H.Gábor Erzsébet

Egy éve Veletek

Egy éves lettem itt a „Bércen” én,
dúdolva jöttem, s ma már dalolok,
a magyar nyelvért híven harcolok -
valóra vált egy vágyott, szép remény.

Tanárom lett itt néhány alkotó,
önzetlenségük sokat ad, s jelent,
jövőt magának kezdő így teremt,
beszívni mindent, s tudni volna  jó!

Inpeters, Joe, Tibor és Feri,
koruk már érett, mint a jó óbor,
versük lírikus, kötött, s nem „kóbor”,
tudásuk mély és művelt, mesteri.

NEGYVENKETTEDIK RÉSZ

Felelőtlen korban

Felelőtlen korban,

Bio-drónok között,

Amikor az erkölcs

Rongyokba öltözött,

S hazugságot áraszt

A médiatenger;

Mitől marad Ember

Korunkban

Az ember?

Talán a pénz,

A dollárok varázsa?

Talán a bankó

Isten földi mása?

Felelőtlen korban,

Globál-zivatarban,

Ezernyi arctalan

Gumi-perpatvarban,

Ordas álproblémák

Nyílzápora között

Vajon hogyan lehet

Embernek maradni?

 forrás: http://www.mek.oszk.hu/04000/04056/html/plakat/pdf/plakat1956_0292.pdf

Rémült ablakunkon nyújtózik az est,
könnyedén tartasz két látomás között.
Nem akartam én már a rettenetest,
de fénylő retinád visszatükrözött.

Fölém hajoltál, és ringott a végzet,

Ide kívánkozik József Attila egyik gondolata. Azért éppen Őt idézem, mert napjainkban József Attila neve címke lett, és a legtöbb esetben olyan „termékekre” ragasztják, amelyek az ő felfogásával semmiféle téren nem egyeznek. A legtöbb esetben köszönő viszonyban sincsenek.

NALA

Félénken jöttél,

Meghitt magyar Március

Újra itt terem,

Mysty Kata

Március 15.

Születésnap

Tavaszhangján szól az erdő,
tavaszt suttog a liget,
tavaszdalt dúdol a szellő,
duzzadó rügy integet.

Minden éled: barka pattan,
bújik jácint, tulipán,
cinege szól a lugasban,
rigó fütyül a nyárfán.

Vidáman fut a kis patak,
frissen csobog a habja;
fészkük` őrzik a madarak,
bimbózik az ibolya.

A levegő földillatú,
simogat a napsugár,
az éjszaka sem oly hosszú,
madárdallal virrad már.

Hozzád vágytam,

hazudtam érted.

Nálad jártam,

eső sem fékez.

Kezed fogtam,

szemed kéklett.

Csókod számban,

lelkem égett.

Boldog voltam,

bennem részed.

Hallom szavad,

nézem képed.

Vasútra szállt a vágy egy éjjel,
repült, repült a gyorsvonat,
pöfögve hetyke szenvedéllyel
cipelte, vitte sorsomat.

Kapaszkodott a büszke hegyre,
amerre fényt a Nap ragyog,
s vakítva szórja szét, de egyre
fakultak ott a csillagok.

Megálljt zihált a csúcsra érve,
a fényre éhes értelem;
de megfürödve, alkonyégbe
nyugodni mégse tért velem.

Ne tartsa ott a csúcs hiába,
ne fogja vissza őt a fék!
Feszült vasizma új igába;
s vetett a szurkos éjszakába
halotti szemfedőt az ég.

Mélyen a tél közepén ellanyhul a fény lobogása,

Álmokat, Életeket vastagon ellep a hó.

Mysty Kata
Kis fantázia-dal

Reményt kaszálva jár a hold,
nem csillagoknak udvarol.
Mosolyban fürdik, oly kacér,
azt mindig tudja célhoz ér.
 
Nap fájó fénye oda'fér,
és szikra éle hozzá'ér,
de meg nem gyújtja, égtől kék,
széltől a hosszig dísze ék.
 
Téli éj szalad a hóban,
fehér csíkoz, szél is nógat,
nyomban sikít jég a fagyon,
a hold is a napért rajong.

H.Gábor Erzsébet
Siettem hozzád
 

Megjöttél kedves? - már úgy vártalak!
Egyedül féltem, nem tudtam hol vagy,
reszkető szívvel néztem a Holdat -
köszönöm néked, most is áldalak.

Siettem hozzád árkon, bokron át,
töviság tépett, összekaristolt,
meredélyt mászni erőm alig volt,
teérted tettem - ó, ily ostobát!

Ki látott mondd ily balga szerelmest,
kit év közepén, forró éjszaka,
lélekszakadva űz a szív szava,
s édes álmából felkelni nem rest.

.

Sok sárguló levél kacéran táncolt,

míg szőlősor rejtette lépteink,

meztelen testünkön esőcseppek

nevették ránk az ősz hűvös könnyeit.

A vén diófa csak bölcsen hallgatott,

közben a sötét éj minket takart,

csillag-kereszt mögül Isten nézte

a lelkünkben fellobbanó lángokat.

Áradt belőlünk a szó, mint gyors folyó,

fürgén forgott a szépen szóló nyelv,

kályhánk fát ropogtatott, lobogó

tüze szádról, rám izzó csókot lehelt.

HARMINCHATODIK RÉSZ 

Glóriát emel fejemre a közöny,
s vérrózsákat szül csak kínlódásom.
Meddő próféciák az élet-vásznon
felfeslenek. Én hiányukat nyögöm.