Blogok

Baleset

Idilli pár, romantikára termett,
a nő a szívem csücske volt talán,
szimpátiát sugallt, netán szerelmet, 
kacéran állt a férfi oldalán. 
 
Gyakorta néztem őket én, a dőre, 
amíg a munkaláz gyötört, s elán,
de nem figyeltem, ó, a portörlőre
– avagy a sorsa verte tán a kőre? –
ezer darabba tört a porcelán.

Körös-parton, Körös-parton...

Körös-parton,
Körös-parton...
A városerdei strandon...

Nyárutónak szép idején
Úszkáltam és labdáztam én.

Velem volt kicsi Családom,
Feleségem,
Két szép
Lányom...

Úsztam,
Labdáztam,
Merültem;
Kár, hogy begyulladt a fülem...

Verőfényes,
Boldog napon,
Körös-parton...
Körös-parton...

Hajnal a teraszon

 
A háztetőkre látok innen,
piros-kopottas kalpagok,
egy-egy merészen félrebiccen,
köszön, s csikorgó dalba fog.
 
Borzong a szél is, összehúzom
új lámagyapjú szvetterem;
a hegygerincen, fönt, az úton,
Viracocha jár nesztelen.
 
Kezében Nap van, lángja átfog,
akár egy lágy viaszszalag,
s a lámpafények, mint az álmok,
egymás után kialszanak.
 
 
Cuzco, 2019. március 21.
 

Néma válasz

A teste, mint egy ógörög szobor, 
a kurta szoknya rajta tán merész,
ám kedves arca lázadón komor,
ha néha lopva két szemembe néz.
 
Eseng a csend, de mintha kérdené:
"Miért remél a vágyam parlagon?
A csípőm íve, és a térdemé, 
kecses bokám, miért is hagy vakon?
 
Nem értelek, hogy észre sem veszed 
a keblem duzzadó, szép halmait; 
éntőlem félsz? Vagy béna tán kezed,
miért vagy oly tartózkodó ma itt?"
 

Az Idő ormán mindig a Jelen

Az Idő ormán mindig a Jelen;
Hátunk mögött a Múlt síkja pihen,

Ha köré távlat-patina terem,
Felmagasodik,
Mint Történelem.

Ha nem sikerül nyomot hagynia,
Jön a feledés,
Mint entrópia.

Az Idő ormán mindig a Jelen;
Örök,
Változékony,
Megfoghatatlan...

Amit nekem nyújt az Élet

Amit nekem nyújt az Élet,
Azzal én boldogan élek.

Amit nekem nyújt, elveszem,
Ami meg nincs, nem keresem.

Családban és
Szerelemben
Megöregedhet az ember.

Ha majd egyszer indulni kell,
Gyermekeim temetnek el.

Isten látja, azzal élek,
Amit nekem nyújt az Élet.

Isten hallgat a szívére

Isten hallgat a szívére,
Tudja, sohasem lesz vége.

Elmúlik, ami csak divat,
Zörgő holmit sose sirat.

Amikor a távlat rozsdás;
Nincs fejlődés - csak változás.

Isten hallgat a szívére;
Zárt ablakon sose néz be.

Nem utánozni - élni kell,
Műanyag életre nem kel.

Folyik a Jövendő vére;
Isten hallgat a szívére.

Rablás

 
Mit elraboltam, régen elraboltam,
szép perceket, s mosolyból oly sokat;
úgy hittem eddig, kincsem nem valótlan,
de fájni kezdett, éjjel fojtogat.
 
Ilyenkor félek, mélyre, mélyre nézek,
kiszáradt torkom sajgó, rút meder.
Mint koldusbotra juttatott szegények,
zsákmányaimmal szívem elhever.
 
Mit adtam én? Mit adhattam cserébe?
Volt ember, hogy pár mondatom megértse?
S beérte volna tényleg ennyivel?
 

A nagy kaland

Miért szeressem azt, ki nem szeret?
Üres szavakra, mázra nincs idő,
fölösleges körökre nincs keret.
Ma még csapong a szív, ha sebzi kő,
akár a szárnyatört madár,
kit vágya majd aranykalitba zár.
 
A szíved, ó, a jó aranykalit,
oltalmazóm, reményt az ad nekem,
homályt elűz, szeretve andalít, 
velem repes, ha zengem énekem.
Szerelmi szent csodát, ha peng a lant, 
nekem te légy a végső, nagy kaland!

Aratás

H.Gábor Erzsébet
Aratás
 
Kalászos nyár van, megült a szél,
búzaszem pereg, színarany.
Izzad a homlok, peng az acél
tudja, hogy sok sok dolga van;
vágja a rendet, gyűl a halom,
munkára készen áll a malom.
Boldog a gazda, ünnepel -
ó csak az este jönne el!
Fáradt, de szíve mégis tele,
gazdag a termés, jó a mag,
Istentől áldott, dús javak.
Könnyet töröl le öreg keze,

Újra szól a dal

H.Gábor Erzsébet
Újra szól a dal
 
Mélyre rejtetted bánatod,
szívedben csendben meglapult
- sírni senki se láthatott -,
romokat őrzött ott a múlt.
 
Megfagyott minden, s némaság
pecsétje zárta ajkadat.
Lelkedben dúló nagy csaták
ölték meg minden szép szavad.
 
Aztán egy nap a fák között,
szeretet lebbent - fényt hozott,
s beléd egy érzés költözött,
amivel sorsod tartozott.

Maródi trend

Vidám kalandra hív a szűz papír,
de béna lett a toll? - zokogva ír! 
A klasszikusra sírva mond nemet, 
a lázadása szívzenét temet!
 
Miért a rím, a ritmus is minek?
A sznobvilágot más igézi meg.
A kézjegyed sokan mohón lesik,
de próza az...!  Csináld, ha jólesik!
 
Lehetne líra is, ha már tömör!
Emészthetetlen íz, tömény csömör 
a posztmodern – divat, maródi trend.
 
Lapozz tovább, a Versre mondj igent!

Attila, Baján, Szent István...

Attila,
Baján,
Szent István
Állnak őrt a Múltunk ormán.

Kiharcolták,
Megalkották;
Örökségük: Magyarország.

Voltak, akik nem akarták,
Mégis megmaradt az ország.

Akárhányan nem akarják,
Volt,
Van,
Lesz is Magyarország.

Attila,
Baján,
Szent István
Távol Múltban,
Kristálytisztán...

Európa közepében,
A Kárpátok gyűrűjében.

Évszázadok palástjában,
Szent Korona árnyékában.

Attila,
Baján,
Szent István
Múlt-palota Jelen-pusztán.

Oldalak