Blogok

Egy szegény elnyomott magyar sznob monológja

Itt sajnos a  fejlett Nyugat
Helyett magyar kutya ugat.

Azt írja a holland Wiki,
Hogy magyarnak lenni ciki.

Dekadens módon lázadok,
Bánatomban orra bukok.

Esetleg majd tüntetgetek,
Csak ne legyen nagyon hideg...

Semmi magyart nem szeretek,
Háborgok vagy kényeskedek.

Amitől a szív melegszik,
Az nekem elvből nem tetszik!

Remeg a számban az agyar;
Mert minden snassz, ami magyar!

Hol keresselek?

Mysty Kata
Hol keresselek

A megszokott helyek üresek,
Odarajzol a képzelet,
Csokorban a múlt eleven...
Összekötve ölelkezem.

Kutatlak, hol keresselek?
Mostohák és idegenek..
Hűlt helyek csak feleselnek,
Szívem reped, - hadd feleljen...

Hiába a kesergés, vágy,
Már a lelked haza talált,
Mégis keblem duzzad, mereng...
Felidézi emlékedet.

Őszi ihlet

A hold az égre baktató kevély batár,
lidércleány mereng a pamlagán,
ruhája csipkehab, körötte illatár,
vajon, ki lenne? Múzsa? Sarlatán?
 
Az árva, földi igric ím reá tekint,
s ha nincs kezén nehéz bilincs, lakat,
a csók nyomán, mit ott a hölgy feléje hint,
vigasztalan kis őszi dal fakad:
 
"Fölösleges csodát bolond szeret,
minek, ha sárba hull a bronzveret?!
Ahol ködöt szitál a láthatár,
a szürkeségbe vész a szép batár."

Idő apó ballag egyre

Idő apó ballag egyre,
Őszutó-völgyből Tél-hegyre.

Kezében az emlék-botja,
Iszákjában Jövő titka.

Nem pihenget nyakra-főre,
Mindig csak ballag - előre...

Idő apó ballag egyre,
Nem vár bosszúra, se kegyre...

Őszutó a világ felett,
Tél jön, után
Kikelet.

Isten alkotta a Létet,
Benne hömpölyög
Az Élet...

Idő apó ballag egyre,
Mikor jutunk fel a hegyre?

Elhajított ciklusokat
Múlt-szemétláda befogad.

Életek állnak a sorba,

Ősz és tél közt

Az ősz tárol, a tél tarol...
A tél tarol.
Szinte karol, úgy átkarol
Úgy átkarol.
Ahogy csak bír, szunnyad, szusszan,
Szunnyad, szusszan.
Vall és vallat, lehull vakon...
Lehull vakon.

Rátör egy holt fakó vadon,
Hóba rajzolt útra hangol...
Úgy barangol!

Vizet csápol, jégből csapot,
Csapot-papot, itt hagy lapot,
Itt hagy legott.

Lángalbatrosz lehanyatlott,
Napos rajzot, fénye hagy ott,
Fénye-hagyott.

Elballagva most eloson!
Mégis hallom, ahogy pattog,
Ahogy pattog...

Atlantisz foszló emléke

Atlantisz foszló emléke;
Benne az igazi Béke...

A világ még körben csoszog;
A problémák ugyanazok...

Bűvös körben...
Körbe-körbe...
Látszólagos fejlődésbe...

Atlantisz foszló emléke...
Valódi Fejlődés kéne...

Látszólagos fejlődésbe,
S mindig újabb, újabb vészbe....

Csak a tárgyak ügyesednek,
De nem leszünk emberibbek.

Van-e bennünk Jövő-Béke?
Atlantisz foszló emléke...

Ha messze mennél

Ha messze mennél engem elfeledve,
ki adna postatiszta ihletet?
Hű dalnokodnak nem lobogna kedve,
hitet veszítne az, ki hitt neked.
 
Ki itt a jégverembe dobja szívem,
tüzes csodát hiába vall amott!
Fülébe szél süvít harapva rímen,
fagyos mosolyba csalfa dallamot.

Oldalak