Blogok

Bujócska

 
Behúzza Éj a karmait, 
és elnyúlik a föld színén, 
elvágta már a karmazsin 
drapériát Alkony egén, 
 
s úgy elhevert, mint agg legény 
dimbes-dombos, vén nyoszolyán, 
lágyan gyúlt Hold a gyertyafény, 

Ami, (aki) érint

Megérintem,
ami(aki) érint,
Kezem érzi...
Keze félti.
Mindent végig,
mért is félig!?
Bírni, bízni
Egybe hinni!
Tövis, ha szúr,
Vérünk az úr!
Megszelídül,
kit újjászül.
Közelebb hoz,
visz egymáshoz!
Beteljesít,
Ki egyesít,
Az érintés
is szó, - beszél!
Kér meg' ígér,
('míg) visszajelzés.
 
MystyKata: Ami,(aki) érint...

A kötéltáncos

 
Bukott kimérák, kígyónyelvűek,
miért e mérhetetlen lárma?
Ki az, ki most kötélen járva
életet tanul?
 
Mitől ragyoghat boldog-szótlanul?
Szívében nem rág rusnya féreg,
s a kételyek, ha egyszer végleg
földre omlanak,
 
fölötte már nem győz a holt anyag,
s nem tapsvihar, mi égbe rántja,
mert Eggyé lett erő a vágya,
földöntúli szép. 
 
Ha majd a fényre félsz nélkül kilép,
ahonnan mások sárba estek,

Varjú és lepke

Pillangó szállt a tóparti kőre,
oda tűzött épp a napsugár.
Megpihenni vágyott a kis dőre,
lekárogta ott egy varjúpár.

Szellő támadt, rút fellegek hátán,
zord batáron vonult be az ősz,
és a parti idilli táj láttán
úgy gondolta, kicsit elidőz.

A két madár búsan körözött fent,
tollal bélelt fészkük veszve rég;
a kis lepke óvóhelyre röppent,
könnyen akadt neki fedezék.

A méltányos, mennyei szent kegyet
úgy osztotta szét a Teremtés,
hogy találjon esélyt minden egyed,
s a gyönge is legyen szerencsés!

Szeles, nyűgös őszi napok

Szeles, nyűgös őszi napok;
Heves szélben sár kavarog.

Régi kipróbált szerelmek
Gyengéd szeretettel kelnek.

Vezérelt rögeszmék rabja
Saját jövőjét eladja.

Európa vak és süket;
Kótyavetyén a becsület.

Jelen suttog,
Jövő dadog -
Szeles, hűvös őszi napok...

MajRém

 
Felkeresett a Pánik,
hogy váltig engem vágyik -
rázom fejem mérgesen:
szidom, űzöm, kérlelem.
 
Ám
 
virul bennem örömmel,
motyója egy bőrönddel -
apró gondok holnapja
kalamajkán roskad ma.
 
Lelkem virágoltárán
(ébredéskor ott vár rám)
mérges füstje bűzölög,
hajnal legényt gyűlölök.
 
Kivont kardom szelleme
forradalmat keltene -
de késem sincs, tőröm se',

Mégse leszünk öngyilkosok

Az EU hiába nyafog,
Mégse leszünk öngyilkosok.

Nem kincsekre alkudozunk,
Hanem csak élni akarunk.

A gyermekeinknek tovább
Akarjuk adni a Hazát.

Globál-pénz hiába dohog.
Mégse leszünk öngyilkosok.

Mi se világgá nem megyünk,
Se muszlimokká nem leszünk.

Gondűzöttség menedéke
A hétköznapi szent Béke.

Multikultira nem vágyunk,
Jó lesz nekünk a sajátunk.

Csak morogjon, aki morog,
Mi nem leszünk öngyilkosok.

Halk imával

Októberi sápadt esten
szemerkél a bánat,
már egy éve nem kerestem
édes jóanyámat.

Gyötört a bú gyakran itt benn,
féktelenül rágott,
de én, botor, mégsem vittem
sírjára virágot.

Díszíteni kedvem nincsen
azt a hűvös vermet,
de hiánya fájó kínt csen,
s hull az őszi permet.

Akit a hant terhe takar,
virág nem hoz vissza,
tehet érte bármit a kar,
konok a kulissza.

 Az idő száll, a gyász örök,
kitárom a szívem,
halk imával csendet török
emlékéhez híven. 

Palackba tettem

 
Én megírtam egy sötét délutánon, 
mert szürke gyöngyök hulltak az úton, 
kopogó cseppjeik a szürke fákon 
bizonyossá tették bennem, tudom, 
 
hogy cseppnyi létem magányába zárva
megismételhetetlen egy vagyok, 
s ha elmém nincs a világra kitárva, 
nem szerethetek, nem vitatkozhatok. 
 
És ősi félsz csapta meg rémült énem, 
a tehetetlen porszem-lét jaja, 
mi végigkíséri az élet hosszát. 
 

"Ballada a senki fiáról'

„Ballada a senki fiáról”
(Villon ciklus)
Faludy átköltésének átköltése
 
Szegény fejemen csak ég volt a kalap,
és szürke köd volt ázott ködmönöm,
míg urak szájában dőzsölt a falat,
asztaluk mellett éhségem nyögöm.
Fagyos szelekben én átmelegedtem,
kályhák tüzétől a fogam vacog,
s csak bámulom a napfényt meglepetten,
mert kedvét leli, hogy reám ragyog.
Lépésem mellett rózsák lekonyultak,
a tüzes nyár halódva elfeküdt,

Pillepalack

A petpalack csélcsap szerzet,
jó találmány, mondhatom!
Sörrel telten derűt szerzett
a bolt előtt szombaton.

Kólával, vagy pálinkával
szintén örömöt adó,
a pille név méltán rávall,
minden rosszra kapható!

Ha kiürül, árokpart ad
otthont neki, s szapora;
el nem bomlik, ki is tarthat
ezer évig a kora.

Lefitymálja az üveget,
cserépbögrét: „Vén köcsög,
repedt holmi, fityiszt neked,
a tartalmad kilötyög!”

Harsonák

 
Keringő sejtelem,
színpompás, földi álom
pihenget csendesen
a langyos napsugáron.
A béke most olyan, mint régen,
ezüst ökörnyál-hintaszékben
rézfényű harsonát
rezegtet, s hull a hársfa lombja,
amint szelíden átkarolja 
s elring a parkon át.
 
Emlékszel? Hosszasan,
akárha búcsú volna,
növekvő hold-hasam
becézted, ráhajolva,
s hallgattad, szívünk hogy virágzik,
mikor szirmán kikelt a pánik,

Megyek

Szellők szárnyán érkezek hozzád,
nálad szebbet a szemem nem lát,
 halvány fehérbe öltöztetlek,
és egy estélyivel megleplek.

Nyílnak kertemben a virágok,
azokból csak neked adhatok,
égő színeket viszek neked:
az erős színeket kedveled.

Virágokat a kertből viszek,
akár a szerelmem, szerények,
viszem neked a legszebbeket,
valamennyit vázádba tegyed!

Hajnali friss a kicsi szobád,
csak a virágszín illik hozzád,
élvezzed, kedves, minél tovább,
megyek: kívánok jó éjszakát!



 

 

Oldalak