Blogok

Utólag

 
Mi lesz majd utánam? Mi lesz, ha nem leszek?
Fog még érni szőlő? Zsongnak fürtjén legyek? 
Kéz, amely szüretel, mondd, marad-e elég?
(Hisz enyém föld-falta, csúf kukac-eleség.)
 
Milyen lesz a liget? Nőnek tovább erdők?
(Remélem síromnál szarvashiba "felbőg".) 
Nyár torkán lecsúszik akkor is a hőség?
És ríttok ugyanúgy, hogy mikor jön bőség?
 
A barack - fenn a fán - hamvas lesz azután?
(Miközben senki sem hív már így: anyukám.) 

Túl az ötvenhetediken

Túl az ötvenhetediken
Toll és a kar ritkán pihen.

Tervek épülnek rakásra -
Még van Idő folytatásra.

Van család, lehet élhető,
Célt, értelmet adó Jövő.

Túl az ötvenhetediken
Koromat könnyen viselem.

Társam holtig a Szerelem;
Túl az ötvenhetediken.

Március, titkok hava

Március, titkok hava,
Kikelet szülőhona,
Márciusban új Élet terem,
Márciusban sebességet vált a
Végtelen.

A világ újra kerek,
Boldogok az emberek,
Alkony szélén
Rongyos végzet
Nyekereg.

Újra itt a Kikelet,
Újra tervezni lehet,
Tudjuk, hogy az
Isten minket
Még szeret.

Őshonos vagyok

Őshonos vagyok. A Tisza menti fák 
lágy öléből megszületve, hittem, én
majd együtt rezeghetek a Földdel is.
 
Újszülött lélekkel, ittam még a fényt,
és nekem ragyogtak fönt a csillagok,
s bennem élhetett a nyári boglyacsend.
 
Ám azóta nem hiszek már semmiben,
sejtem, mily maró lehet az éjszaka,
s túl gyakran tapos belém a lét maga.
 

Márciusi estén

 
Új Tavaszom ébred, nyújtózkodni hagyom.
(Adománya nekem igen becses vagyon.)
Növekvő hajtások pattintják a földet -
ébresztő, ébresztő, mutassatok többet!
 
Álomból, kómából Nap ecsetje költ fel.
Megfesti a Kertet sárgával és zölddel.
Aprócska bogarak csatasorban járnak.
A rózsatöveknél fürge árny vadászgat.
 
Ugrál erre-arra, boldogan szaladgál...
Bohókásan szökken mindegyik falatnál,
majd (elunva mindezt) felpattan a fára -

Fény csorog

Tavaszról álmodom már nappal is,
az éjszaka virágmezőt szövött,
még itt lebeg lehunyt pillám mögött,
mint illatterhes, csöppnyi galaxis.
 
A fák között dühödt vihar dohog,
s a hegytetőn fehérlő hólepel,
felizzik, napsugárban eldelel,
s reám, Isten kezéből fény csorog. 
 
 

 

A VADKANRA FOGOTT GYILKOSSÁG (Hogyan halt meg Zrínyi Miklós?) - 53. rész

53. Rész

 

Voltaképpen megértem a könyv két szerzőjét. Ők igyekeznek hinni a vadkan meséjében, ezért pedig, ha törik, ha szakad, ártatlannak kell látniuk Pakát és Maglianit.

 

Csakhogy…

 

Nem ártatlanok. Ők Zrínyi Miklós gyilkosai. Nem érdemelnek könyörületet, sem együttérzést.

 

de hiába, mire Bethlen Miklósék is megjönnek az erdő széléről a kocsival, már késő, Zrínyi elvérzett.”

 

Kollektív Tudattalan - a Lélek Szent Fellegvára

Túl határon,
Hamis álmon,
Anyagiság-délibábon,
Ahol a profán köddé lényegül,
S a világra csend-paplan terül;
Túl minden csüggedt, hallgatag koron,
Magasodik
Az Orom...

Fényes,
Titokzatos
Anyagtalan...
A Kollektív Tudattalan...
Bennünk sugárzó messzi partokon,
Az Orom...

Messze távol,
Egészen közel...
Ahol
Múlt,
Jelen
Együtt figyel,
Együtt énekel...

Múlt,
Jelen,
Jövő
Együtt ünnepel...

Éltre - halálra,
Békére - csatára,

Könnypatak

Kék eget ringat gyöngyöző patak,
Kanyarog a part, útja port kavar.
Néhol még avar csöndjében matat
mocorgó tarack. Némaság halad
az úton, halat keres , vár a sas,

Kavics, kő akad a lábam alatt,
Állok egymagam, fogyva fogy szavam,
Egyre csak folyik így a könnypatak,
Medernyi bánat moraja halkan
Suttogja, - fájhat, a szív megszakad.

Mysty Kata: Könnypatak

Kék eget ringat
Gyöngyöző patak.

Kanyarog a part,
Útja port kavar.

Néhol még avar
Csödjében matat

Oldalak