Blogok

Robbanás

 

Kevés a tér
nincs egy hely
egy félreeső sarok
ahova olykor elbújhatok
a levegőben vibráló elektronok
úgy érzem, nemsokára kitör a vihar
nem kell már sok idő, s akkor felrobbanok!
utána nagy csend, tisztul a levegő
széthulló darabjaim keringnek
úsznak a hatalmas térben
ringatózom szépen
a végtelen
űrben

 

Tedd ki a napra...

 

Tedd ki a napra fekete ingedet,

s keverj napsugárból rá tarka színeket.

Sötét szemüveged törd apró szilánkra,

színes üvegen át nézz a világra.

 

Fogadd hát el a feléd nyújtott kezet,

s észre fogod venni, hogy van, aki szeret.

Tudom, mily erős a sötétség hatalma,

de győz a fény, ha lelked is akarja.

 

Budapest, 2014. 01. 23.

Gyöngyfüzér (Színjátszóim)

Még rakoncátlan, nyers

A friss Erő,

De néha már megáll a levegő.

 

Már felszikráztok,

Mint a csillagok;

Isten áldása Rajtatok

Ragyog.

 

Hit, tehetség boldog jövővé válik;

Vigyázzatok rá,

Éljetek sokáig!

 

A világ jelen-múlt kínjait nyeli,

Boldogságotok jobbá teheti.

 

A felelősség tisztességet hordoz;

A bátorság a hűség önmagunkhoz.

 

Akármilyen nyirkos idő jöhet;

Mindig nagyon jó látni

Titeket.

Sajátosan magyar?

  

Mysty Kata
Sajátosan magyar?
 
Te vagy lelketlen,
akit szintén baj érhet?!
  Szenvedsz a közönytől,
mint"kiütött öklöző"!?
 
Hidegtől dermedőn
befagyott evező!?
Jeges víz csapdossa,
Vajon mi az oka!?
 
Mentséged nincs erre;
  ürömök meetingjén,
frázisok alanya mind;
sírásó búsmagyar.

Csicsíja

H.Gábor Erzsébet

 

Csicsíja

 

Csicsíja babája - itt vagyok!

Idenézz, hoztam egy csillagot!

Csicsíja, csicsíja, úgy ölelj,

hogy ma a Mennyország jöjjön el.

 

Csicsíja, cseppecském, gyermekem,

vágyaid egekig elviszem -

Hold fia, gyönyörű kékmadár,

szárnyaló álmunkkal messze szállj!

 

A Göncöl szekere - nézd csak, ott!

Az aki hajtja, az én vagyok,

Te vagy a csikaja édesem -

repülünk, s nincs bennünk félelem.

 

Ő

Arcát elmosták tisztító esők,
elhordta minden órák pendülése.
Ha néhanapján újra nézem őt,
nem borzongatnak finom rezdülések.

 
Félholdba árnyalt arcívét látva,
szívdobogva nem gyönyörködöm többé.
Egóján  a meghittség  morzsája
is, régen, játszva tömörödött röggé.
 

 
Tépett vágyak pókhálófonalán
gubózta bábbá viruló szerelmem,
s az odaadás hullámvonalán
mindent elvett, amit kiérdemeltem.

Zenél a szél

H.Gábor Erzsébet

 

Zenél a szél

 

Zenél a szél, a búja nagy,

szívemben fájó nóta vagy -

Urunk kegyelme el ne hagyj!

 

Feszít a szó, a néma nincs,

elveszett minden, semmi sincs,

szorít a sajgó, sorsbilincs.

 

Süvít a szél, s a fákra hág,

reccsen a fáradt, száraz ág -

vetetlen áll az árva ágy;

 

szobánk falán a régi kép

- ezer darabra törve szét -,

szerelmünk fényét őrzi még.

 

Hitünk vetélve itt hagyott,

Ha úgyis elveszed

H.Gábor Erzsébet

 

Ha úgyis elveszed

 

Ha úgyis elveszed,

miért adsz, mondd, Uram?

Így élni nem lehet

- alatta elveszek -,

köved ha rám zuhan.

 

Ha eddig tart csupán,

minek a hit, remény,

ha adsz is délután

- s elhiszem én bután -,

este már nem enyém.

 

Ha lelkem nem dalol, 

mire a lant nekem?

S ha senkit nem karol

- s a bánat rám hajol -,

mit ér a  két kezem?

 

S a könnyem mondd minek,

Kis Éhenkórász

 

 

 

 

 

 Mysty Kata
 Kis Éhenkórász...
 
 Csupán sejthetem,
 mi a sorsfordítás,
 nem csak vágyakozás,
 lelkünk; ég rejtjele.
 
Kék egem bánatából,
parányi rád is hull,
- hajszál, tűzben kihuny
minden bosszantás;
 
Annyi vágy-elegy,
íz is nyelvhegyen,
a szívem, s az Övé,
Éhenkórász rég!

Az Anya

Mysty Kata
Az Anya

A Megjelentre,
Urára vár.
Könny áztatja,
Szemén sír a homály.
Bár hinni tudná
a Jó Hírt!
 
Boldogítaná,
hogy szent, s igaz,
hogy való
a feltámadás!
Ha egy is, - elhinné,
csak egy tanítvány!
 - Az Élő , nem halott már!
 
 "Az", -mögötte - áll,
  hogyan is láthatná?!
 Szívét remegés
rázza. - De fáj!
 
    Bárcsak érinthetné...
Azt, akit szült,
Egyetlen Egyét,

Oldalak