Pókhálóként simul rám a jövőm:
körbefon a finom érintés,
izgat, s lassan átjárhat az öröm,
a sugárzó megkönnyebbülés.
Utam végén gáncsoltak törtetők,
lángom kioltani próbálták;
és sejtve, mennyire erősek ők,
félve bújtak az apró csodák.
Most végre elszámoltam velük,
igyekszem feledni a nevük.
Megbocsátottam gonoszságuk,
hogy életem legyen az enyém.
Csak szeretet áradhat felém:
véreimtől, s kik adják maguk.
Bem tábornok 1849. február 9-én, a Piski mellett vívott kemény és fordulatos csatában döntő vereséget mért a császári hadakra.
Mysty Kata
Csillag-halász
Nemrég jártam
fönn az égen,
Foglya voltam
csillag fénynek,
"Csillag-halász"
- mindenképpen
tisztem nékem,
- fényben élek.
Egy tök-lámpás
képe rémlett,
biztos vagyok
arra tévedt...
Sokat nem várt,
tüzelt reám...
meggyújt éjem,
nap ragyog rám.
Mysty Kata
A Most, a Lesz...
A Most hibázik.
Értetlenül
megállít...
Minden olyan gáz,
a Lesz meg' ámít.
Ha nem ép a lélek,
az eszed vét, ekképp
elvész - végképp!
Egy gondolat még,
egy kérdés ;- Miért?
A válasz árthat,
Csupán kiálthat!
A gonosz talán
kapitulálhat!
Mysty Kata
Pedagógusnapon
Pedagógusnapon
a Napom még szebben,
szememtől is ragyog.
Pedagógusnapon
muzsikáló szívem
is dobog felhangon.
Virágtól virágzik,
bennem tanár, gyerek,
tőle illatozik...
Csak a jóban, szépben,
épen gondolkodik,
- vígan, örömében,
hálatelt, jó kedvvel,
a nyár kapujában
az édes teherrel.
Hálát érlel a nyár,
a tudás még szomjas,
a szünetben sem vár.
Egy napja már,
És hallom egyre még;
Ó, te aranytalléros gyöngyöket adó
forrón gőzölgő, illatod áradó
betegnek gyógyír egy kanál belőled
vasárnap asztalon dísze vagy ebédnek.
Mutatod magadból, egyem a zúzádat
fel-feldobod olykor guszta far-hátad
kínáltatod magad, adod húsodat
s édes répa hozzá legfinomabb falat.
Lángoló kis piros égető levednek
kevés a levegő hűteni nyelvet
de nem bánom, majd lassan kóstolgatlak
vágyom szopogatni az összes csontodat.
Hosszú cérnametélt csusszan be a számba
SZÁZHUSZONHATODIK RÉSZ
Van, mikor jó a csend, máskor kiáltani kell,
falat építeni soha nem szabad,
tárd ki az ajtód, meglásd, bejön a fény,
ha engeded.
Ha sok rossz is ért, hinni kell a jóban,
hinni, hogy van még, ki őszintén szeret,
hidd el, hogy van, aki megfogja a kezed,
csak bízz!
Az éjszaka nem sötét, fénylenek csillagok,
a távolság közel hoz, a térben utazok,
ilyenkor érezd, hogy mindig veled vagyok,
ne félj!
Kezed nyújtod, és én megfogom,
adom neked mindenem, várd a holnapot,
nyújtom poharam, szomjadat oltom,
hát gyere!
Ami múlandó – zörög;
Csak az Igazság örök.
Véges e földi lét
Hintavers
Egyelőre mionden saját megjegyzés nélkül ide másolom az általam jelenleg késznek tekintett verset, de előfordulhat, hogy később nem a reagálásokban, hanem itt a fő szövegben teszek nélhány saját észrevételt.
Koltói piactér forgalmasabb sarkán
kőkemény korongot forgat meg a lánc.
Egy helyben tekerek pedálomat hajtván,
késélről sikong a szinkron szikratánc.
Táncolok magam is keskeny pengeélen,
mögöttem a tánckar: lábak erdeje.
Nem látom a fától, csak a hajtást érzem,
és egy törzsvevőm sem ágál ellene.
Gondterhelt a házas csiga:
a házasság mázas iga!
Az asszonynép mézes-mázas,
de csavaros, az már százas!
És biz ki is játszik velem,
a terhet már rég cipelem.
Ettől óvott mindig atyám,
mondván, rámegy ingem, gatyám.