lnpeters blogja

Reggelek,
Percek,
Pillanatok..
Tavasz ragyog,
Álmos világ hebeg-habog;
Az idő hol fut, hol meg andalog,
Vágyak szárnyalnak,
Csak a politika kullog gyalog;
Múlt komorlik,
Jelen dadog,
Friss jövő andalog;
A Szerelem soha el nem párolog.

Reggelek,
Percek,
Pillanatok..
A Lét vacog,
Az Élet mosolyog;
A vén hajléktalan végzet morog;
Gyomra korog,
Az anyagelv részegen tántorog,
A ha a hit imbolyog,
A szkepszis vicsorog,
S örök sírjából elősompolyog.

Reggelek,

Hatvanas éveim élem;
Mellettem
A Feleségem.

Még jóval a Styxen innen;
Még van jövőm,
Van mit vinnem.

Még van jövőm,
Van mit vinnem,
Még velem ballag az Isten.

Van aranyos
Feleségem;
Hatvanas éveim élem.

 

A hülyeség prófétái
Szabadok lehetnek,
Tökkelütött szektáikba
Most is térítgetnek.

Világpolitika rétjén
Számos birka béget,
Szorgoskodva terjesztgetik
A szent hülyeséget.

Minden hülyeségnek pedig
Az ám a törvénye,
Hogy még nagyobb hülyeség lesz
A következménye.

A hülyeség prófétái
Tornádót kavarnak,
Miért legyen béke, ha ők
Háborút akarnak?

A hülyeség jó pár ezer
Prófétája béget;
Miért legyen normális a
Hétköznapi élet?

A hülyeség prófétái -

Atlantiszi álmok háza
Idő felszíne alatt;
Ami szép álmot teremtünk,
Mindörökre megmarad.

Atlantiszi álmok háza;
Bár hatalmas az Idő,
A régen letépett Remény
Minden nyáron újra nő.

Atlantiszi álmok háza;
Minden csak emlék marad -
Csupán bennünk gyarapodhat
A megszentelt Pillanat.

 

Jó késő este
Hozzád hazajönni;
Örülni, ahogy egyre fogy az út,
Aztán Rád nyitni a kicsi kaput,
Hallani, hogy a két kutya fogad,
S megpillantani
A Mosolyodat.

Fejünk fölött
Ezer csillag pörög...
Amíg hazavársz,
Mindig
Megjövök.

 

Se pénz, se posztó-világban,
Étlen-szomjan, mégis bátran,

Düledező várfalakon,
Vagy portyán, zsákmányolt lovon,

Kocka lapján, szablya élén,
Mindig nemzethalál szélén,

Mindig kevés zsoldban-becsben,
Mindig túlerővel szemben,

Halál-szomszédságban éltek
A néhai jó vitézek.

Tragikus, pusztuló idő,
Mindenütt oszmán túlerő,

Jelen, jövő csak ravatal,
Ország közepén védvonal,

Lehet ostrom alatt a vár,
Sose menti fel a király.

Pusztuló hazáért,

A jó vers sosem alkuszik,
Pénzért, díjért nem hazudik.

A harc elől el nem farol,
Túlerőnek nem udvarol.

Kánonokra semmit sem ad,
Mindig öntörvényű marad.

Nem kuncsorog, nem intrikál,
Hivatalszolgának nem áll.

Szamárlétrára nem oson,
Szirénhangra vállat se von.

A gyöngére rá nem tapos,
Sohasem lesz kétkulacsos.

Rébuszokba nem menekül,
Helytáll, legfeljebb egyedül.


 

Távoli zuhatag hangja,
Mint ős templomok harangja

Száll az időfolyam felett;
Akik éltek, figyeljetek!

Egyre több a baljós fodor,
S a gyorsuló idő sodor.

Még ragyognak fenn a Holdak;
Élnek a holnapi holtak.

Most kell váltani más ágra,
Jövendőre,
Biztonságra.

Még makacs remények várnak;
Vannak biztonságos ágak,

De fülét hegyezi a baj,
Egyre közelebb a robaj.

Tökfilkó kormányos-sereg
Helyett jöjjenek
Emberek.

Holt jövendő baljós ágán,

Tavasz derekán
Sok levél a fán,
Verőfényes szép napok
Jönnek
Egymás után.

Tavasz derekán
Napos délután
Istennek tán egy évezred
Pillanat csupán.

Tavasz derekán
Árnyék a szitán;
Ami csak látszólag múlt el
Visszatér talán.

Tavasz derekán
A Lét udvarán;
Egyszer megvénül az összes
Fiatal titán.

Tavasz derekán
Hosszú tél után
Elégedetten néz Isten
Ki az ablakán.

Tavasz derekán,
Isten Tavaszán;
Várakozunk boldogan a
Jövő teraszán.

 

Az ész csak az anyag foglya,
Matéria kezét fogja.

Isten lényegét nem érti,
Sohasem fogja felérni,

Mert isten és a ráció
Két egész más dimenzió.

Amaz a
Nagy Határtalan,
Emez meg anyagban fogan.

Eszemmel a Földön élek,
Létezésem meg -
A Lélek.

A Lelkünket Isten fogja,
Az ész meg az anyag foglya.

 

Tavasz-tervek gyermekhada,
Szép, pirospozsgás csapat;
Viháncol ünneplő ruhás,
Kivirágzott fák alatt.

A lelkünkből bújnak elő,
Mint a friss Remény-sereg;
Lehet álmodni,
Lesz Jövő,
Újra itt a Kikelet!

 

Háborút bégetnének a birkák,
Világégés tüzét visszasírnák.

Kis szikrából így is túl nagy tűz lett,
De a mindenható fegyverüzlet

Növelné a profitját rogyásig,
Harcolna az utolsó ukránig.

Birka-agyban bűzölög az eszme,
Azt képzeli, nem a pénze veszne,

Szegény emberek halnának rendre,
S ő maradna biztonságban, messze...

Civilizációnk vesztét írnák;
Háborút bégetnének a birkák.

 

Ha pisztollyal lősz a múltra,
Ágyúval lő a jövő;
Elbánik a túlerővel
Fegyver nélkül
Az Idő.

Ha puskával lősz,
A jövő
Neked ágyúval felel,
Profán őrültség Istennel
Mindhiába felesel.

Ha drónokkal lősz,
Úgy se lesz,
Globális pénzuralom;
A végén majd
Toprongyosan
Kuporogsz a romokon.

 

Elfeledett hadvezérek
Pantheona lett a múlt;
Nemzet-emlékezetünkből
Számos régi hős kihullt.

Voltak a török időknek
Régi, híres hősei,
De nevüket ma már csak a
Hadtörténet ismeri.

Ilyen hős volt Thelekessy,
A jó "Imre kapitány",
Ha ő volt a vezér, végül
Mindig futott a pogány.

Nehéz idők jártak akkor,
Télen-nyáron folyt a vér,
Akkor lett "Imre kapitány"
Közlegényből hadvezér.

Mohácsnál még nem volt egyéb,
Mint közönséges huszár,
Ország vesztét látta ott a

Hat gyönyörű piros tulipán
Nyílt ki a kertünkben a tél után.
Tavaly csak egyvolt,
Előtte egy se;
Gyönyörűek, mint a legszebb mese.
Nem szedünk le egyet se,
Hadd éljen,
Hadd virágozzék
Örömben, Békében.
Hogy minden gond, baj, hideg tél után
Kinyílhasson majd még több
Tulipán.

 

Nagyszombati napsütésben
Fürödnek a fák,
Mézes illatot áraszt a
Temérdek virág.

A hosszú tél elmúltával
Kellemes idő,
Madárcsicsergéssel telik
Meg a levegő.

Ma sem lett tökéletesebb
Még a nagyvilág;
Nagyszombati napsütésben
Fürödnek a fák.

 

Nagypénteken,
A megváltott világban
Tavasz ragyog,
Vidáman zsong az Élet,
S virágba borult gyümölcsfák alatt
Az ártatlan kicsi Jövő szalad...

Nagypénteken,
A megváltott világban
Másutt fegyver dörög,
Meg tankok égnek,
Sötét füst rajzol zord arcot az égnek,
Az élet annyi, mint egy szalmaszál,
S a toprongyos kis Jövő sírdogál...

Nagypénteken,
A megváltott világban
Pénz tornyosul az államok fölé,
Virtuális önmagát fitogtatja,
Alattomos média támogatja,
S a kifutón kifestve jön elő

Újra Budapesten voltam;
Jóbaráttal találkoztam.

Napfény volt a Keletinél,
De nagyon süvöltött a szél.

Száz ötlet, terv jövőt festett;
Szépnek láttam Budapestet.

Míg két magyar összehajolt,
Az idő csöndben araszolt.

Némi jövőt hazahoztam;
Újra Budapesten voltam.

 

Anikómmal kicsi házban,
Harmincévnyi közös nyárban.

Múlt és Jövő között élve,
Sosem félve,
Nagyon féltve.

Erőben is büszkeségben,
El nem múló férfilétben.

Anikóm mellettem ragyog;
Én szerencsés ember vagyok.

Hatalmas hitben, kis házban;
Harmincévnyi közös nyárban.