hzsike blogja

A magyar kultúra napja

A képen a következők lehetnek: 1 személy
 
A magyar kultúra napja
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát. 
Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.
A nap megrendezésének ötlete Fasang Árpád zongoraművészhez köthető, aki 1985-ben vetette ezt fel. Végül a nap tényleges megünneplésére a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december végi ülésén tett felhívást és 1989 januárjában ők szervezték meg az első évfordulós rendezvénysorozatot és azóta, rendre évente ünneplik meg ezt a napot.
Az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak. E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával, továbbá – 1993 óta – az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos díjakat.

Mit jelent a szó: Líra?

 
Mit jelent a szó: Líra ?
 
Értelmét a görög líra, a lant szó adja meg. A vers a legrégibb időkben ének volt, a görögöknél az éneket lanttal, vagy fuvolával kisérték.
A költők mindmáig ritka esetekben térnek el a vers énekelhető formájától. A költeményeket gyakran szokták megzenésíteni. A költő nemegyszer mondja magáról, hogy énekel. Közkeletű kifejezés: megénekelni valakit, vagy valamit.

A szerelmes szúnyog

H.Gábor Erzsébet
A szerelmes szúnyog
 
A szúnyog vígan röpködött,
és boldog volt ő szerfölött,
mert tudta jól, hogy éjszaka
a mámorító vér szaga,
majd kárpótolja mindenért!
Szemtelen volt, és ingyen élt;
 
hetente kétszer jóllakott!
Egy férfi, és egy nő lakott
a hálóban, hol sátrat vert -
hűvös volt éjjel már a kert!
Miközben halkan zümmögött,
megbújt a lenge tüll mögött.
 

Valóra vált

H.Gábor Erzsébet
Valóra vált
 
Valóra vált egy régi álmom,
bár, kicsit későn, de nem baj az!
Szívemben most is lázas nyár van,
pedig a tél már kinn havaz.
 
Gyermekként ébren álmodoztam,
képzelve, fényes színpadot,
királynőt, angyalt, híres embert,
s azt is, hogy mindez én vagyok.
 
Képzetem szárnya elrepített,
társam az ében este volt,
ezüstös fényben megfürödve

Csillagod bennem él tovább

H.Gábor Erzsébet
Csillagod bennem él tovább
 
Éltessé lettem, ősz vagyok,
tükörbe nézek, ő van ott,
anyám! S a könnyes két szeme
arcának ékes ékszere.
 
Ködfátylán át is úgy ragyog,
akár a fényes csillagok;
benne van minden érzelem,
nélküle fájón létezem.
 
Merengve messze bámulok,
odakinn őszi nád susog,
kerengve száll a sok levél –
ennyi az élet, ennyit ér?
 

Az ősz könnyei

H.Gábor Erzsébet
Az ősz könnyei
 
A fák ruhája rőt vörös,
a táj színesbe öltözött,
a földön hant a dús avar,
mely minden szennyet eltakar.
 
A lét pihenni vágyna már,
homályos köd a láthatár,
a felhők teste megdagad,
kövérkés cseppek hullanak.
 
A foszló szőnyeg ázni kezd –
én itt maradok bármi lesz,
vizes a ruhám, rám tapad,
reszket a lét fák alatt.
 

Gyümölcsös ősz

 
H.Gábor Erzsébet
Gyümölcsös ősz
 
Sápadt sugárka kúszik az ágra,
csillan a fényben sárga kabátja,
gesztenyefának barna bogyója
hullik a földre, itt van az óra.
 
Őszi gyümölcsök ünnepe van ma,
édes a körte, hersen az alma,
mélylila szilva olvad a számban,
rajtam a legszebb tarka ruhám van.
 
Sóhajt a Nap, oly gyenge, erőtlen…
Roskad a tőke, van rajta bőven

Gerlepár

H.Gábor Erzsébet
Gerlepár
 
Vágyaik szárnya gyenge már,
fáradt az éltes gerlepár,
nem tombol bennük vad vihar,
beérik most már annyival,
amit az Isten ád nekik,
amíg a létet átszelik.
 
Szerelmük fészke megkopott,
áztatták éles záporok,
bősz szelek tépték, zord telek,
s mégis vigyázták mód felett,
otthonuk volt a mindenük,
s szeretet volt az Istenük.
 

Hogyha majd...

H.Gábor Erzsébet
Hogyha majd…
 
Aggódom érted, drága hon,
terhek a fáradt válladon,
gondoktól ráncos homlokod,
pihenni néked nincs jogod;
 
népedet véded szüntelen!
Babér a restnek nem terem,
muszáj, hogy küzdj, hogy hős legyél,
az aki bátor, nem henyél.
 
Hogyha a célod szép, nemes,
küzdeni érte érdemes,
s vigyázni azt, mi ránk maradt…
Múltunk, akár a drága Nap,
 

Tudod

 
H.Gábor Erzsébet
Tudod
 
Tudod, ha újrakezdeném,
akkor se kéne másik út…
Te voltál mindig vigaszom,
s szomjamat oltó, drága kút.
 
Te vagy, ki ismersz engemet,
s lelkem legmélyebb zegzugát,
előtted nem kell hordanom
valómat rejtő álruhát.
 
Tudod, ha újrakezdeném,
akkor se kéne más, soha,
rád lelnék újra – jól tudom,
sodorhat sorsom bárhova.
 

Szeretlek csendben

H.Gábor Erzsébet
Szeretlek csendben
 
Szeretlek csendben, mélyen és nagyon,
bárhová indulsz, követlek vakon,
s ha egyetlen szó sem hagyja el ajkad,
hiába néma, akkor is hallak.
 
Szemed a könyvem, s ahogyan nézel,
kiolvasom, hogy belül mit érzel,
íriszed bársony szivárványfénye
létednek tiszta életregénye.
 
Magamban hordlak, szívembe rejtlek,
ki tudja azt, hogy órák vagy percek

Tavaszváró

H.Gábor Erzsébet
Tavaszváró
 
Lelkemben trillázó szólamok.
Ragyog a hold és a csillagok,
s úgy szórják fényüket szerte szét,
ahogy a nagyanyám szép mesét
hintett rám, azért, hogy álmaim
messzire szálljanak szárnyain.
 
Várom a tavaszt, a jégtörőt,
s álmodom most is egy szép jövőt,
ölelve gyermeki  múltamat.
Rövid az életünk, elszalad,
de amit megéltem, drága kincs,

Ringnak a rondók

H.Gábor Erzsébet
Ringnak a rondók
 
Erdő anyónak karja kitárva,
fák sűrűjében nem vagyok árva,
annyi a kincs itt, annyi a szépség,
nem rág a bánat, nem kínoz kétség,
 
száz kicsi társam várja a jöttöm.
Lábam előtt egy sün van a földön,
gyöngyszeme villan, és az avarban
zizzenő hangú alt ma a dallam.
 
Gesztenye bomlik, s víg fakopáncsok
dolgoznak, közben járják a táncot.

Verset festek

H.Gábor Erzsébet
Verset festek
 
Verset festek szép szavakkal,
tollam kecses mozdulattal
lejti táncát, gyúl a papír,
arcom dísze rózsa-nappír.
 
Ég a verssor, fény az útja,
pennám hegye lángra gyújtja,
szavak gyűlnek, dalra hívnak,
s véget vetnek minden kínnak.
 
Versem színes, mint egy festmény,
estharmat ül kinn az estén,
lázam könnyű szellő oltja,

Álmomban látlak még, anyám

H.Gábor Erzsébet
Álmomban látlak még, anyám
 
Álmomban látlak még, anyám;
fátyolos ködben szállsz felém,
lebegsz a kéklő ég taván,
s megállsz egy felhő szegletén.
 
Szemedből csillagfény ragyog,
átjárja árva-lelkemet,
körötted méla angyalok,
s megáldasz most is engemet.
 
Karodba bújni volna jó…
Fakul a kép, s te elrepülsz,
elvisz az égi léghajó,
fehér ruhában benne ülsz.

Tavaszváró

H.Gábor Erzsébet
Tavaszváró
 
Lelkemben trillázó szólamok.
Ragyog a hold és a csillagok,
s úgy szórják fényüket szerte szét,
ahogy a nagyanyám szép mesét
hintett rám, azért, hogy álmaim
messzire szálljanak szárnyain.
 
Várom a tavaszt, a jégtörőt,
s álmodom most is egy szép jövőt,
ölelve gyermeki  múltamat.
Rövid az életünk, elszalad,
de amit megéltem, drága kincs,

Kellenél anyukám

H.Gábor Erzsébet
Kellenél anyukám
 
Kellenél anyukám, most nagyon,
nehéz a teher a vállamon,
bánatom, mondd, kinek sírjam el,
hogyha kit szerettem nem felel?
 
Vigaszra, hogy leljek nélküled,
szobádban mindenik szék üres,
létednek hiánya megfeszít,
erőtlen hitem már nem segít.
 
Tudom, hogy hívjalak, arra vársz –
hol vagy most, testtelen merre jársz?
Könyörgöm, nézz le rám, jó anyám,

Március

H.Gábor Erzsébet
Március
 
Kacsint a nap, és a március,
akár a kőgazdag Dárius,
úgy szórja kincseit, s mintha ma,
szivárványszínekkel játszana;
rózsaszín szirmokat szór felém,
s levelet bont ki a fák hegyén.
 
Zsibongó tavasz van. Lenge szél
suttog a fülembe, s úgy mesél,
akár egy hódoló férfiú. 
Nevetve hallgatom én, hiú.
Bolond vagy, csalfa szél! - gondolom,
s karomat kitárva bámulom

Vigyázz ránk, Istenem!

H.Gábor Erzsébet
Vigyázz ránk, Istenem!
 
Uram a mennyekben! Térdelünk előtted –
ne vedd el, kérlek, a hitünket, erőnket,
add, hogy a reményünk életre sarkaljon,
s bennünk az akarat acélos maradjon.
 
Ne adj egy őrültnek kezébe hatalmat!
Ahol a halálnak kaszája arathat
ott érzi jól magát, tébolyult szerepben,
örömét lelve a halálsormenetben.
 
Bűntelen emberek hullanak ezrével…

Oldalak