Blogok

Szilveszter éjszakáján

Szilveszter éjszakáján...
Vad démonparti
Sötét esküvő,
S egy kis barlangban gubbaszt
A megszentelésre váró
Jövő...

Rég holt eszmék feltámadnak;
Ördög prédikál
Vadaknak...

Égi vészjelzők huhognak,
Földi marhák - durrogtatnak...

Szilveszter éjszakáján
A Történelem is életre kel;
S éjfélkor tán
Elrendelést
Vedel...

Szilveszter éjszakáján
Nincs lehetetlen,
Nincs szükségszerű;
Lesz Jövőnk is,
Csak el ne hagyjon
Soha
A Derű.

Decemberi ábrándok

 
Panaszkodnak a fák az endrődi kertben,
(megremeg néha egy ottfeledett levél)
vörösről, meg zöldről ábrándoznak ágak -
fakó, szürke bőrük hamar-tavaszt remél.
 
Hiába mesélem, hogy az még messze van,
az év éppen most fog fordulót váltani -
toporog, háborog, míg új cipőt keres...
erős talpút, lakkost, hogy abban járja ki.
 
Néhány hónap csupán, mire betöri azt,
s akkor aranyfelhőt, lármás színeket lép -
nevető gödröket a fázós arcokra...

Szárnyak

 
Feltüremkedett az éj a ház falán,
sárga jégglazúr a lámpa fénye.
Mintha szárnyak surrogását hallanám,
pörget, fölrepít, s leránt a mélybe.
 
Nem riaszt e földöntúli lárma már,
vízió vagy elme-szülte játék,
csalfa érzetek köré csatolva pár
régi kép, mi most a mába átég.
 
Számon elpihentek mind a nagy szavak,
itt vagyok, ki tudja mennyi évig,
angyalok, ha démonokkal játszanak,
lelkeinket néha összemérik.
 

Nincs-szonett

Nincs-szonett
 
Hívnálak ha lennél, sétálj velem,
ha sietsz még éppen ideérsz hozzám,
kis kavics a nincs, de bármi legyen,
úgyis fennakad a nagy élet torkán,
 
odáig jut, mi már ismeretlen,
ahogy a csend is csak önmagáig ér,
elenyészik hangokból kiverten,
és kéreget egy még nem volt semmiért,
 
hol körben nincsenek konok falak,
a képzeletből összegyúrt anyag,
elindul önön létezésén túlra,
 

Ünnepközi enyhe napunk

Ünnepközi, enyhe napunk
Alkonyatba játszik,
Az udvaron Mira kutyánk
Az ölembe mászik.

Alkonyati szürkületben
Elmereng az ember,
Tavaszi nosztalgiával
Búcsúzik december.

Ahogy boldog lélek rohan
Az öröm lakába,
Úgy száll ünnepközi napunk
Csendes éjszakába.

Holdsarló ideje

 
Lesarlózta a Hold az Ég csillagait,
kihalt, üres lett a mennytelepi határ -
immár (ha mesélnél) lejutnak szavaid,
rekedtes, tört hangod éjkékből kitalál.
 
Emberségről regélj, bátor puritánról,
ne arról, ki önhitt, gőgös és fölényes -
perzselj meg erőddel abból a világból,
kiégetni lelkünk, mert túl pörsenéses
 
és jóllakatni végre, 
hisz...
szeretetre éhes.
 
(2017. december)

Ne hagyd magad!

(Shakespeare 6. szonett - fordítás)

Ne hagyd, ne még megölni szép nyarad
a tél kezétől így idő előtt;
a párlatába sűrített zamat
eltarsolyozva őriz új erőt.

És kölcsönadni nem tilos dolog,
adósod érte boldogan fizet;
ha nincs utód, a tőke nem forog,
magad helyett nevelj akár tízet!

Szent karácsony napja van!

Szent Karácsony napja van,
Kedvünk égig ér;
Még csak hírmondót se hagyott
Mára itt a Tél.

Kint a holdfény simogatja
A házunk falát,
Bent boldog elfoglaltságban
A kicsi Család.

Karácsonyi békés,
Áldott, szép napok;
Minden mosolyban az Isten
Áldása ragyog.

 

Ünnep

Nincs trafipax, pihen a drón,
nem kell őrszem, csendes a gát,
hivatal sem töri magát,
ma nem agyal újabb adón,
harácson.

Zárva vannak most a boltok,
elcsitult az utcalárma,
csak a templomajtó vár ma:
itt van már a békés, boldog
karácsony.

A kántálók, mint egykoron
örvendenek a kisdednek,
mások meg csak melegednek,
csámcsognak, mint disznótoron,
mákos bejglin, nohaboron,
kalácson.

Karácsonynak Szent Ünnepe

Karácsonynak Szent Ünnepe
Érkezik ma el,
Isten mindannyiunkat a
Lelkéhez emel.

Ma minden ünneplő ember
Lelki, szent Rokon;
Szeretet és meghatottság
Van az arcokon.

Családomon keresztül ma
Isten van velem,
Borzongatón árad bennem
A Szent Kegyelem.

Karácsonynak Szent Ünnepe
Érkezett ma el,
Isten mindannyiunkat a
Lelkéhez emel.

Boldog karácsonyt 2017-ben

A Szeretet varázslatos

Régi ünnepére

Költözzön az Otthonodba

Boldogság és

Béke!

 

Mindenki, akit csak szeretsz,

Boldogságban éljen,

Békében,

Harmóniában

Higgyen és reméljen!

 

Ideje jött ünnepnek,

Hitnek,

Karácsonyfának;

Boldog karácsonyt az egész

Szép Magyarországnak!

 

Rejtély

(Shakespeare 2. szonett – fordítás)

Az arcodon ma negyven év nyoma,
s a szarkaláb a bőrön árkot ás,
a test, a lélek ócska temploma,
mohos falán megült a hervadás.

Szemedbe néz egy jámbor ismerős,
kutatva, hol maradt a régi báj,
s te rejtenéd, de héja már redős,
takarni sem tudod, hogy égni fáj.

Áldott Békés Karácsonyt mindenkinek.

Uram
 
Bűnös magamban elmerülni hagytál,
és megváltásomat is másra hagytad,
sohasem kértem, hogy miattam csaljál,
hogy döntésem súlyát hazudd szabadnak.
Csak vezeklésemet testáltad énrám,
ha ez minden, mit jóságod csak adhat,
hagyj meg magamnak elesetten, bénán,
hisz nálamnál jobban el nem riaszthat
 
semmi, ha sorsomat ki így jelölted,
mint önmagukba visszatérő körök,
hol mindig mások térdelnek előtted,

Lelenchúrt pengetve

 
Lássatok majd akkor is, ha már 
nem leszek tépett tollú madár -
akkor is, ha fényes zakómon
sikongva csúszik a napsugár...
 
és majd akkor is, ha vérszegény
dalom kopott kottája helyén 
Holnap egy új füzetre lelek,
izzadva a hangjegyek hevén.
 
Szeressetek akkor is, ha már
elmúlt belőlem a cifra nyár -
akkor is, ha garázda vihar
köröttem bottal tombolva jár...
 
és majd akkor is, ha ájultan,

Oldalak