NEGYVENNYOLCADIK RÉSZ
Aszály volt a Szaharában,
muszáj zűrös zavarában
szenved a fél Afrika.
Pípot kap a puputeve,
lám, a lombnak sincsen leve,
csípős lett a paprika.
Ételt, italt nem szül ötlet,
ennyi baj a bennszülöttet
már régen nem bántotta.
Fészket foszt egy fickó máshol,
napon sül a strucctojásból
hottentotta rántotta.
2014. márc. 8.
Mysty Kata
Kétsoros
Kórházba zár a fájdalom,
halál nevet sírhalmomon.
2x2soros
Családi ereklye
Bölcs, aki bölcsek által,
bölcsen ad, gazdag ízt!
*
Magvas gondolat-párnán,
családi ereklye szánakozván...
Négysoros
A tó mélyére néz a éj,
társát kutatja, a fényt...
tűzpiros szívben - rózsaág
vezeti útján, szinte száll.
Mysty Kata
Hat-sor hathat!
Mysty Kata
Életed lesz
Kóstolj bele, - az imádság;
ébreszt, altat, lelket táplál.
Érezted, ha jó az imád,
Isten rád jobban vigyáz...
Csillogsz mint fénylő erőleves,
krémes madártej, lágy kellemes.
Rezegsz, mint kocsonya,
ha tapintod, - tejes piskóta.
Ételed az! - Életed lesz!
És egy kipróbáltan jó recept.
Válaszd az életet!
Ne add fel soha a harcot,
győzd le önző akaratod!
Mit a Lélek szava sugall,
arra hallgass, az, az utad!
Megtisztítja látásodat,
nyit előtted távlatokat.
Útjelző a fénylő kereszt,
gyöngykapuja szeretetnek.
Azon által Mennybe léphetsz,
tiszta szívvel, hófehérben.
Míg rád ragyog a kegyelem,
válaszd bátran az életet!
Schvalm Rózsa
(2014-05-06)
Kertünk új virággal tele,
Új kis fák sóhajtanak,
Szélsebes vadlovak botlanak
árokban párkák, épp bontanak...
Levelek lebegnek delejjel
kegyetlen kegyelettel kenj fel.
Szerelmed szegekkel beverve,
könnyed hull parttalan mederbe.
Kőszíved kereszten kiszenved
fekete éjszemed diderget
Kezemet véresre tördelem
átkozott világom gyötrelem
Ha zenénk ritkán összecsendül,
vénülő testünk ifjúvá zsendül.
Gondolatunk egyszerre összeér,
hallgató némaságunk beszél.
Csókízű tavaszunk újra él,
májusi szél szerelemről mesél.
Hallani a kék-madár énekét,
ismerős dal, varázsa megigéz.
Rövid a dallam, bár csodaszép,
felszakadó sóhajjal véget ér.
Egy pillanat a csillagokon túl,
tavasz-vágyunk újra az őszbe hull.
Valamikor a XVI. században portyázó török csapat rontott egy magyar várra. A néhány száz akindzsi nagy zsákmányt remélt, de nem sok prédára akadt. A falusiak zöme jól elrejtőzött, vitték szegényes értékeiket, állataikat. A kontyos csak az üres házak zsúpfedeleire vethetett csóvát.
Büszke voltam egykor, kevély ifjú titán,
bölcs is tán, mint aki általlát a szitán.
Izomlepke, ki a gubóból kirágott,
s hittem, hogy megváltom egyszer a világot.
Hallgasd morajom, belőlem fakad,
sziklán bukik át, a sors benne van,
akkor idézd majd, ha kötél szakad,
s vér-borként ázik el a hetyke Nap.
Áldott terhedként tűrd szitokszavam,
(rózsa selyme és tövismarkolat,)
úgy legyünk, mint fejemen a hajam,
vagy bronzba vésett spirálkarcolat.
És míg viselős anya az éjjel,
hajnalt fialva az égnek térdel,
dalomra figyelj, s a szememmel láss.
Kutasd a belső felszínt, mélyre áss,
tudatom alá, ott minden Seás.
Összeillünk, mint tenger a stéggel.
Mysty Kata
Szeretve
Az anyaság szépsége
tesz igazi nővé,
Csak gyermekkel éden
az élet, s lesz teljes!
Csak szeretve nemzel
emberi magzatot,
kedves, édes terhet,
testedből új testet.
Világ világa az
anyaság-szerelem!
Alázatköteles
minden gyermekáldás.
Hála jár mindenért,
és hitbeli küldetés
vér szerint serkent,
az élet el nem vesz.
Engem minden kettéhasadt hajnal újranevel.
Amikor megcsókolom porcukor-homlokod,
az összes kínom, bűnöm megszégyenül.
Szívemmel halsz, míg tenyeremből eszel.
Amióta rájöttem, hogy egyedül
Istennek táplállak,
letérdepel bennem az alázat.
Hallgatok, és úgy viselem
szótlanságodat,
mint ahogy holt álmainkat tűri
takarónkon a selyem.
Hányszor képzeltem, hogy felém szaladsz,
s én leguggoltam, vártalak
kitárt karokkal - te nekem rendelt tünemény -,
hogy ölembe kapjalak.
Aztán nevetve utánad kiabáltam;
Ablakomon beleső
Csendes májusi eső
Nem lettem se nemes, se lovag, se vitéz,
csupán egy félbolond rímfaragó vigéc,
akit e rothadó világnak bűze fojt,
s kínjában csal mások arcára félmosolyt.