kékszem blogja

Ars poetica

Törekszem képet alkotni,
verset képekben kell írni,
ám én egyszerűen írok,
késztetnek a gondolatok.

A versírás nekem öröm,
ha olvasnak, megköszönöm,
ennyi van a készletemben:
őseimtől örököltem.
 

Versenyben az idővel

Az idővel nem békülök,
az ellenség köztünk örök,
fut utánam, én előle,
kevés van már csak belőle.

Amennyi van, kihasználom,
nem akadályoz még korom,
fiatalon többet tettem,
dolgozom az egyenlegen.

Csöndes hajnalban már írok,
üldöznek a gondolatok,
színes formába foglalom,
megvan hozzá az alkalom.

Az idő csak hadd üldözzön,
azt diktálja az ösztönöm:
én győzöm le, nem ő engem,
alulmarad a versenyben.

 

Csend van

 

Belőled nekem a Nő kell –
hozzád megyek fehér csendben,
a testedet adod nekem,
s elbűvölsz a szerelmeddel.

Lassan megérkezem hozzád,
beteg szívem viszem neked,
aztán veled pihen a csend –
velem nem fárasztja magát.

Én csak a völgyed kívánom,
melléd fekszem, s rád borulok,
mint a főnix, megújulok,
neked csak a férfit adom.

Fény

                                      

Él a fény.
Színes sugarai
üzenik:tartunk
szünetet.
Nem lehet:
nélkülük nincs élet.

Ragyogás: 

 fény legyen
mindig támaszod,
soha más.
Hallgasd meg:
éltetőnk egyedül
fény lehet.
Megvan a remény:
válaszod mindig az:

él a fény.

Vihar

Sötétbe küldi az ég kékjét
a vihar, előbb világos,
egészen halovány, a görgő
hullám keményen rárivall,
visszahúzódik, sorsa a magány, 
tépi a hajladozó fák lombját,
magával viszi a házak fedelét,
bátorságra biztatja magát;
porrá zúz mindent, amit lát,
mégse hiszi, talán győzhet,
előtör a nap, fénnyel áldja
a bizakodókat, mosolyog
az ég, vége a viharnak.
 

Oldalak