Amint újra a közelembe érsz,
Arcom virul, a kedvem könnyűvé lesz,
S munkámba újra visszatér a Lélek;
Kevés a tér
nincs egy hely
egy félreeső sarok
ahova olykor elbújhatok
a levegőben vibráló elektronok
úgy érzem, nemsokára kitör a vihar
nem kell már sok idő, s akkor felrobbanok!
utána nagy csend, tisztul a levegő
széthulló darabjaim keringnek
úsznak a hatalmas térben
ringatózom szépen
a végtelen
űrben
Száztizenkettedik rész
Mysty Kata
A percek is órák
Hallgatag,
átkos most ez a tél,
jégszín.
Pereg álmos,
ónos eső.
A tetők hattyúk,
csak lépem a zegzugot,
és hogy utánam jöjj,
nem kérem.
Nyeljen a város,
majd az inas
csend nézi,
amint rám bús,
remegő zuhog.
Tedd ki a napra fekete ingedet,
s keverj napsugárból rá tarka színeket.
Sötét szemüveged törd apró szilánkra,
színes üvegen át nézz a világra.
Fogadd hát el a feléd nyújtott kezet,
s észre fogod venni, hogy van, aki szeret.
Tudom, mily erős a sötétség hatalma,
de győz a fény, ha lelked is akarja.
Budapest, 2014. 01. 23.
Még rakoncátlan, nyers
A friss Erő,
De néha már megáll a levegő.
Már felszikráztok,
Mint a csillagok;
Isten áldása Rajtatok
Ragyog.
Hit, tehetség boldog jövővé válik;
Vigyázzatok rá,
Éljetek sokáig!
A világ jelen-múlt kínjait nyeli,
Boldogságotok jobbá teheti.
A felelősség tisztességet hordoz;
A bátorság a hűség önmagunkhoz.
Akármilyen nyirkos idő jöhet;
Mindig nagyon jó látni
Titeket.
A fények kihunytak.
Elhalkult a város.
Éjjelente szívem
borzasztó magányos.
Mégsem szomorkodom.
Örülök a csendnek,
hisz alszanak most mind,
Akik engem vernek.
Ököl nélkül ütnek.
Mysty Kata
Sajátosan magyar?
Te vagy lelketlen,
akit szintén baj érhet?!
Szenvedsz a közönytől,
mint"kiütött öklöző"!?
Hidegtől dermedőn
befagyott evező!?
Jeges víz csapdossa,
Vajon mi az oka!?
Mentséged nincs erre;
ürömök meetingjén,
frázisok alanya mind;
sírásó búsmagyar.
H.Gábor Erzsébet
Csicsíja
Csicsíja babája - itt vagyok!
Idenézz, hoztam egy csillagot!
Csicsíja, csicsíja, úgy ölelj,
hogy ma a Mennyország jöjjön el.
Csicsíja, cseppecském, gyermekem,
vágyaid egekig elviszem -
Hold fia, gyönyörű kékmadár,
szárnyaló álmunkkal messze szállj!
A Göncöl szekere - nézd csak, ott!
Az aki hajtja, az én vagyok,
Te vagy a csikaja édesem -
repülünk, s nincs bennünk félelem.
Arcát elmosták tisztító esők,
elhordta minden órák pendülése.
Ha néhanapján újra nézem őt,
nem borzongatnak finom rezdülések.
Félholdba árnyalt arcívét látva,
szívdobogva nem gyönyörködöm többé.
Egóján a meghittség morzsája
is, régen, játszva tömörödött röggé.
Tépett vágyak pókhálófonalán
gubózta bábbá viruló szerelmem,
s az odaadás hullámvonalán
mindent elvett, amit kiérdemeltem.
Forrás:
http://domonyi.aries.hu/Jezus_tanai-Sumer_intelmek.html#.Ut-EYPuCvct
XXXV. Rész
Vegyél magadra,
mint legszebb ruhát
egy kivételes ünnepkor,
de ne is! Inkább
burkolj magadra
tarka rongyként
a hétköznapokon!
H.Gábor Erzsébet
Zenél a szél
Zenél a szél, a búja nagy,
szívemben fájó nóta vagy -
Urunk kegyelme el ne hagyj!
Feszít a szó, a néma nincs,
elveszett minden, semmi sincs,
szorít a sajgó, sorsbilincs.
Süvít a szél, s a fákra hág,
reccsen a fáradt, száraz ág -
vetetlen áll az árva ágy;
szobánk falán a régi kép
- ezer darabra törve szét -,
szerelmünk fényét őrzi még.
Hitünk vetélve itt hagyott,
Az összetett strófaszerkezetekkel olyan verseknél találkozunk, amelyekben a három alap-rímképlet (párrím, keresztrím, ölelkezőrím) közül legalább kettő kombinációja van jelen.
H.Gábor Erzsébet
Ha úgyis elveszed
Ha úgyis elveszed,
miért adsz, mondd, Uram?
Így élni nem lehet
- alatta elveszek -,
köved ha rám zuhan.
Ha eddig tart csupán,
minek a hit, remény,
ha adsz is délután
- s elhiszem én bután -,
este már nem enyém.
Ha lelkem nem dalol,
mire a lant nekem?
S ha senkit nem karol
- s a bánat rám hajol -,
mit ér a két kezem?
S a könnyem mondd minek,
Mysty Kata
Kis Éhenkórász...
Csupán sejthetem,
mi a sorsfordítás,
nem csak vágyakozás,
lelkünk; ég rejtjele.
Kék egem bánatából,
parányi rád is hull,
- hajszál, tűzben kihuny
minden bosszantás;
Annyi vágy-elegy,
íz is nyelvhegyen,
a szívem, s az Övé,
Éhenkórász rég!
Amint újra a közelembe érsz,
Arcom virul, a kedvem könnyűvé lesz,
S munkámba újra visszatér a Lélek;
Mysty Kata
Az Anya
A Megjelentre,
Urára vár.
Könny áztatja,
Szemén sír a homály.
Bár hinni tudná
a Jó Hírt!
Boldogítaná,
hogy szent, s igaz,
hogy való
a feltámadás!
Ha egy is, - elhinné,
csak egy tanítvány!
- Az Élő , nem halott már!
"Az", -mögötte - áll,
hogyan is láthatná?!
Szívét remegés
rázza. - De fáj!
Bárcsak érinthetné...
Azt, akit szült,
Egyetlen Egyét,
Sebzett szárnyú angyalt találtam
csapzott-falfehérre váltan
lélekdermesztőn. Ing a vállban
didergő szeretetéhben...
Anyja gyermeke keservében
szolgahűen, jajongó magányban.
Cserepes szemek sugarában
kifolyt könnyek homokdűnékben