hzsike blogja

Mit jelent a szó: Líra?

 
Mit jelent a szó: Líra ?
 
Értelmét a görög líra, a lant szó adja meg. A vers a legrégibb időkben ének volt, a görögöknél az éneket lanttal, vagy fuvolával kisérték.
A költők mindmáig ritka esetekben térnek el a vers énekelhető formájától. A költeményeket gyakran szokták megzenésíteni. A költő nemegyszer mondja magáról, hogy énekel. Közkeletű kifejezés: megénekelni valakit, vagy valamit.

December

H.Gábor Erzsébet
December
 
December van. A hó pihéz,
bennem egy boldog dalt idéz; 
valami, vérben áradó,
lágyan, szelíden ringató
érzés sodor, és nem tudom
mi ez, de pillám rácsukom
szememre csendben, s halk imám
készteti szóra most a szám.
 
Hála mit érzek - azt hiszem,
hűséges társam szent hitem,
velem van most is - nem hagy el,
s akár egy óvó, furcsa jel,
fülembe súgja; higgy, remélj,

Őszi hangzatok

H.Gábor Erzsébet
Őszi hangzatok
 
Kereng a szél, süvítve hordja szerteszét 
a sárgaréz avart - oly árva már a part! 
Idézve régi álmait, danáz egy elvetélt mesét,
egy bús rigó a fán - ma elsiratja azt, mi elveszett.
 
Borong az ég, a Nap sugára gyenge már,
körötte szürke köd szitál, szemébe fú 
az őszi szél. A fák között a fénye szőke repceár.
A fürj is méla dalra kél. Imák, szerelmi hangzatok!
 
(A verset, Máté Sándor:Záró akkord c.

Emelt fővel

 
H.Gábor Erzsébet
Emelt fővel
 
Mikor még az évek nem nyomták a vállam,
égre szegett fejjel, egyenesen jártam.
Enyém volt a világ, enyém volt a minden!
Szép mesék szavában tiszta szívből hittem.
 
Számolatlan kincsem száz marokkal szórtam -
igazából boldog két karodban voltam…
Sorsom napsugára beragyogta létem,

Hinni kellene

 
H.Gábor Erzsébet
Hinni kellene
 
Bánat ül a fákon, méla bú lapul,
sáros, rőt levélke fekszik szótlanul.
Nincsen már öröm - az őszbe hal bele,
hogyha rí a szív, a könny a partnere.
 
Csontos ágakon a fészek árva már,
szél simítja csak, ha néha arra jár.
Hallgat már a dal, ma nem danáz madár,
sárga rongy a fán a megkopott talár.
 

Kései ajándék

 
 
H.Gábor Erzsébet
Kései ajándék
 
Annyira jó nekem! Néha még félek is
attól, hogy sorsszelem felkap, és messze visz,
elsodor vad heve tőled majd messzire,
s nem leszek boldog már sohase ennyire.
 
Akár a víz, s a part; létedbe olvadok -
forrásod, kék eged, múzsád is én vagyok,
s te nékem mindenem! Dalodat hallgatom,

Kenyér

H.Gábor Erzsébet
Kenyér
 
Anyám kenyeret úgy eszik,
mint aki közben vétkezik,
szemét behunyva ráharap,
pereg a morzsa, s pár darab
 
ölébe hullik, s szétgurul,
köténye ránca ráborul.
Szívében Isten ott lakik,
s mint aki lopva jóllakik,
 
úgy néz az égre, áldva azt, 
örömöt, hálát rátapaszt.
Szájában omlós, sós falat,
ezerszer újra ráharap,
 
sajnálja nyelni, drága kincs,

Amíg a szívem megtelik

H.Gábor Erzsébet
Amíg a szívem megtelik
 
Aranykalászos búzaár,
lángol a katlan, dúl a nyár,
pipacs piroslik, tűz a Nap,
béka hűsöl a fűz alatt.
 
Száraz a föld, a szent mező
szomjazik, s mint a szenvedő
vizet remélve vár, sajog -
föntről egy szempár ráragyog.
 
Göröngy az úton, kőkemény -
kegyet remél e költemény.
Mivé lesz így a drága mag?
Kérjetek bátran, lágy szavak,
 

Nyárszerelmem

H.Gábor Erzsébet
Nyárszerelmem
 
Sárga avarba halt a nyár,
a fák tövében tarka hant,
reszketeg ágon két madár,
tépázott tollú méla pár, 
gyönyörű gyászdalt sír a lant.
 
Aranyló őszbe fúlt a perc,
zokog a szél is, hű barát.
Lehajtott fejjel útra kelsz -
kérdezlek, ám te nem felelsz,
máshol keresel új hazát.
 
Menj csak te nyár, te szép, csaló,
elleszek én az ősz ölén,
s vágyam, az égbe szárnyaló,

Új napra ébredtünk

H.Gábor Erzsébet
Új napra ébredtünk
 
Új napra ébredtünk ezer új reménnyel -
hadd legyek boldog ma, kéne egy szerény jel,
hadd higgyem újra el, érdemes, van tovább!
Fogynak éveim, léptem is tétovább.
 
Gyönyörű hely a Föld, létezni oly csodás -
manapság szívünkből örülni nem szokás,
pedig a kék folyók csak nékünk ringanak,
a réten száz virág, s szeretni hív a Nap!
 
Éjszaka csillagok, s ezüstös Hold ragyog,

Te tudod csak

H.Gábor Erzsébet
Te tudod csak
 
Könnyeim gyöngyén rezzen a fény,
igazán boldog itt vagyok én;
karoddal átfonsz, kezed fogom,
ajkam ha néma, ne vedd zokon!
 
Odakinn már a halál kaszál,
tépázott tollú madárka száll,
őszül a lanka, sárgul a lomb,
üveges szemmel bámul a domb.
 
Virágok szirmát fújja a szél,
beköszönt lassan újra a tél,
valami múlik - annyira fáj,
ruhátlan fáktól kopár a táj.
 

Anyám a minden

H.Gábor Erzsébet
Anyám a minden
 
Anyám a Nap, az éj, a Hold,
szava szívemben mézet old,
sebeket gyógyít lelkemen -
annyira féltem, Istenem!
 
Gyenge már, mégis oly erős -
régi az érzés, ismerős!
Dagad a lába, s mennyit áll -
gondot ő ebből nem csinál!
 
Anyám a nyár, a tél, az ősz -
nem kéne már, de néha főz;
akkor, ha engem vár haza,
én lettem lám, a támasza.
 

A tűz körül

H.Gábor Erzsébet
A tűz körül
 
Rendet tenni csak úgy lehet,
ha bennünk is rend van, emberek!
Ahol káosz van, zűrzavar -
akár a szétfútta rőt avar,
szanaszét száll a gondolat,
elszalad mint a gyorsvonat.
 
Józanság kell és tiszta ész,
és ha az ember oly merész,
hogy szólni mer, és szólni tud,
s a szava szent, és nem hazug,
álljon ki bátran, hős legyen -
a tűz körül mindig hő terem!

Apámnak

H.Gábor Erzsébet
Apámnak
 
Anyám, azóta szótlanabb;
szemébe mindig könny szökik,
s barázdált arcán gyöngyözik -
drága az idő, elszalad!
 
Inged a vállfán. Úgy maradt,
ahogy azt hagytad, lógva, ott -
őrzi a régi, jó szagot,
téged idéz a pillanat.
 
Rólad mesél az esti szél.
Anyám szemében ködlepel -
ő már senkivel nem perel,
sírva fekszik, és sírva kél.
 
Hiányzol nagyon, jó apám,

Minek a dal?

H.Gábor Erzsébet
Minek a dal
 
Mivé lett, mondd, a szép remény,
mi oly sokáig éltetett,
minek a szárny, a költemény,
ha nem szeli a kék eget?
 
Minek a dal, ha fals a hang,
ki hallja meg, ha halk a szó?
Zúgjon, akár a rézharang -
betegnek kell az altató!
 
Hangom sincs már, csak suttogok,
remete lelkem sebhelyes -
koldulni többé nem fogok,
fájdalmam tőre tűhegyes.
 

Nyársirató

H.Gábor Erzsébet
Nyársirató
 
Hol vagy drága nyár, te mézes illatú,
hó takarja már a fáradt réteket,
jó baráttá lett a tarka képzelet,
sátrat vert a bágyadt, szürke mélabú.
 
Messze száll az álmom, fényre vágyna már,
nem jó ez a sápadt, fázós, téli éj -
százszor inkább halj meg, minthogy félig élj!
Körtefán vacog egy árva kismadár,
 
mint, ahogy a szívem, éppen úgy remeg,
fél a vak magánytól, jégbe fagyva vár,

Tizenhat élet

H.Gábor Erzsébet
Tizenhat élet
(Mementó, a buszbaleset áldozataiért)
 
Lángolt a téli éjszaka…
Érzik az égett hús szaga,
elhalt a jaj, az Istenem -
ríva remél a nincstelen.
 
Reméli; hátha, még, talán -
kimászott tán a busz falán!
Tizenhat élet ott maradt,
lelkükben égi fény fakadt.
 
Nem jönnek többé már haza -
ó mennyi, árva, bús, anya!
Ilyenkor Isten merre vagy?

Oldalak