Le ne legeld a virágot,
arra kérlek, kiskacsám,
a megtépett, összerágott
kis árvácskák rínak ám!
De válassz egy szálat titkon
- nem oly nagy bűn az talán -,
névnapjára ott virítson
jó nagymamám asztalán!
2014. jún. 15.
Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár számos nyelven beszélt, de öreg korára némelyiket kezdte elfeledni. Különösen a latinnal állt hadilábon.
Ülünk a padon karnyújtásnyira,
nincs köztünk ismeretlen hajlat,
csordultig teltünk,
akár egy ásványvizes flakon.
Délibábképzetem vajon mit akarhat?
Aszalt szilvává soványodott létünk,
épp úgy, mint két kicsi mellem,
a ritmus is szabálytalan néha,
ez az állandóság maradt fedetlen.
Lehettem volna kedvesebb,
mutatós, mint holtakon az ünneplőruha,
valami egészen elkerülhetetlen,
ostoba mámor,
a mozdulatlan mindenek fölötti,
vagy a belőled szakadt indulat néhányszor.
Látod, az óceán is vízhalom,
Nyárba fordult már az év,
Jó az Isten kedve;
A ma világa nagyon eltévedt,
az ember rabja lett a pénzének.
Belül keresd kincsed, ott az érték,
tedd magasra az erkölcsi mércét.
Van útmutató, hogyan kell élned,
miért nem használod a térképet.
Sok valódi nemes cél van a mában,
ragyogjon elméd ennek tudatában.
/unokámnak/
Az őszirózsa ösvényre
papírtalpú bakancs vétke,
s Isonzó vezetett…
Te tiszta ózon, édes vagy,
akár nap éget, akár fagy,
Doberdó árka, vagy Kabul
homokján habzsolnak vadul,
de mit szippantott a baka,
ha közelgett az éjszaka,
s az iszonyatos harci gáz
rémképével félte magát?
Ypern felett az almafák
virágának halk illatát
a harci gáz, s aknák tüze
jaj, rettenetté elűzte…
Mysty Kata
Hála neked hálapénzem...
A pénzsóvár siet, szalad,
tartaléka szerény, apad.
Gond s baj-vizit nagyon zavar
torkom fojtja, nyelem szavam.
Oly nehéz az osztás, szorzás,
Napról napra nő szorongás...
Egészségem nem eladó,
a hálapénz "alávaló!"
Doktor bácsit arra kérem,
tegyen csodát, tegyen vélem!
Tönkre tettek, alig élek,
tönkre tettek szenvedélyek...
Kinek nincsen, - halálozó?
Nem adhat ő, gonoszkodó?!
Egészségem nem eladó!
Nem gyógyít a kínzó adó.
Hamuban szelektált lenyomatod rejtező emlék.
Feljajdult urnák, ledöntött piedesztálak
"elbujdokolt mielőtt felismerték..."
Zokogó zsebekben görcsbe tévedt ujjak várnak
Felsértett önérzeted már felismerhetetlen.
Az igazi ének álarcok mögé bújtak.
Leomolt mítosszal kesereg a Halál,
rozsda marja abroncs-szekerét
(sejtek, idegek rendje mikró- chipekben sarjad
Az élet örök. Géniuszok lettek a gépek.)
Hűtlenül elhagyta a végzet,(kiutat nem talál)
elvesztette "kereső kenyerét"...
A Kaszás, kaszájába dőlve állt,
Júniusi éjszakán
Felleg ballag Hold-csapán.
Mysty Kata
Kapaszkodunk
Szeretetbe kapaszkodunk
szeretethez ragaszkodunk,
kifosztók és kifosztottak,
bűneinktől megváltottak...
Szeretők és szeretettek...
engedőn vagy engedetlen,
Isten elől menekülők,
bajban újra istenfélők!
Zrínyi Miklós koncepciója, életcélja – a török kiűzése, Magyarország területi integritásának helyreállítása –nyilvánvalóan ellenkezett annak a bécsi hivatali arisztokráciának az érdekeivel, amelyik a birodalmat ténylegesen irányította. Ez a társaság időnként meglehetősen hathatós eszközökkel nyilvánította ki, hogy nem akar eredményes háborút a török ellen.
Tengernyi szürke kis veréb
csapong, csiripel hangosan.
A csapatban van az erő,
semmit sem érnek magukban.
Az ölyv, a karvaly az erő.
A halál nem jár hangosan.
Ők sosem szállnak magukban,
lombházba búvik a veréb.
Félnél-e télen, ha veréb
lennél? Sírnál-e hangosan,
ha fogy az étel, az erő,
kopár fák állnak magukban?
Csak sasok szállnak magukban,
falatnyi nekik a veréb.
Csivogj, kismadár, hangosan,
légy a tengernyi nagy erő.
Kihűlt szarvasok fölött összeborulnak farkasok,
könnyezve gyászos éneket üvöltenek.
Meghasadnak egek, hideg szívekbe fény ragyog
és az angyali lelkek vándorlásba kezdenek...
Bíborban-kékben ég az égi menedékhely
Árván-hagyott csillagok fénnyel ébrednek merészen
Játszva reménnyel, kísérteni Istent, és holnapot...
Ha a világ élni akar,
Tisztuljon a Szó;
Tűzliliom lángnyelvek simogatnak,
sejtelmesen fehér galamb száll.
Szemetekre virrad a hajnali gyöngy
tiszta fénnyel. Ragyogna a lélek
szentséges áhítattal; valóság jön el
Ostorozd magad halandó! Álnok sarja a földnek
lásd mivé lett az egy igaz ember!
Ám eljött Ő. Mégis. Szállhatna egekbe szabadon
árnyékot sem vet teste, vérfoltok csak a falakon
Szenvedj, alázkodj meg előtte,
amíg szelleme be nem tölt örökre!
Thalész a hét görög bölcs egyike volt. Mi jobbára a geometria kapcsán hallunk róla, az ókor még jobban ismerte. Számos történet keringett róla.
Búzavirág-szín kék az ég,
puha cseresznyehús ég a napon.
Borrá olvad rőt hajnalon
a fák ágai közt az alvadt vér.
Dús barackillat lengedez.
kemény termés csókolja a napot,
s világra hozza a gyermeket:
a féreg járta fekete magot.
Örök nyár rózsái nyílnak:
gránát szín vészfények zöld tengeren.
szirmukból nem marad írmag
múlnak mint a szivárvány s szerelem.
Milyen suta ez a délután,
perceit hullatja az estre,
csak úgy beszöktél a tél után
színehagyott életembe.
Nélküled a lelkem szürke ég,
torzonborz, pihegő gerle,
ha magasra tartanál repülni még,
akkor sem indulnék semerre.
Szivárvány-szádon fénylenék,
mint apró szentjánosbogár,
szép holnapunk vajon lesz-e,
ha elhinti utolsó sugarát a nyár?