hubart blogja

Meddő talány

Beküldte hubart - 2019, január 20 - 14:20

Ha már a kezdet kezdetén 

a bánat sír e tollhegyen, 

miért is írok verset én? 

Azért, hogy eggyel több legyen?

 

Ugyan, ma már kit érdekel

e sok szemét, a holt papír?

A polcon úgy sem férnek el, 

s az élet sokkal jobbat ír!

 

A vers, a könyv csupán kacat,

a tűzben ékes lánggal ég, 

a tinta rajta folt, maszat, 

elég lesz ebből, már elég! 

 

Nevetni, sírni, írni kár, 

fölösleges az érzelem, 

Boldog percek

Beküldte hubart - 2019, január 18 - 12:33

A tél cukorral hinti házunk,

virágot vés az ablakunkba;

elállt a szél, amúgy se fázunk, 

havat seperve fűt a munka. 

 

A perc pörög, de kész a járda,

egy új szeánszra hívsz be, kedves, 

e lak se szent apácazárda, 

ha vágyak angyalszárnya repdes. 

 

Fejed kitárt karomra hajtva 

pihensz, s a holdsugárra szállunk

együtt fürödni tejbe-vajba,

ma nincs ki boldogabb minálunk!

 

Föloldozás

Beküldte hubart - 2019, január 15 - 15:41

Gyönyörnek, kínnak szent hona

e test, a vágyak temploma.

Szemed, mint gyertyafény ragyog,

ha gyónni újra kész vagyok. 

 

De jaj, naponta vétkezem, 

s a szívem, ím, eléd teszem,

az üdvömért, hogy elfogadd –

feloldozásért áldozat.

 

Tíz ujjam ír ma testeden,

kivételes kegy ez nekem.

Bejárom hetyke halmait, 

szerelmet őröl malma itt.

 

Pihegve száll a gond azon,

hogy én epedve szomjazom;

Szimpatikám

Beküldte hubart - 2019, január 11 - 10:58

Az utcasarki gyógyszertárba,

ahol rakáson áll a méreg,

egy szőke lányka csókra vár ma,

s a röpke percre én betérek.

 

Alig takarja táraasztal, 

rövid köpenyke – kinn a térde,

s a keble halma még marasztal,

de vényt, remélem, nem kér érte!

 

Ha fűt a csók mellékhatása, 

a sors a tervem üsse nyélbe,

csak Aesculap ma meg ne lássa, 

a kockázatról nem beszélve!

 

Téli álom

Beküldte hubart - 2019, január 9 - 14:42

(Sztancsik Éva Vénusz hintája c. verse ihlette)
 

Szemedre száll az este,

s az ágra csillag ül,

szobádba les a beste,

szavára cseng a fül: 

 

hogy ülj csak mellé bátran, 

le nem törik az ág, 

itt lenn oly szűk világ van, 

a fenti szféra tág.

 

Ott hintó lesz e hintaszék, 

vagy szarvas húzta szán, 

s repül az éji tintaég

tejút-fehér haván.

 

Furcsa tétel

Beküldte hubart - 2019, január 7 - 22:56

Azt állítják brit tudósok

(azokból meg akad jó sok,

ahol az ész lángja lobban),

hogy annak a nőnek jobban

prosperál az agykereke,

akinek nagy a feneke...

 

Meglepő és furcsa tétel,

mire nem képes az étel,

ha pudingon, csipszen hízott

reklámügynök, vagy megbízott

tudósasszony írja, mondja,

mert egyébre sincsen gondja.
 

Nem szoroz, nem oszt a tényen,

mégis más a véleményem:

Nem fontos a popsiméret,

Lakoma

Beküldte hubart - 2019, január 4 - 11:50

Nagy bánatára szürke tapsifülnek

halott a táj ma: tüske és bogáncs,

a rét füvére dérvirágok ülnek –

az almafán kacér a zsenge háncs!

 

Gyerünk a kertbe, hogyha űz az éhed,

lerágni mind, a kár kit érdekel?!

A vaksi gazda nem vesz észre téged,

s a fák maholnap úgyse férnek el.

 

Az ötletet goromba tett követte,

amazt pedig sebes vadászsörét,

imát alig rebegtek el felette,

rotyogva főtt a paprikás ebéd.

 

Regösének

Beküldte hubart - 2019, január 2 - 11:57

De jó lenne szépen élni,

haj, rege róna,

a holnaptól sose félni,

haj, rege róna!

 

Maradjon meg Európa

mindig kereszténynek,

szóljon hozzánk pap és pópa –

ne müezzin ének!

 

Legyen hite a magyarnak

haj, rege róna,

kit globális karmok marnak,

haj, rege róna!

 

Az ifjúnak, bármily fura,

itthon legyen dolga,

itt legyen a maga ura,

ne másoknál szolga!

 

Máglyatűz

Beküldte hubart - 2018, december 31 - 17:05

Az édes ajkadon fogant szavad

fülembe súgva szívemig hatolt

– belé azóta új szerelmet olt –,

s nem éri tűz a lepkeszárnyamat.

 

De szívem, ó, az árva, ócska rom

a suttogó  varázsra lángragyúlt,

el is feledte már, hogy fájt a múlt,

s ma máglya ég e boltos udvaron.

 

Reá vetek megunt üzelmeket,

lobogva füstbe száll egy árnyalak,

ne vétsen újra ily hibát a vak!

 

S te óvd tovább tüzem, ha kell neked!

Szerencsecsillagom

Beküldte hubart - 2018, december 30 - 10:40

Amíg kezem kezeddel összeért,

botorka lábam olykor elbotolt,

ha bánatomra zárva volt a bolt,

szomszédba én se mentem ötletért.

 

Az asztalunkra lágy, fehér kalács,

a fekhelyünkre tiszta párna jut, 

de pajkos Ámorunk se zár kaput,

a kertje nyitva még, nincs rajta rács. 

 

Elégedetlen ember nem vagyok,

szerencsecsillagom te vagy nekem, 

rajongva száll a hálaénekem, 

vidor szemed szeretve rám ragyog.

 

A sors akarja tán

Beküldte hubart - 2018, december 28 - 12:43

Tudod, kicsim, a sors akarja tán,

hogy önhevét e tűz őrizze még!

Csapong a fény legényszobám falán,

szemedből tündököl az őszi ég. 

 

A rózsa mind kinyílt az udvaron,

a kerti vízesés csobogva szól, 

ily boldogan sosem ölelt karom, 

s e szív, a szívem újra lányt rabol! 

 

Tudod, kicsim, te vagy ma mindenem, 

sok régi búra, bajra ír, vigasz, 

e zord világ ezernyi színt terem, 

s a tűnt idők meséje mind igaz!

 

 

Lesz még idő?

Beküldte hubart - 2018, december 25 - 10:03

Szeretni hívsz, nem mondok én nemet,

e zord világ maholnap eltemet.

Batyunk nehéz kolonccal van tele,

magunk cipeljük azt a hant fele…

 

Nem is tudom, tovább miért viszem,

gondot visel reám egy égi szem!

Aranyra hajt a kapzsi és ledér,

a szív, a szíved ennél többet ér!

 

Szeretni hívlak én, gyűlölni kár,

a sors kegyetlenül kimért, szikár.

Tanulj meg élni, óvni kell a jót, 

segítve mind a gyenge fáradót!

 

Mióta egyszer

Beküldte hubart - 2018, december 23 - 13:19

Mióta egyszer összeért kezünk, 

mióta egyszer egybeforrt a szánk,

azóta szívrepesve vétkezünk, 

de még az Ég is úgy tekint miránk,

hogy megbocsájtja mindenik hibánk. 

 

Rossz ember nem lehet, ki így szeret,

komisz haragra, búra nincs idő; 

a jóra, szépre úgy enged teret 

a vágy, hogy érte nem szorít cipő,

és nem repül felénk ma semmi kő. 

 

E fény aranyba vonja álmaink,

e frigyre szent pecsétet így veret; 

Maradj velem!

Beküldte hubart - 2018, december 21 - 09:15

Szegény szívünk hogyan találkozott? 

Ki tartja számon, és kit érdekel?

E szürkeségbe új csodát hozott,

s az új csodának égi fénye kel.

 

Szemed reám ragyog. Te vagy napom, 

s az égi szféra holdas éjszakán;

szamócaíz-gyönyör – ha megkapom –,

az ajkad íve, arra ég a szám!

 

A vágyaink ma angyalok lesik,

s a szív a szívvel egyre ünnepel. 

Addig maradj velem, míg jólesik;  

szabad leszel, de juszt se küldlek el!

 

Késő őszi vágy

Beküldte hubart - 2018, december 19 - 10:54

Ügetve jött bozontos, vak lován

mint búskomor vigéc, az éjszaka.

Ezüstös álom érkezett nyomán, 

a Göncöl hintaján: a vágy maga. 

 

De nemsokára csúnya felleget 

sodort elé a sors cudar szele, 

vonult a front, taposva melleket,

rossz ébredést hozott hajnal fele.

 

Hamar dugába dőltek terveink, 

oszolni rest a tompa félhomály, 

a kert zokogta, fája verve ring, 

s beteg bokorra sincs ma ispotály. 

 

Reváns

Beküldte hubart - 2018, december 17 - 09:47

Kezes voltam a gazdával, 

de moslékkal etetett,

az emberre mindig rávall 

az önzetlen szeretet.

 

Majd egy reggel, véltem, bolház, 

ám a hóba tepert ő, 

s lett belőlem, hurka, kolbász, 

meg szalonnatepertő.

 

De egy reváns dukál nekem,

és kínnal nyög bele majd,

ha a téli ünnepeken

hozom rá az epebajt.

Vélt sebekre

Beküldte hubart - 2018, december 12 - 12:40

Hát csak kiáltson, hogyha ég a háza, 

ki számolatlan vet reád követ!

Hiába bánt, csak önmagát gyalázza; 

s ki visszadobja, rossz szokást követ. 

 

A vélt sebedre –  balga szó-ütöttre –

nem hoz vigaszt a másra rádobott, 

ha méz helyett ürömre vált a bögre,

s ha jég a szíve, hogy vet új lobot?

 

Te megbocsátasz, őt, csak őt szeretve.

S ha résre nyitja szíve ablakát, 

szavad szelíd, kezét veszed kezedbe,

s a szélbe száll a gond, ledől a gát.

Görög csoda

Beküldte hubart - 2018, december 6 - 10:32

Ha játszadozva zsenge testeden

a mágiával eltelik tanyám,

ott kél a vágy ahol tapint kezem, 

e dombtetőn s e lanka hajlatán. 

 

Ki vagy, te, Éva lánya? Védd magad! 

A szám mohó, beléd harapni kész, 

cibálni, marni mézes ajkadat,

amíg e test görög csodát idéz. 

 

Hisz az vagy énnekem, tömény csoda, 

enyém leszel, Zeusszal alkuszom,

hogy is ne lennék érted én oda, 

élő szobor, te, drága Vénuszom?!

Lakat alatt

Beküldte hubart - 2018, november 26 - 16:45

Szívembe zárva rég a zsenge szíved,

mint rózsa szirma díszes fémdobozba, 

s a kis lakatra véstem ezt a rímet, 

nehogy garázda sorsom elkobozza!

Állati (s)óhajok

Beküldte hubart - 2018, november 24 - 09:17

A szándékom mindig tiszta

– dörgölődik a giliszta –

lyukat kínnal úgy kaparok,

hogy a testem csupa farok. 

 

Bár halvérű az angolna, 

süllő-sellőre hangolna.

Lám, a tajték felszökellő, 

de halszagot hord a szellő!

 

Unja magát szörnyen Ruszlán,

a fogatlan hímoroszlán.

Az ínyére örömfoszlány,

hogyha akad egy-két rosszlány!

 

Morgolódik a vén medve,

málnaszörphöz lenne kedve, 

Oldalak