Blogok

Csillagtalan éjszakában

Csillagtalan éjszakában
Dörmög November apó,
Mert neki meleg ruhákat
Nem varr az Idő-szabó.

Hisztériás hajnalokon
Fagyos, vén könnye pereg,
Derengő horizont-párnán
Ködöt fújva didereg.

Novemberi lelkületben
Mereng a kései Ősz,
Dinnyefölddé fakul a Múlt,
S a Jövő a dinnyecsősz.

Csillagtalan éjszakában
Vén Hold búsan hegedül,
Sötét novemberi égen
Csillagtalan-egyedül.

Csillagtalan éjszakában
Csöndesen dúdol a szél,
Halandzsa-jelenben régi
Szép szavú Múltról regél.

Még infarktus előtt vagyok

Még infarktus előtt vagyok,
Temetőre nem gondolok.

A hétköznapi frász-sereg
Még lábam előtt hentereg.

Védőpajzsom a Szerelem,
Akárki packázhat velem.

Még infarktus előtt vagyok;
Középkoromban ballagok.

A Jelen még belém mélyed,
Csak azért is szép az Élet.

Elmúlásra nem gondolok;
Még infarktus előtt vagyok.

Látófélben

 
Meg kéne állni, szétnézni kicsit,
amíg van látni, csodálni való -
hamarost lehull, ránk tapad a hó,
a nyárt-sóhajtó szellő is frigid.
 
Hűvös utakon, bundáknak táján
szívekbe dermed a holnapi vér -
zúzmarán siklik a fess "napfivér",
jégszobrot farag itt benn a sátán.
 
Meg kéne állni, szétnézni kicsit,
amíg van szemünk és látunk vele,
s lüktet pulzusunk élénkebb fele -
... amíg az égBolt naponta kinyit.
 

Hétköznapi lomha próza

Hétköznapi lomha próza;
A gond az ördög matróza.

Fekete, mondja a rege,
Minden bürokrata ege.

Groteszk napi gond-seregek
Felett kaján idő lebeg.

A profán márvány tán - agyag,
Líra halála - az anyag.

Disznóvá lesz a rossz kondás;
Hiú minden semmitmondás.

Képmutató szó-mimóza;
Hétköznapi lomha próza.

Végső számvetés

Végső számvetés
(Villon ciklus)
 
Megírtam hát a Testamentumot,
strófáit a vak sors kimérte,
ha temetnek, kerüld a templomot,
hisz minden szusszanás megérte,
mit szerelmek tüzében leheltem,
nem voltam sohasem áldozat,
az életet is tréfára vettem,
a sír is be, tréfásan fogad.
 
Csaltam, loptam, de nem voltam hazug,
életemnek megvolt az ára,
a nőcskék nekem kellették maguk,
nekem zörgött a cella rácsa,

Bolyongok

Az időtől elszakadtam,
bolyongok a semmiben,
veszek egy jó faliórát,
és az időt én mérem.

Veszekedés lesz belőle,
az időtől elszakadtam,
miért térek vissza hozzá?
Megszégyellhetem magam!

A semmiben bolyongani:
szép kirándulás,
olyan jól érzem magam:
környékez az ájulás!

Megjavulok, s visszatérek,
mérem tovább az időt,
a hirtelen bolyongásért:
büntetik a tekergőt!

Haza-mécsesünk

Haza-mécsesünk pislákol,
A füstje fanyar,
Múltjában megkapaszkodva
Tartja a Magyar.

Tartjuk, hogy ne szórhassa az
Idő szerteszét,
Hogyha elvész, attól kezdve
Céltalan a Lét.

Tán a jövőben nem csupán
Gyász-gyümölcs terem,
Gigantikus hullámverés
A Történelem.

Haza-mécsesünk halovány,
Lángja lekonyult,
Mélységes barázdákat vájt
Testébe a Múlt.

Most is belep minket régi
Nagy bajok pora,
Nem hevertük ki a török
Pusztítást soha.

Függetlenségért véreztünk

Digitális élet-csapda

Digitális élet-csapda
Az Életet csak - ugatja.

Az Élet "zöld aranyfája"
Nem fér a fájlok tárába.

Sohasem lehet reális,
Ami csupán - digitális.

Digitális élet-csapda
Sok naiv lélek - becsapva.

Léttől messze elszakad a
Digitális bürokrata.

Digitál valóba túrhat,
A szögletes is gurulhat.

Bizonytalan már a mérték,
A hülyeség lett az érték.

A Lét minden területén
Lubickolhat már a kretén.

A világra felleg tolul,
Józan ész - barlangba szorul.

Üresség

 
 
Mintha téli hálót szőne már a nap,
bőre pergamenfehéren rátapad,
s míg alatta széthull őszünk kelleme,
elzokogni annyi mindent kellene.
 
Lusta rend hevert el kint a kazlakon,
fáj a szó, s ha itt-ott megkapargatom
s eltolom a felszín gyenge léceit,
félek, nem lelem, mi újjá lényegít.
 
Úgy növekszik bent a csend, s a ház körül,
ablakomra szürke fénye rákövül,
és csak írom, egyre írom holt dalát,

Sárgul a juhar levele

Sárgul a juhar levele,
Hanyatlik az év is vele.

Novemberi köd-vakarcsok
Mögött születő Tél harsog.

Őszutó dér-könnye pereg,
Csípősebbek a reggelek.

Sárgul a juhar levele;
Minden árulás fekete.

Köhög a propaganda-tél,
Hazugságot csóvál a szél.

Perverz, halott tőzeghalom
Az épülő birodalom.

Sárgul a juhar levele;
Ősz a döntések ideje.

Ha bárkik bármit akarnak,
Megmaradunk-e magyarnak...

Ősz a döntések ideje;
Sárgul a juhar levele.

 

Szent bosszú

Én legyek püspök? – motyogta Márton – 
Méltatlan vagyok, erre Uram! 
Kardomat barbár vérébe mártom, 
lelkemnek üdve árnyba zuhan.

Bízzanak meg egy bűntelen lelket, 
aki a dolgát úgy végzi majd, 
koldusként böjtöl, álmot nem kerget, 
érdekből soha nem csinál bajt.

Ludam óljában most elrejtőzöm, 
amíg ott bent a konvent zabál, 
vén a bizottság, keresni győzzön, 
napestig engem meg se talál.

Őszi bál

Sokáig tűrték rút porát a nyárnak,

ma tarka gálaöltözetben állnak.

Míg jő a vén zenész, a társaság kivár,

de végre érkezik, nyakán gitár.

Tudott dolog talán, az ősz s a bú rokon,

a dal zokogva peng a húrokon.

 

E halk zenére sírva így mulatnak,

megadva módját minden mozdulatnak,

akár ha börtön árva foglya vár csodát:

kegyelmet, égi fényt s az otthonát.

Nekem az erdélyi magyar honfitársam!

Nekem az erdélyi magyar honfitársam.
Van annyira magyar, mint én vagyok,
Sokszor még magyarabb.
Nekem hétköznap,
Szülői örökség,
Neki: Valami más..
Bátor és szent
Kockázatvállalás.

Nekem az erdélyi magyar honfitársam,
Akármit béget szégyen-birka nyáj,
Románozzon a nyegle naplopó,
A pénzbohóc,
A hazaáruló,
Sohasem fogom megtagadni őket.

Nekem az erdélyi magyar honfitársam.
Területrablás nem teszi románná
Azt, aki lelkében magyar marad.

Nekem az erdélyi magyar honfitársam,

hiábavalóság

 
bukott bölcsességek
szóval-vert mezején
ketten tartunk még ki
(kőszobrok) te meg én
 
mindenütt sebesült
közhelyek hevernek
kezek, lábak nélkül
egyik sem nevelget
 
minek erőlködnünk?
az idő ránk céloz -
lábnyomunkban a gaz 
szellőt sem palléroz
 
(2017. október)

Őszi hangzatok

H.Gábor Erzsébet
Őszi hangzatok
 
Kereng a szél, süvítve hordja szerteszét 
a sárgaréz avart - oly árva már a part! 
Idézve régi álmait, danáz egy elvetélt mesét,
egy bús rigó a fán - ma elsiratja azt, mi elveszett.
 
Borong az ég, a Nap sugára gyenge már,
körötte szürke köd szitál, szemébe fú 
az őszi szél. A fák között a fénye szőke repceár.
A fürj is méla dalra kél. Imák, szerelmi hangzatok!
 
(A verset, Máté Sándor:Záró akkord c.

"A Testamentum "

"A Testamentum"
(Villon ciklus)
 
I.
 
Az életből az őszi sár ragadt rám,
magányomat a Kaszás kíséri,
őszen ülök az utolsó falatnál
s utcalány a pénzemet sem kéri,
sápadni látszik fölöttem a csillag,
mi egykor rám dobálta lángjait,
ajánlom lelkem az égi kocsisnak, 
s az út sarának sorsom láncait.
 
II.
 
Ifjonti szívvel féltem a haláltól,
és mikor gyertyafényes este lett,

Oldalak