hubart blogja

Őszi ihlet

Beküldte hubart - 2019, november 20 - 00:02

A hold az égre baktató kevély batár,
lidércleány mereng a pamlagán,
ruhája csipkehab, körötte illatár,
vajon, ki lenne? Múzsa? Sarlatán?
 
Az árva, földi igric ím reá tekint,
s ha nincs kezén nehéz bilincs, lakat,
a csók nyomán, mit ott a hölgy feléje hint,
vigasztalan kis őszi dal fakad:
 
"Fölösleges csodát bolond szeret,
minek, ha sárba hull a bronzveret?!
Ahol ködöt szitál a láthatár,
a szürkeségbe vész a szép batár."

Ha messze mennél

Beküldte hubart - 2019, november 10 - 19:48
Ha messze mennél engem elfeledve,
ki adna postatiszta ihletet?
Hű dalnokodnak nem lobogna kedve,
hitet veszítne az, ki hitt neked.
 
Ki itt a jégverembe dobja szívem,
tüzes csodát hiába vall amott!
Fülébe szél süvít harapva rímen,
fagyos mosolyba csalfa dallamot.

A kő

Beküldte hubart - 2019, november 9 - 10:25
Belé botolva leltem én e kőre,
a partra tán egy áradás vetette, 
lenyúltam érte - így csinál a dőre -,
ki szépnek látja, át nem lép felette!
 
Oly óvakodva tettem ott szatyorba
a sérüléstől féltve ritka kincsem;
vajon, mitől lett széle mégis csorba? 
Ilyen talányos titka másnak nincsen!
 
Hisz szívalakja volt a parti kőnek,
folyó-csiszolta (rajta még a nedve); 
a kőszirének édes álmot szőnek, 
de megrepednek kőfiút epedve.

A bot

Beküldte hubart - 2019, november 4 - 08:28
Nyugdíjba ment az ócska somfabot,
hisz ő se volt örök szilaj legény;
amíg a pásztoroknak dolgozott,
közécsapott, sosem gondolkodott, 
kalandos sorsa volt, egész regény. 
 
Kutyát ütött, avagy segédkezett,
szelíd reményt hozott, hitet rabolt,
igénybe véve két kemény kezet
mit ért a farkasbunda-vértezet?
Az ordasok fölött hatalma volt. 
 
Az ám, de majd, egy őszi reggelen 
hogy arra járt a szú, a kis rovar, 

Gazdag ősz

Beküldte hubart - 2019, október 30 - 08:36
Nem is tudom, mit érzek én,
elégedett, szabad vagyok...
E gazdag ősz azúr egén
aranykokárda, nap ragyog.
 
Kezem, szavam nem éri vád,
s a terheim veled viszem,
e kegyre mondok én imát –
a szó ma célba ér, hiszem.
 
Itt zsenge fű is nő talán,
mely minden sebre ír lehet,
s a vágy a szád szelíd szaván 
elandalít, szíved szeret.
 
A két karom hű oltalom,
s ha kóborolva réteken
az éjbe hull a nappalom,

Jöjj, szent Szabadság!

Beküldte hubart - 2019, október 22 - 16:17
nemzeti ünnepünkre
 
Nem engedünk mi már a negyvennyolcból!
- rebellisvérrel írt kemény szavak.
A harc bukottja lábra áll a porból,
s kaparni kezd a kard után a vak.
S ha még harapna tán a sorshiéna,
mankóra, botra kap ma mind a béna.
Ó, szent Szabadság, népek áldanak!
 
Nem engedünk mi már az ötvenhatból,
omoljanak sötét börtönfalak!
Elég a kínból és a szégyenpadból,
mártírt csinált a jó futószalag.

GENEZIS

Beküldte hubart - 2019, október 19 - 08:14
Genezis
szonettkoszorú
 
1.
Dolgozz a mán, de néha mondj imát!
Kezdetben volt a puszta Semmiség,
se kurzusok, se ájtatos misék
keresve sem találnak ott hibát.
 
A Semmit elkobozni nem lehet,
hatalmi harc se dúl vagyon körül,
nem él olyan, ki más baján örül,
a pénz nem úr a nézetek felett.
 
Ott még a pártokat sem ismerik,
ha szól a szád, fejed be nem verik,
a sült galamb a szádba nem repül,
 

Egy őszi hangulat

Beküldte hubart - 2019, október 3 - 09:53
Habár a napmosoly vigyázna látszatot,
egy őszi hangulat ma végleg áthatott,
a pillanat kegyelme, csábja fogva tart.
 
A lábaink elé lazán terít avart,
akár egy ékes régi dzsámiszőnyeget,
s deres fejünk fölé kéklángú bő eget.
 
Kering a pókfonál, a selyme lenge sál,
s mint páragőz, az esti béke csendje száll.
A völgy ölén ködök homálya hempereg.
 
Lidérc csapong, szemébe nézni nem merek.
Pironkodó opál a messzi láthatár,

Együtt az úton

Beküldte hubart - 2019, szeptember 21 - 08:37
Ha biztatón szemembe nézel, 
vagy ajkad esti hamva mézel, 
tudom, tiéd vagyok.
 
Bilincsbe vert örökre vágyad,
a csend szerelme vet ma ágyat
- a szó sután gagyog.
 
Egy életünk van, egy halálunk, 
a számadásig eltalálunk,
bár útjaink nagyok. 
 
A sors elől zihálva, szökve 
sosem kapaszkodunk a rögbe,
letérni sincs okunk.
 
Pokol tüzére fagy ropogtat?
Amíg e tánc repülni oktat,

Halhűség

Beküldte hubart - 2019, szeptember 16 - 12:52
Halszememben pára csillan,
veled leszek holtomiglan,
holtodiglan tiéd leszek
- esküdözött a vén keszeg.
De kedves, ha előbb halnál, 
kikötök egy sellőhalnál -
nincsen annál előkelőbb!
Ha viszont én halnék előbb,
potyka arcod fedje fátyol,
míg engem a horgász pátyol.
De halvéred bárhogy nógat, 
kerüld ki az udvarlókat, 
más bókjait fogadd gyéren,
szép halerény a szemérem!
 

Hajrá, fiúk!

Beküldte hubart - 2019, szeptember 13 - 19:29
Szeretjük ám a szép magyar focit,
azért jövünk mi lázba, drukkerek.
Igyunk a győzelemre! Hát, Proszit!
A testi-lelki béke úgy kerek!
 
A bőrgolyó ma lábról lábra száll,
a lelkes szurkolóhad így mulat;
ha jók vagyunk, s a bíró elkaszál,
sosem vezet sikerre indulat!
 
Magyar gyerek hitét nem adja fel,
tanulva dolgozik, javít hibát,
csodára kész, s ha önmagára lel,
Puskás utódait nem éri vád.
 

Óda zeng

Beküldte hubart - 2019, szeptember 7 - 14:55
Ha karjaimba űz a vágyad,
én a szívem is kitárom; 
a mélabúnak nem vet ágyat,
óda zeng a vén gitáron.
 
Tüzet találsz a ritmusában, 
táltosujjra jár a húrja,
szakadna bár a víg tusában,
álmainkat egybegyúrja. 
 
E szenvedély a percen áthat,
csillagokba száll a kedve,
a nyári, téli éjszakákat
így daloljuk át szeretve.

Se dal, se szó

Beküldte hubart - 2019, szeptember 5 - 10:38
Az égi kék ma szürke ködbe fúl,
s a rút közöny bilincse ejt rabul.
Tavasznak, nyárnak, egyszer vége lesz,
de máris könnyet ejt a vén eresz.
 
Nem nyílik itt virág, nincs már gyümölcs,
madár se száll, elköltözött a bölcs.
Se dal, se szó e tájon nem terem,
rossz béke szúja rág a hangszeren.
 
Koromsötét az éj, a holnapom
sivár jelét se látni. Holt lapon
a tinta elfogyott, a toll pihen,
s a kedvem elköszön: viszlát, szívem!

Baleset

Beküldte hubart - 2019, augusztus 30 - 14:54
Idilli pár, romantikára termett,
a nő a szívem csücske volt talán,
szimpátiát sugallt, netán szerelmet, 
kacéran állt a férfi oldalán. 
 
Gyakorta néztem őket én, a dőre, 
amíg a munkaláz gyötört, s elán,
de nem figyeltem, ó, a portörlőre
– avagy a sorsa verte tán a kőre? –
ezer darabba tört a porcelán.

Néma válasz

Beküldte hubart - 2019, augusztus 26 - 10:08
A teste, mint egy ógörög szobor, 
a kurta szoknya rajta tán merész,
ám kedves arca lázadón komor,
ha néha lopva két szemembe néz.
 
Eseng a csend, de mintha kérdené:
"Miért remél a vágyam parlagon?
A csípőm íve, és a térdemé, 
kecses bokám, miért is hagy vakon?
 
Nem értelek, hogy észre sem veszed 
a keblem duzzadó, szép halmait; 
éntőlem félsz? Vagy béna tán kezed,
miért vagy oly tartózkodó ma itt?"
 

A nagy kaland

Beküldte hubart - 2019, augusztus 22 - 10:24
Miért szeressem azt, ki nem szeret?
Üres szavakra, mázra nincs idő,
fölösleges körökre nincs keret.
Ma még csapong a szív, ha sebzi kő,
akár a szárnyatört madár,
kit vágya majd aranykalitba zár.
 
A szíved, ó, a jó aranykalit,
oltalmazóm, reményt az ad nekem,
homályt elűz, szeretve andalít, 
velem repes, ha zengem énekem.
Szerelmi szent csodát, ha peng a lant, 
nekem te légy a végső, nagy kaland!

Maródi trend

Beküldte hubart - 2019, augusztus 21 - 09:00
Vidám kalandra hív a szűz papír,
de béna lett a toll? - zokogva ír! 
A klasszikusra sírva mond nemet, 
a lázadása szívzenét temet!
 
Miért a rím, a ritmus is minek?
A sznobvilágot más igézi meg.
A kézjegyed sokan mohón lesik,
de próza az...!  Csináld, ha jólesik!
 
Lehetne líra is, ha már tömör!
Emészthetetlen íz, tömény csömör 
a posztmodern – divat, maródi trend.
 
Lapozz tovább, a Versre mondj igent!

Amíg szeretsz

Beküldte hubart - 2019, augusztus 18 - 17:07
Míg tavasz volt, jó pár kislány
gyűlt össze a bakancslistán.
Fény előttem, köd mögöttem:
némelyikkel összejöttem.
Elmaradtunk, nem volt harag,
vártak tüzes asszonynyarak.
 
Az idő, lám, őszbe fordul,
lassan a tél les ránk orvul.
Bárki feni fogát rám itt,
már csak a te csókod számít.
Vaksötétben, hóban, sárban
amíg szeretsz, forró nyár van! 
 

Oldalak