Mysty Kata
Estmagány
Kóborol az estmagány,
ő most egy füttyös vagány,
léptein jókedv hevül,
"szabadságán" jót derül.
Nincsen egyedül, ballag
a hold lelkesül, halkan...
Elkíséri, fel is kéri,
egy körtánccal be is éri.
NEGYVENNEGYEDIK RÉSZ
Globalizált, festett farát riszálja
A felszín,
A szó perverz,
Az agy beteg;
Mysty Kata
Makacs akarást ünnepel Tavaszunk
Drága Tündérhaza, magyar honunk,
Vágy súlya alatt szíved megszakad...
Mégis, mégis igaz Reményed fakad!
Hiszük Benned, megvan rá az okunk.
Fölöttünk égi kékségben ragyogsz,
csillagbúra alatt - vér - dolgos napunk,
Makacs akarást ünnepel Tavaszunk.
Jöhetnek bár az áprilisi fagyok!
Május; rügyringató, csábító nóta;
Orgonavirágzásban lilán szelídít,
Teher alatt kihajtott " Szóvirradat",
Nemzedékek mesélnek rólad!
Mindenek Királya
Hogy oldozd bűn – átok bilincsét,
hasonló hozzánk magad lettél.
Látásra nyitod lélek szemét,
hogy lelje meg elvesztett kincsét.
Süket fülét hallóvá teszed,
hogy az Isteni szót meghallja.
Benne szólaljon meg visszhangja,
mely hit útján békére vezet.
Hozzád mégis sokak hűtlenek
akkor is, ma is hitetlenül.
Értek gonosz, fájó ütlegek.
Bárányként áldoztad életed,
bűnös világért bűntelenül.
Ám sírból, életre kelt tested.
Schvalm Rózsa
Tudok nevetni rád, s bólogatni,
S inni szavaid szomjas ajkakkal,
Szép vörösre érted a szám festeni,
S szemöldöködet, ügyes ujjammal.
Ha sorolod nekem szerelmi listádat,
Ó, nevetek én elismerően,
S te visszanevetsz. Csak végre lásd az
Ezer kis halált halott szívemben.
Te azt hiszed, hogy jól ismersz engem,
- Víg, mint a reggel, könnyed, mint a hó - ,
De összes zűrös dolgom szívemben
Nem tudható.
A falból lépett ki, vagy fától vált el
a faluszélen, s onnan követett,
nem tudom már; csak abból vettem észre,
mezítláb rugdosta a köveket.
Különös, furcsa lett akkor az erdő.
Toboz zuhogott, kútba fény esett,
a pókhálókon szivárványos cseppek
hallgatóztak, s hollószárny verdesett.
A lábak halkan suhantak mögöttem,
de közelebbre sohasem került.
Némán kísért, fekete köpenyébe
ezernyi bánat hold - arca merült.
Kipi kopp, kipi kopp! Ámul az aszfalt,
ily csuda ritmust már rég nem tapasztalt!
Kicsi cipők sarka, indulj nyomába -,
iszkol a lányka, míg bírja a lába.
Áprily Lajosra emlékezve
(125. évfordulóján)
Szava halkan és dallamosan cseng,
a nosztalgia fájdalmas hangján,
az enyedi sokszínű táj felett,
s állva szilárdan Erdély talaján.
„A sík mezőkön, fényes fátylon át”
költői lelke emléktükrében,
kitárul egy csodálatos világ,
sugárzóan, festői szépségben.
Értette Ő, a madarak szavát,
bánatos, őszi búcsúénekét,
a völgyek és erdők sugallatát,
patak partjának hercegi csendjét.
A Tél semmivé lett;
Vajon mikor lesz a világ
Szerelemre érett?
—-
Kiskölykös torzsalkodás,
Alku pénzre, tökre;
Képernyőkről acsarkodik
A Föld minden ökre.
——
Kamaszos vetélkedés,
Gazdasági hajsza,
Világszerte ettől konyul
A Szabadság bajsza.
—–
Agglegény fontoskodás
Világot csal lépre,
Festett piacdémon helyett
SZÁZHUSZADIK RÉSZ
Valóság, vagy tán égi varázs?
Április a fáknak virágból szőtt fátylat.
Illatot harmatoz földerengő hajnal.
Ocsúdik a méhraj zümmögő zsongással,
beköszönt a reggel vidám madárdallal.
Álmot űz napsugár, ömleszti aranyát,
fénytengerben fürdik az ébredő világ.
Valóság vajh mindez, vagy tán égi varázs?
szellő repít szárnyán szívből hálaimát.
Schvalm Rózsa
(2014-04-03)
Hová tűnt az érthető szó?
Mikor halt meg a szép beszéd?
Miért kevés az olvasó,
s ki műveli anyanyelvét?
Másik nyelvet tudni mit ér,
ha a miénk közben satnyul?
Sár fröcsög rá, belepi dér,
magyar rosszul szól magyarul?
Szó-böffenet a társalgás,
mozaikszó az üzenet
két sorban, ez bevett szokás,
s mellőzik az írásjelet.
Rövidítés, idegenség
és burjánzó káromkodás,
ubi, pari, lájk, csetelés,
fület sértő hangsúlyozás
(Versem ötletét M. Kata és Joe hasonló témájú versei adták)