Blogok

Félévszázados régi Tavaszok

Félévszázados régi Tavaszok
Emléke még a lelkemben ragyog.

A hó után,
A hosszú tél után...
Bágyadt fényben merengő délután
A ház udvarán...
Akkor mondta azt először Anyám:
"Istennek hála, most már vége van,
A hosszú télnek most már vége van,
Tavasz jön, kisfiam."

Csodára várva néztem szerteszét,
S hallani véltem
A születő
Friss Tavasz
Neszét...
És ünneplőbe öltözött a lelkem...

Az a délután még mindig sajog...
Félévszázados régi Tavaszok...

Azóta ünnep minden Kikelet...

Zsongoló

 
Halkuló szívverés,
gyengülő ütemek -
kevés már az erőm,
amivel üzenek.
 
Elcsigázott szavak
kúsznak le torkomon -
kacag rajtam a szám,
míg betűm korholom.
 
Lenyelve mondatom
ízetlen és száraz -
szomjazom a Napot,
mi fényébe ágyaz.
 
Feltölti a lelkem,
betakargat lágyan -
lebben lepedője,
simogatja lábam.
 
Érzem, ahogy átjár,

Nagy változások küszöbén

Nagy változások küszöbén
Reszket a Kegyelem,
Vakarja borzas ősz fejét
A vén Történelem.

Marad-e élhető világ,
Vagy jön valami más?
A fülhallgató tudja-e,
Mi az identitás?

Nagy változások küszöbén
A végzet tán morog;
A Jövő még nem létezik,
S a Föld tovább forog.

Időn túli varázsködben

Időn túli varázsködben
Mítosz szent madara röppen.

Puszta mulandóság nélkül
Lényeg profánná nem vénül.

Csillámló fényű Sejtelem
Alkot határt fenn a Hegyen.

Időn túli varázsködben
A Lét önmagára döbben.

Idő bilincsei nélkül
A Lélek soha nem évül.

Onnan semmit el nem veszünk...
Mindig,
Mindig
Hozzáteszünk...

Isten kegyelme nem csökken
Időn túli varázsködben.

Ahogy nézlek, gyermekem

H.Gábor Erzsébet
Ahogy nézlek, gyermekem
 
Ahogy nézlek, gyermekem,
könnyeimet nyeldesem,
s felrémlik egy szép emlék,
mintha te most én lennék,
 
ahogy fogod fiadat.
Az a legszebb pillanat,
mikor szemed ráveted.
Szereteted eltemet,
 
betakar, s csak azt látom,
nincsen szebb e világon,
mint egy anya mosolya.
Karod puha nyoszolya;
 
körbefonja kincsedet,

Hosszabbodik már a Nappal

Hosszabbodik már a Nappal,
Rövidül az éjjel;
Ülünk az új kor nyergében
Régi szenvedéllyel.

Minden globalizáció
Akkor lehet áldott,
Ha meghagy és tovább épít
Nemzetet,
Családot.

Sanda profán pénzhatalom
Mindhiába dörmög,
Liberális agyrémeit
Elviszi az ördög.

Hosszabbodik már a Nappal,
Rövidül az éjjel;
Ami ép az Életben, az
Nem zuhanhat széjjel.

Ami múlandó, az mindig
El is múlik végül;
A Jövendő tornya mindig
Múlt-alapra épül.

A matricák kibékülése

Fénytelen arcon ikon-vigyor ül,

összeveszést követőn hegedül.

Szinte a kép zene, szól is a dal,

általa vén mosoly is fiatal.

 

Hírt visz a szél, hoz a langyos idő,

melyre te vagy csak előfizető.

Vágy ragyogó rügye bomlik a fán,

ága karod, felemel szaporán.

 

Sándor, József, Benedek

Sándor,
József,
Benedek,
Várjuk már a meleget...
Januárban,
Februárban
Fagyoskodtunk eleget!

Fújnak a hideg szelek,
Hozzátok a meleget!
Verőfénnyel,
Napsütéssel
Legyen a Tavasz kerek!

Szél fúj
Vagy Tavasz ragyog,
Várjuk a szél holnapot,
Sándor,
József,
Benedeknek,
Kívánunk most
Szép és boldog
Névnapot!

Becsüld a hazát magyar!

Becsüld a hazát magyar!
 
Becsüld a hazát magyar!
Itt szentek vére hullt.
Minden talpalatnyi föld
Titkot őriz, s rád figyel a múlt
 
Mint farkas a vermét
Ha tele van kölyökkel
Védjük úgy nemzetünket,
Foggal, körömmel…
 
Óh, Kossuthok, Petőfik,
Aranyok, Vitézek, hősök
Istennek, Hazának oly
 
Küldjetek égi jelt erőt
Mit Isten küldene
Mely bírna a honfigőggel,

Hibbant szelek örvényében

Hibbant szelek örvényében
A világ látszólag tétlen.

Az ördög bohóccá révül,
Istent leigázni készül.

Cukros kanállal méreget
Önfelszámoló mérgeket.

Hibbant szelek örvényében.
Fehérré korhad az ében.

Oltár helyett korhadt teknő -
Már nem négy a kétszer kettő...

Nyegle profán rázza a Hit
Meg a világ alapjait.

Hibbant szelek örvényében
Török, tatár támadt régen.

Ma az öltönyös pénz-tatár
Birodalomról prédikál.

Jövőt nem ad kommersz bőség,

Egykori szabadságharcunk

Őseink sokszor harcoltak
A Hazánkért - emberül;
Küzdelmeik bennünk élnek
Kitörölhetetlenül.

Egykori szabadságharcunk
A lelkünkben él tovább,
Ott még ma is rohamoznak
A rég halott Katonák.

A Hazáért élni dicső;
A Hazáért halni - jó,
Előttünk megy a zászlóval
Damjanich vagy Bem apó...

               *

Egykori szabadságharcunk
Áldó keze ma is rajtunk.

Amíg lelkünket átjárja,
Nem fulladunk a világba.

Nemzetünknek útravaló;
Megmaradni
És élni jó.

Illyés után egy mondat

 
A béke is hord küzdelmet, csatát, 
minden érdek 
védi az igazát, 
Fekete s fehér közt van szín ezer, 
de tudd, egy elvhez 
ragaszkodni kell.
 
Tudd meg, okos ember nincs eleve, 
a tudást nem pótolja semmi se, 
de rossz kézben 
gyilkos fegyver lehet, 
mi pokoli, szűk jövőbe vezet.
 
Tudd meg, ma is 
csak úgy lehetsz boldog, 
hogy ha nem fél szívvel végzed dolgod,  

Egyszer majd én is elmegyek

Egyszer majd én is elmegyek;
A vén Idő csapja csepeg.

Minden napnyugatra kerül;
A Lét mítosszá nemesül.

Apró minden földi zálog;
Mindig lesznek hóvirágok.

Túl határán minden Szernek
Sajnálnak
Vagy irigyelnek.

Nap nap után csendben pereg;
Egyszer majd én is elmegyek.

Oldalak