hzsike blogja

Mit jelent a szó: Líra?

 
Mit jelent a szó: Líra ?
 
Értelmét a görög líra, a lant szó adja meg. A vers a legrégibb időkben ének volt, a görögöknél az éneket lanttal, vagy fuvolával kisérték.
A költők mindmáig ritka esetekben térnek el a vers énekelhető formájától. A költeményeket gyakran szokták megzenésíteni. A költő nemegyszer mondja magáról, hogy énekel. Közkeletű kifejezés: megénekelni valakit, vagy valamit.

Bányászlét

H.Gábor Erzsébet
Bányászlét
 
Apámnak szent volt a fekete szén,
rúnákat rajzolt az eres kezén,
a bőre kiszáradt, akár a kút,
emlékén ünnepi talár a múlt.
 
Emlékszem, esténként csókot adott,
kérdeztem, s ő meg csak bólogatott,
sosem volt beszédes, várta a kas,
s hajnalban jött mikor szólt a kakas.
 
Fáradt volt mindig, de elégedett,
örült, hogy mindennap elénk tehet
anyám, egy friss cipót, meleg levest,

Ajándék anyámnak

H.Gábor Erzsébet
Ajándék anyámnak
 
Csak fogta és nézte. Mereven ült.
Szemébe valami belekerült,
mert úgy folyt a könnye, mint a patak,
nem szólt egy szót se, csak sírva fakadt.
 
Olvastad? - kérdeztem, - mi a bajod?
Annyira tetszett, hogy belédfagyott
a szó? Vagy nem tetszett? Beszélj mama!
Maradjak, mondd csak, vagy menjek haza?
 
Mi vagyunk benne, nézd, te vagy, meg én!

Csak állok a parton

"Versbarát"
 
Kedves Költőtársamat, Jóna Dávidot, megihlette a versem. Így már nem csak egy „lányos”, de egy „fiús” változata is van. Köszönöm, kedves Dávid. :)
Íme: 
 
Jóna Dávid
Csak állok a parton
 
Csak állok a parton, csak állok a csendben,
hömpölygő vízben fodroz a múlt,
tükörképem áll velem szemben,
a valóságtól megszabadult.
 
Jelezni próbál, beszélni hozzám,

Főnixsors 2.

H.Gábor Erzsébet
Főnixsors 2.
 
Nem dúl már bennem vad vihar,
be kéne érnem annyival,
amit a sorsom élni ad -
nem keresek már más vigaszt!
 
Nem kell a lázas tűzhalál,
melynek a lángja felzabál,
s hamuvá omló csontjaim
porladnak létem romjain!
 
Béke kell, langyos hajnalok!
Esténként mélán hallgatok,
s emlékek édes mézízén
merengek másnap délig én,
 
s ilyen lesz majd a reggel is,

Költészet

H.Gábor Erzsébet
Költészet
 
Lebegő lét az én életem,
köröttem, szitáló fény terem,
aranya rám tapad selymezőn,
dalol a szél ma a hegytetőn.
 
Áldás ez, különös égi jel - 
ilyenkor Isten is rám figyel,
s ajkamon, bimbózó szép szavak
százszínű virágot bontanak.
 
Betűkből kirakott ékszerek,
ringató rímektől fénylenek,
magába szédít az alkotás,
kortyolom mámora óborát.

Ragyog a nap

H.Gábor Erzsébet
Ragyog a nap
 
Kendőbe kötve minden bánatom…
Ragyog a nap, a szél ma dalra hív,
nem kell a könny, az olcsó szánalom,
repülök messze, boldog szárnyakon,
józan eszemmel harcot vív a szív,
 
s hagyom, hogy győzzön - így a jó nekem!
Feléd űz most is, tudva, vársz reám -
tomboló vágyam lángja féktelen,
akár a fülledt, nyári éjeken,
feléget mindent - árja, óceán!
 

December

H.Gábor Erzsébet
December
 
December van. A hó pihéz,
bennem egy boldog dalt idéz; 
valami, vérben áradó,
lágyan, szelíden ringató
érzés sodor, és nem tudom
mi ez, de pillám rácsukom
szememre csendben, s halk imám
készteti szóra most a szám.
 
Hála mit érzek - azt hiszem,
hűséges társam szent hitem,
velem van most is - nem hagy el,
s akár egy óvó, furcsa jel,
fülembe súgja; higgy, remélj,

Őszi hangzatok

H.Gábor Erzsébet
Őszi hangzatok
 
Kereng a szél, süvítve hordja szerteszét 
a sárgaréz avart - oly árva már a part! 
Idézve régi álmait, danáz egy elvetélt mesét,
egy bús rigó a fán - ma elsiratja azt, mi elveszett.
 
Borong az ég, a Nap sugára gyenge már,
körötte szürke köd szitál, szemébe fú 
az őszi szél. A fák között a fénye szőke repceár.
A fürj is méla dalra kél. Imák, szerelmi hangzatok!
 
(A verset, Máté Sándor:Záró akkord c.

Emelt fővel

 
H.Gábor Erzsébet
Emelt fővel
 
Mikor még az évek nem nyomták a vállam,
égre szegett fejjel, egyenesen jártam.
Enyém volt a világ, enyém volt a minden!
Szép mesék szavában tiszta szívből hittem.
 
Számolatlan kincsem száz marokkal szórtam -
igazából boldog két karodban voltam…
Sorsom napsugára beragyogta létem,

Hinni kellene

 
H.Gábor Erzsébet
Hinni kellene
 
Bánat ül a fákon, méla bú lapul,
sáros, rőt levélke fekszik szótlanul.
Nincsen már öröm - az őszbe hal bele,
hogyha rí a szív, a könny a partnere.
 
Csontos ágakon a fészek árva már,
szél simítja csak, ha néha arra jár.
Hallgat már a dal, ma nem danáz madár,
sárga rongy a fán a megkopott talár.
 

Kései ajándék

 
 
H.Gábor Erzsébet
Kései ajándék
 
Annyira jó nekem! Néha még félek is
attól, hogy sorsszelem felkap, és messze visz,
elsodor vad heve tőled majd messzire,
s nem leszek boldog már sohase ennyire.
 
Akár a víz, s a part; létedbe olvadok -
forrásod, kék eged, múzsád is én vagyok,
s te nékem mindenem! Dalodat hallgatom,

Kenyér

H.Gábor Erzsébet
Kenyér
 
Anyám kenyeret úgy eszik,
mint aki közben vétkezik,
szemét behunyva ráharap,
pereg a morzsa, s pár darab
 
ölébe hullik, s szétgurul,
köténye ránca ráborul.
Szívében Isten ott lakik,
s mint aki lopva jóllakik,
 
úgy néz az égre, áldva azt, 
örömöt, hálát rátapaszt.
Szájában omlós, sós falat,
ezerszer újra ráharap,
 
sajnálja nyelni, drága kincs,

Amíg a szívem megtelik

H.Gábor Erzsébet
Amíg a szívem megtelik
 
Aranykalászos búzaár,
lángol a katlan, dúl a nyár,
pipacs piroslik, tűz a Nap,
béka hűsöl a fűz alatt.
 
Száraz a föld, a szent mező
szomjazik, s mint a szenvedő
vizet remélve vár, sajog -
föntről egy szempár ráragyog.
 
Göröngy az úton, kőkemény -
kegyet remél e költemény.
Mivé lesz így a drága mag?
Kérjetek bátran, lágy szavak,
 

Nyárszerelmem

H.Gábor Erzsébet
Nyárszerelmem
 
Sárga avarba halt a nyár,
a fák tövében tarka hant,
reszketeg ágon két madár,
tépázott tollú méla pár, 
gyönyörű gyászdalt sír a lant.
 
Aranyló őszbe fúlt a perc,
zokog a szél is, hű barát.
Lehajtott fejjel útra kelsz -
kérdezlek, ám te nem felelsz,
máshol keresel új hazát.
 
Menj csak te nyár, te szép, csaló,
elleszek én az ősz ölén,
s vágyam, az égbe szárnyaló,

Oldalak