sírokon örök pilácsot
a hősökért imádkozó magyar.
 
De völgybe gyűlt egy fékevesztett horda,
démonjaik dühét uszítva ránk,
azért, hogy életünket eltiporja,
hogy higgyük el: nincs múltunk, nincs hazánk. 
 
Milyen harag jutott e vad fekélyig,
mit félelmük s az indulat kavart,
hogy hűs betonkeresztek árnyán félik 
a holtakért imádkozó magyart.

Télutói hűvös éjszakákon

Télutói hűvös éjszakákon
Két idő-sarok egymásra borul,
S a magányosan sötét láthatáron
Sok bilincsbe vert emlék szabadul.

A világ elbitangolt ifjúsága
Távoli múltból a jelenre néz,
Rég tudja már, hogy a logika drága,
De a szabadság édes, mint a méz.

Idő résein át néz a jelenre
Sok halhatatlan szerelemvirág,
Kötél feszül szkeptikus háttércsendre,
Ott száradnak a rossz utópiák.

Télutói hűvös éjszakákon
Elszunnyad minden sötét sejtelem,
Hatalom függ egy vékony szalmaszálon,

Csendes télutói napon

Csendes télutói napon
Isten ül az öreg padon.

Örök fagyos tél-mesének
Csendes alkonyat vet véget.

Megfoghatatlan jelenek
Tűhegy végén özönlenek.

Jövők egy pont alá férnek,
Éhes múltak enni kérnek.

Isten csak ül
Hallgatagon;
Csendes télutói napon.


 

Csöndes öreg február

Csöndes, öreg február,
Tél sereghajtója,
Télutóba öltözik, ha
Jön a csillagóra.

Szereti, ha csöndesek
A tél végi esték,
Tudja, hogy a harsányságban
Kevés a bölcsesség.

Csöndes, öreg február,
Komótosan ballag;
Lármázik az ostobaság,
Csak az Isten hallgat.

 

Isten semmit sem követel

Isten semmit sem követel;

Mit sem rendel eleve el.



Nem ír kész forgatókönyvet,

Minden ilyesmit átenged



Nekünk, akármire jutunk;

Ad - amit fogadni tudunk.



Az Ember nemcsak teremtmény,

Hanem Akarat és Remény.



Minden Jövő üres lepel;

Isten semmit sem követel.

Nyűgös, zűrös, hülye napon

Nyűgös, zűrös, hülye napon
A türelem repedt flakon.

A jelen nyikorgó mérleg,
Amin hisztériát mérnek.

Hibbant frontok szaladgálnak;
Logikák élükre állnak.

A szkepszis magát se szánja;
Isten a fejét csóválja.

Feledés ül csapon, papon;
Nyűgös, zűrös, hülye napon.

 

Hatvankét éves lettem én

Hatvankét éves lettem én,

Talán túl életem felén;

Kemény

E tény.



Hatvankettőben születtem,

Hatvankét éves ma lettem;

Hordom

Korom.



Nem vár rám se menny, se pokol,

Se a nyomomba nem lohol

Tatár

Batár.



Sose leszek milliárdos

Csak maradok barátságos

Szamár

Tanár.



Kiváltságot sose kértem,

Más kárára sose éltem

Kaján

Kaján.

Torokfájdító szelek

Torokfájdító szelek,
Hol hideg van, hol meleg,
Február téllel, tavasszal
Váltakozva
Enyeleg.

Jövő felől fú a szél,
Minden Élet jót remél;
Idő Apó
Közönyösen,
Csökönyösen
Mendegél.

A szélben köd, füst, korom,
Nem zseníroz a korom;
A boldog egyszerű jövőt
Továbbra is
Akarom.

 

Fut, rohan az időfolyam

Fut, rohan az időfolyam,
Változnak a képek,
Eltűnnek a külsőségek,
Lefoszlik a kéreg.

Párttitkár elvtársúr-fajnak
Nincs már semmi dolga;
Pokolba távozott velük
A fekete Volga.

Régi rendnek vicc-üldözte
Szürke ruhás őre;
Mind elment a szolgálati
Idő-süllyesztőbe.

KISZ-taggyűlés, vitakörök,
Marxista agytorna,
Úgy múltak el, mintha soha
Nem léteztek volna.

Fut, rohan az időfolyam,
Változnak a képek,
Eltűnnek a külsőségek,
Lefoszlik a kéreg.

Miért ne bíznék, ha élek?

Miért ne bíznék, ha élek?
Mindig belül van
A Lényeg.

Apró pontban a Múlt hegyén
Istennel teremt
Az Egyén.

A Múlt nem hozzáférhető,
Állandósult köd
A Jövő,

A Lét egyéni opció,
De minden magány fikció.

A Létet kapott egyének
Egy közös világban élnek.

Hogyha egyszer összefognak,
Istennel találkozhatnak.

Nem anyagból van
A Lélek;
Miért ne bíznék, ha élek?

 

Vízöntő zord sziklái közt

Vízöntő zord sziklái közt
Rohan az Idő,
Zuhatagok sora bukkan
A ködből elő.

Végzet-jövők holtágain
Állandó a tél,
Entrópia-dallamokat
Üvöltöz a szél.

Gyors, ködös ágakban van a
Teremtő erő,
Csak ismeretlen vizeken
Születik jövő.

A Múlt, ha nem jól ismerik,
Csupán szemfedő...
Vízöntő zord sziklái közt
Rohan az Idő.

 

Vén Hallgatag télidőben

Vén Hallgatag télidőben;
Most van a Nap lemenőben.

Téved minden gonosz érzet;
A körforgás sose végzet.

Száz lat kinyilatkoztatás
Kevesebb, mint egy
Hallgatás.

Ritkán jár annak a szája,
Aki hallgat önmagára,

Lélekben zengő dalokra,
Benne élő
Hallgatagra.

Hajnal, alkony - lesz még bőven;
Vén Hallgatag télidőben.

 

Oldalak