hubart blogja

Demeter Szilárd: Ki a magyar író?


Demeter Szilárd: Ki a magyar író?

 
 

2020.02.24. 12:19


A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója, Demeter Szilárd a témáról a Mandinerben fejtette ki véleményét. Szerinte inkább azokat az írókat érdemes támogatni, akik „magyarhírűek" akarnak lenni – és amennyiben világhírűekké válnak, akkor is büszke magyarok maradnak, ellentétben azokkal, akik teherként élik meg magyarságukat, amitől minél hamarabb „szabadulni" akarnak.


A PIM főigazgatója azt állítja: magyar író az, aki magyarul ír magyar olvasónak, és azt akarja, hogy száz év múlva is magyarok olvassák.

Magyarkodunk

Ünnepelünk. Hogy mit? Hát a magyarságunkat. Más, boldogabb népek a világraszóló győzelmeiket szokták ünnepelni. A spanyolok Amerika felfedezését, az angolok Trafalgart, a franciák Verdunt, a szomszédaink Trianont. Mi a rendszerváltás előtt a virslit ünnepeltük a sörrel. Ma pedig egy vesztett szabadságharc reményekkel teljes kezdetét.

Az anyaország polgárai politikai hovatartozás szerint megosztva, de így, vagy úgy, mégiscsak megadják a módját. Mi, határon túliak ilyenkor vesszük a bátorságot, és kitűzzük a kokárdát – magyarkodunk, mondják a fanyalgók!

Regénytelenség

Ócskaság között a régi szép regények…
Olvas itt a gyermek ifjúsági könyvet?
Hajsza van csupán, de füstbe száll a lényeg,
rossz utat mutatva bávatag közönynek.

Már csupán a tőke célja lett a fontos,
csalfa ügyködések talmi fénye mállik,
nagyvilági trendje lelkeinkbe ront most,
rá se ránt a szóra: Légy jó mindhalálig!

Ifjaink virága nem visel keresztet,
róka sem barátja, szúr a rózsa bokra,
és sokat hazája szélnek úgy eresztett,
rá se nézett még az Egri csillagokra.

Merjünk magyarnak lenni?

A válasz egyszerű! A kérdést furcsállom!
Valóm megtagadni agyafúrt csúf álom!
Magyarnak születtünk, nem szégyen, nem érdem;
mi nem csúszunk-mászunk senki előtt térden!

Üdvözlöm önöket, mösziők, miszterek,
nincs bajom senkivel, mindenkit tisztelek!
A csóka csókát költ, a galamb galambot,
csak féleszű vállal vércsék közt kalandot!

A tyúkanyó pelyhes kiscsibéket ápol,
a fecskepár gólyát nem nevel fiából.
Népemhez hű vagyok, csupán a link leng ki,
hogy mi mássá váljunk, ne várja el senki!

 

Charles Baudelaire: Holdbánat (fordítás)

Charles Baudelaire: A holdbánat

Az esti holdvilág oly bávatag hever le,
mint lenge hölgy, ha hívja párna halma tán,
de gond emészti, édes álma hagyja cserbe’,
kezével ott matat ma melle hajlatán.

A fellegek fehér havának égi hátán
elandalog, körül tekintve bujdokol
a tágas messzeség ezer csodája láttán –
azúr mezőn fehér virágözön bomol.

De néha, néha bánatába fúlt titokban
a földgolyóra néma könnye cseppje pottyan.
S a bús poéta átvirrasztva éjszakát

Könyörtelen idő

Utat taposva vadcsapáson át
a vágy e táj vizében mos kezet,
mohón kutatja őseink nyomát,
amerre báva sejtelem vezet.

Nem száll a ringbe ősz tudós csapat,
e célra nincs lyukas fityingje se.
Nem érdek, és a fáma már apad,
s mit ér a hajcihő, a link mese?

A vén Pilis vigyázza titkait,
potyára nem beszél e föld, noha
legenda él – a hősi korba vitt
világ, amit benőtt a zöld moha!

Szemed fel is fedez három gúlát
– merev zsinórba rendezett hegyet –,
miben merész fantáziájú lát
titokzatos, kevély csillagjegyet.

Buggyant világ

Kivert kutyából hogy lesz szalonna,
kövér disznóból fess primadonna?
Gyilkosból rendőr, rabló a papból,
a sok élelmes bármit elhappol.

„Szabad” a világ, tombol a gender:
állattá vedlik lassan az ember.
Aki még józan, ellene lázad,
óvd a családod, védjed a házad!

Szivárványszínű zászlók lobognak,
hirdetik jussát rusnya dolognak;
egy állig tetkós félpucér blődnek,
szakállas póknak dudái nőttek.

Otthonunk

Tenyérnyi zöld sziget nyaranta otthonunk;
mi párkamódra földi sorsot ott fonunk.
Nem érdekel, ha néha céda szél dobál,
kapaszkodunk, amíg kitart a létfonál.
 

Naponta öntözöd parányi kertemet,
amíg az esthomály ölébe eltemet.
Talán nem éri meg, nincs rajta sok haszon,
de házityúk tolong a tengerin, gazon
.

Mozogni jólesik, ma vérem is pezseg,
arannyal hintenek szelíd angyalkezek,
aszott tüdőmet balzsamozza oxigén;
az elme néha elmereng a szent igén.
 

Torockó

Ahol a nap kétszer jön fel,
oda százszor is elmennék,
vagy maradnék száz örömmel
– otthonra lelt boldog vendég.

Őrt állnak a szürke sziklák,
nézd a magas, kevély falat,
mint mennyei szent kulisszák,
s itt lenn fürge patak szalad.

Meszelt házak kontyos orma
feszes forma, mégse konok,
a templomnál gyűlnek sorba
ingvállban a hajadonok.

Egy udvaron virág ével,
sok régi tárgy, egész halom,
mohos lapátkerekével
vár a régi vízimalom.

Múlt, jelen, jövő

A dráma fészke víg alom,
mely olykor-olykor borba fúlt;
nem könnyezem, de rí dalom:
saját hamvába holt a múlt.
 
Árpád dicső vitézinek
hiába kellett halnia?
Kinek segít, vajon, kinek
e mélabús nosztalgia?
 
A szűz jelen lányarca szép,
kelengye-álmokat szövő,
de sleppje más mocskába lép, 
ha várja jószagú jövő.
 
Bilincsbe verve két kezünk, 
gyötörnek szolgakételyek:
miránk mondják, hogy vétkezünk, 

Medveébredés

A messze Hargitán a medve
fejét leszegte, orra lógott;
borús dalát csokorba szedve
csak úgy, magába’ morgolódott:
 
"Elég aszalt gyümölcsöt ettem, 
nem érdekel se málnakompót, 
se makk, mit egykor félretettem, 
csak ott leszedve, úgy, azonmód!
 
Meguntam én sötét odúmat,
a fényre vágyom; völgybe érve
a kis patakra jár e dúvad, 
s a vadgyümölcsös ős fenyérre.
 
De hol terem szamóca, málna,

Furfarsang

Meglehet, hogy kemény legény,
de vénül a fagykirály,
sátorfáját szedné szegény,
unalmas e téli táj.
 
Bármily fehér, szűzi tiszta
havat söpör friss szele,
vele száll a farsang piszka,
sörtepernyét visz bele.
 
Disznótoros vacsorára
gyűlnek már az emberek,
enni, inni kétpofára
ma a rest sem szendereg.
 
Együtt van az egész család
eltemetni a telet,
döntsük ki a házunk falát,

Rendhagyó tél

Bolond idő januárban,
isten tudja mit akar!
Hó helyett csak víz meg sár van,
no meg korhadó avar.
 
Az unokák csendben ülnek,
hallgatják a jó mesét,
de elég a gyermekfülnek
már a locska szóbeszéd.
 
Szívesebben szánkóznának
odakinn a dombokon,
a téli táj szűz havának
gondját nem vennék zokon.
 
Bezárkózva oly unalmas,
de az ember mit tehet?
Úgy tűnik az ordas farkas
megette ezt a telet.

Védd magad!

Korunk - fiára lám, pecsétet üt:
e billog itt az új identitás.
Fenébe is! Belátni mindenütt,
az éra lett a fontos, semmi más!
 
Globális eszme terjed, és a kór
úrrá lesz ó, a balga emberen,
grasszál a tőke és bedől a pór,
a jó vetés ma már ocsút terem. 
 
Az ifjaink virága szerteszét,
és műkaját zabál a magvető.
Ma szégyen itt a szép magyar beszéd,
avítt a költemény, ha érthető.
 
Kiforgatott mindent e nagy nyitás,

Vigyázd te is!

Legyen ma béke mindenek felett!
A lét csodája révületbe ejt -
de báva ember által tervezett
silány selejt 
ritkán okoz delejt!
 
Az Úr igéje gonddal alkotott,
és számba vette bő igényeink.
Ám büszke lett a nép, s a hit kopott,
manír e ring, 
ahogy a Föld kering.
 
De sérülékeny volta nem titok,
tekints reá, figyelmet érdemel!
Vigyázd te is - sokáig élni fog -
e vén kebel 
fiának élve kell.
 

Oldalak