Blogok

Isten magyarnak teremtett

Isten magyarnak teremtett,
Adott
Hazát,
Hitet,
Nyelvet.

Van
Múltam,
Jelenem,
Álmom;
Van mit őriznem,
Szolgálnom.

A múlt örök, élő emlék,
A jövő szent
Kötelesség.

Globális fölény idején
Nemzet-jövőben hiszek én,

Világpénz-uralom helyett
Békés, boldog
Nemzeteket

Álmodok ébren járkálva
Egy sokkal szebb, jobb világba.

Közben leng a csalafinta
Világ eszme-mérleghinta...

Van jelenem, hitem, álmom;
Létemmel
Hazám szolgálom.

Izmus-zsákutcák világa, Európa újkora

Izmus-zsákutcák világa,
Európa újkora;
Lelkes-robogva haladunk,
Mégse jutunk sehova.

Felvilágosodott főkre
Kacsingat a szürke ég,
Kicsinyes izmuskodásban
Kérődzik a bölcsesség.

Szegény csalódott valóság
Kuckóba húzódva sír,
Fontosabb lett nála, hogy ki
Kitől idéz, ki mit ír...

Izmus-zsákutcák világa,
Affektál a sok kacat;
Kizsákmányolt tömegekre
Doktrína-sereg kacag.

Mesterkélt teóriáktól
Pörkölt lesz a cibere,
Mindent eltakar a semmi
Összefüggés-rendszere.

II. Konrád német-római császár monológja a kapuvári csata után

Magyarország kellett volna...
Talán Isten nem akarta...

Európa - piros alma;
Német nemzet birodalma,

Mint Isten önjelölt karja,
Mind birtokolni akarja!

De ez az István mit képzel,
Hogy ellenállni merészel

A jogos hódításomnak?
Majd szorul emiatt holnap!

Európa ura vagyok,
Kegyelmet sohasem adok!

Vágy akar,
Valóság temet;
Szétverték a seregemet.

Tegnap:
Enyém Pannónia!
Most meg:
Sine militia...

Megvertek minket,
Bécs oda;
Gyász van,

Egy új korszak felé tartunk

Egy új korszak felé tartunk,
Félig már benne is vagyunk.

Időnk már Titkokkal telve,
De még nincs megkeresztelve.

Az ócska globális ballaszt
Kínjában visszahúz, fullaszt.

Régi már omlik, új épül,
Vagy megcsúnyul,
Vagy megszépül...

Isten nem tervez előre,
Rajtunk áll, mi lesz belőle.


 

Isten nem ad bizonyságot

Isten nem ad bizonyságot
Profán értelemben,
Helyettünk sosem cselekszik,
Mert azt
Magunknak kell.

Nem hagy gránit útjelzőket
Számunkra az
Úton;
Mert
Magunknak kell
Átlátnunk hamison és rúton.

Nem taglalja, hogy a
Hitet,
Kik, mennyire mérték;
Nekünk kell
Éreznünk, hol van
Az igazi
Érték.

Nem a pontos idézetet,
Csak a
Lelket nézi;
A kicsinyes dogmagyártó
Mindig félreérti.

Profán elmék ateizmus
Nyílzáporát ontják,
Hiszen profán értelemben

Csacskaságok

 
Már szót értek a fákkal, szót a virágokkal,
csacsogok a paddal, ha Nyár rá helyet foglal; 
szólok a madárhoz és szólok a szellőkhöz,
felhővel locsogok, mert kergetőzve öntöz.
 
Asztalhoz suttogok, hogy girbe-gurba lába;
reccsen, míg felesel: a rücsköktől nő bája! 
Megesik ám...csevegek szendergő árnyakkal;
még elhiszik nekem, a Fény halódik nappal.
 
Titkokat motyogok arcom-csapta huzatban;
felhevült fejemnek dallama zsong fulladtan -

Az Otthonunk, világunk közepe

Az Otthonunk, világunk közepe.
Életünk százszor szentelt
Temploma,
Érzéseink hona,
Szentély,
Ahová rajtunk kívül
Csak az
Istennek van bejárata.

Másoknak?
Kis ház, ahol mi lakunk,
Itt öregszünk,
Szeretünk,
Alkotunk,
Nem is sejtik,
Hogy másé nem lehet;
Nem birtokolhatja el senki más
Az érzelmeket.

A Boldogság, s az
Élet helye;
Az Otthonunk,
Világunk közepe.

Mások csak menekülnek
Önmaguk elől,
S az életük időnként romba dől,
Hajszolják magukat

Mi az Élet?

Mi az Élet?
Itt van bennünk,
Lábaink elé terül,
De fogalmak ketrecébe
Bezárni nem sikerül.

Mi az Élet?
Hogy érezzük,
Ahhoz nem kell ráció,
De nincs, és nem is lesz soha
Pontos definíció.

Mi az Élet?
Ösztönünkkel
Érezzük, ha szembejön;
De dogmákkal szóba sem áll,
Azoknak nem is köszön.

Mi az Élet?
Nekünk minden.
Az Idő és mi magunk;
Születünk,
Élünk,
Szeretünk,
És a végén meghalunk.

Mi az Élet?
Nem tudjuk, de
Megérezzük, hogyha kell,

Vonásnyi

 
Szemedből elszökő remények
nyomába értem, hallgatom,
hogyan búsong az őszi ének
vonásnyi, száraz ajkadon.
 
Mesél a szél konok fagyoknak,
törékeny ágakon vacog,
magányos csendbe ágyazódnak
a múlt köré csitult napok. 
 
A kéklő est szobáit járod, 
csillagfény hűl a vánkoson, 
hitem tüzét s a szép világot, 
anyám, szívedbe álmodom. 

Tavaszias, enyhe télben

Tavaszias, enyhe télben,
Hideg, de nem fagyos szélben
Búcsúzik az év.
Eltűnik majd a múlt-árban,
S hamarosan a naptárban
Megújul a név.

Tavaszias, enyhe télben,
Udvarias napsütésben
Jelen-kikötő,
Vöröslik az Idő orma,
Távolban már új vitorla:
A még szűz
Jövő.

Tavaszias, enyhe télben
Emitt pokol,
Ott meg éden,
Ki-ki mire vár,
Nem Isten küldi,
Csak nézi,
Magát ki mire ítéli,
Mindig az dukál.

Tavaszias, enyhe télben,
Mindig csak félig van ébren

Charles Baudelaire: Holdbánat (fordítás)

Charles Baudelaire: A holdbánat

Az esti holdvilág oly bávatag hever le,
mint lenge hölgy, ha hívja párna halma tán,
de gond emészti, édes álma hagyja cserbe’,
kezével ott matat ma melle hajlatán.

A fellegek fehér havának égi hátán
elandalog, körül tekintve bujdokol
a tágas messzeség ezer csodája láttán –
azúr mezőn fehér virágözön bomol.

De néha, néha bánatába fúlt titokban
a földgolyóra néma könnye cseppje pottyan.
S a bús poéta átvirrasztva éjszakát

Karácsony szellemisége

Karácsony szellemisége
A Szeretet
És a Béke.

A karácsony lelkünkben él,
Minden mosolyunkba befér.

Nem a fogyasztás, ajándék,
Csak a türelem, jó szándék

Tehet pokrócot bársonnyá,
Bármely napot karácsonnyá.

Ha körülvesz a
Szeretet;
Bármikor karácsony lehet...

Ahol Szeretet,
Ott Béke;
Ez a karácsony értéke.


 

Három király csakazértis

Három király csakazértis
Most is útra kell.
Csordában jár ma a "lehet",
Viszont Hinni -
Kell.

Három király csakazértis
Jézust keresi,
Mit sem számít, hogy a zöm a
Profitot lesi.

Három király csakazértis
Felszegi fejét,
A Megváltás a világban
Itt vár,
Szerteszét.

Három király csakazértis
Csillagot figyel;
Nem a fogyasztás az, ami
Üdvösségre lel.

Három király csakazértis,
Örökké keres;
Attól, ha sok görbe van,
Még lehet
Egyenes.

Oldalak